Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-13 / 19. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 147 való hűségét azzal jutalmazza a tervezet, hogy az intézet életbeléptetésekor a gazdasági cselédeknek egyazon szolgálatban eltöltött ideje beszámittatik a tagsági időbe, ha ez évekre a tagdijat kamat nélkül befizetik. Van arról is rendelkezés, hogy az olyan cseléd és munkás, aki még a heti 20 fillér tagsági dij fizetését sem bírja, de mégis részesülni akar az intézményből, évenkint 50 fillér befizetés mellett baleset bekövetkeztekor ingyen gyógykezeltetik és az orvosszereket is a pénztár fizeti. Ezenkívül segélyt is kap betegsége tartamára, halála esetére pedig családjának 200 korona temetési segély utalványoztatik. A pénztár bevételeit ugyanis nemcsak a heti 20 fillérek képezik, amelyeket a belépő tagok fizetnek, hanem a községek illetőleg a földbirtokosok és az állam is hozzájáruláshoz vannak kötelezve. Ugyanis a községek a földadó V.t %-ának megfelelő összeget a törzsvagyon jövedelméből kötelesek a pénztárnak befizetni, ha ezt az összeget a törzsvagyon jövedelme nem fedezi, — a község kivetheti a földbirtokosokra. Nem adóztathatók meg ezen czélra azok, akik 30 koronánál kisebb földadót fizetnek. A tervezet szerint legalább egyszázezer korona évi állami segély biztosíttatnék a pénztárnak mindaddig, mig a tagok száma az egy milliót meg nem haladja. — Eddig van koma. Megértetted? — De meg ám koma. Ezt bizony megérheti minden józan magyar ember. — A mi újságunk megígérte, hogy rendre elmagyarázza, a mi most itt egy garmadában van rakva. — No koma, csak biztass, mert bizony jó magam is szeretném meghallgatni ezt a derék magyarázatot ________________________________________ CS AXiÄDI-KÖR.___ Mé g egyszer a parancsolásról. — Szülők figyelmébe. — A múlt alkalommal már elmondottunk egyet- mást arról, miként kell a gyermekeknek parancsolni, most felveszük a szót ott, ahol elhagytuk. Minnél kevesebbet parancsolgassunk! Ne halmozzuk el a gyermeket egész parancs- özönnel, mert ez által megkeserítjük az iljuság boldog napjait, mintegy örökös rettegésben, folytonos feszültségben tartjuk őket. Ez esetben szegény gyermek körülbelül olyan helyzetbe jut, mint mikor az adós embert száz hitelező szorongatja. No meg aztán sokszor azt se fogja tudni a gyermek, melyik parancsot teljesítse előbb s mig azon töprenkedik, hogy előbb a boltba szaladjon-e, vagy a kútra menjen-e, a vagy a fát hordja-e be, — elmulasztja mind a hármat. Különben a közmondás is azt tartja, hogy ások a jóból is megárt, hát ez áll a parancsolgatásra nézve is. Minnél többet parancsolgatnak a gyermeknek, annál több mulasztást követ el. Törekedjünk oda, hogy a házi dolgokban a gyermek minden figyelmeztetés nélkül is segítségünkre legyen. Abból a gyermekből válik, mások baján szívesen segítő ember, ki már gyermekkorában megszokja a szives segélynyújtást. A parancsolok kevesen legyenek. Nincs nagyobb kin a gyermekre nézve, mintha mindenki érezteti vele felsőbbségét, minden testvére, rokonja, ismerőse és cseléd parancsol neki. Azt semmi esetre se tűrjék meg a szülők, hogy a cselédek parancsolgassanak gyermekeiknek s követeljék meg a testvérektől is, hogy azon esetben, ha egymás segítségére vannak szorulva, kérjék fel egymást. A rokonok, vagy ismerősök dolgába ugyan bajos beleszólani, hanem amúgy szép szóval nekik is megmondhatjuk, hogy ha megakarják bízni valamivel gyermekünket, — tapintatosan járjanak el s ha lehetséges tudassák előbb mindig velünk szándékukat. A mit az egyik szülő parancsol, ne tiltsa el a másik s különösen az apa parancsa alól ne mentse fel az anyja a gyermeket. Szükségtelen a parancs kiadásánál büntetési emlegetni. Ismertem egy jómódú falusi családot. A családapa már évek hosszú sora óta községi biró volt, s ezalatt az idő alatt volt alkalma megszokni a büntetés osztogatást. Ó kigyelme utoljára már annyira belejött a hivatalába, hogy még odahaza is mindig hivatalos nyelven beszélt, hivatalos komolysággal viselkedett. Biró uramnak egy ügyes, eszes és szófogadó fia. kit ő kigyelme bizony nem egyszer ránczba szedett, jóllehet okot aligha adott rá a fiú. Egy Ízben, — amint saját fülemmel hallottam, igy szólt az öreg fiának: — Józsi te! Hozzál csak egy ital vizet! Ha itt nem termesz ebben a minutában, megczibálom amúgy Isten igazába az üstöködet. Pedig szegény fiú a nélkül is úgy szaladt a viz után, mintha török, vagy tatár kergette volna. Az efajta fenyegetések csak akkor vannak helyükön, ha a gyermek ezekre eddigi eljárásával okot szolgáltatott, vagy valószínűség mutatkozik a parancs megszegésére. Ugyan minek rázni azt a fát, melynek zsenge gyümölcseit kézzel is leszedhetjük! Hol a fenyegetéseknek vége-hossza nincs, ott a gyermek a jó szóra siket, a parancsra engedetlen. Ha parancsolunk, tegyük azt nyájasan. Ne gázoljuk el a gyermek örömeit, jó kedvét csak azért, hogy felsőbbségünket kimutassuk Haragosan. felingerült állapotban óvakodjunk a parancso- lástól. A gyermek szívesebben engedelmeskedik, ha a jó indulat és szeretet hangján szólnak hozzá, mintha lármásan követelik a parancs teljesítését. Többet ér egy vidám őszinte gyermek, mint egy mogorva, titkolódzó, magába zárkozott ravasz; az előbbit sokkal könnyebben megóvhatjuk a rossztól s a jóban is kitartóbb. Nem kell egészen megkötni a gyermek akaratát. Elég a parancsban a fődolgot megjelölni, a mellékest bízzuk reá. Adjunk neki alkalmat, bog}' akaratát próbálgatva gyakorolhassa. A mely gyermeket folytonosan parancs-pórázon tartanak, még gondolkozni sem tanul meg jóformán, örökös gyermek hülye marad, ki lábait nem tanulja meg kellő módon használni s önállóságra sohasem vergődik. Elég ha bátyám uram megmondja a fiának, hogy seperje össze az udvart. Hogy fogjon a munkához s mikép fejezze be, azt szükségtelen megmondani. Hadd válaszsza a gyermek azt a módot, a melyet legalkalmasabbnak tart. Ha látjuk, hogy az adott parancs helytelen, azonnal vonjuk vissza, helyettesítsük jóval. Ezzel az eljárással korántsem csökkentjük tekintélyünket, éppen ellenkezőleg akkor teszszük ezt, mikor talán elhamarkodottan kiadott hibás parancsunk teljesítését követelgetjük. Annak a gyermeknek, legyen bár csak 5—6 éves, már van annyi esze, hogy sokszor észreveszi a szülők botlásait s megismeri kivihetetlen követeléseiket, minél károsabb hatással alig lehet valami a gyermekre nézve. Mentegetődzni felesleges, ha más, jobb parancscsal helyettesítjük a helytelent. A kiaclottt parancs meqtartását sziqoruan követeljük! Ha már kiadunk valamit parancsba s a parancs helyességéről megvagyunk győződve szigorúan követeljük végrehajtását, mert ugyan mit ér az a törvény, melynek ellene lehet szegülni. E szabály alól még akkor se tegyünk kivételt, ha a gyermek sir, hizeleg, daczoskodik, vagy duzzog, hogy mit tegyünk ekkor, majd bőségesen elmondom máskor. Ha belátja a gyermek, hogy a parancs elől menekülés, szabadulás nincs föltétlenül meg fogja magát adni. *o Az adott parancsot nem szükséges ismételgetni! Ez a folytonos ismételgetés bátorságot, reményt nyújt a gyermeknek arra nézve, hogy «ni hiszen még ezt a parancsot meg is lehet szegni, ki is lehet játszani.« Az ilyen eljárás semmisiti meg aztán igazán a szülők tekintélyjét, ettől azért nagyon óvakodnunk kell.
