Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

4 MAGYAR FÖLDMIVELŐ hozzá1 nekem egyet onnan a magasból. Mert tudom, hogy a te bokrétád sokkal szebb, pompásabb lesz, mint a miénk itt — a földön. — Igaz — válaszolt az angyal, nekünk is van- riák virágaink, de mi nem hozhatjuk, azokat a földre. Látod, mint fénylellek ott az égen a csillagok ? Azok ám a mi virágaink! De azok oly nagyok, ragyogók, hogy te gyenge kis szemeiddel alig tudnál beléjük nézni, ha mindjárt ide közel hoznám is. De meg ezek a virágok nem a földbe valók, hanem oda a távol kéklő égbe. És nem is napsugárral táplálkoz­nak, hanem a jó Isten szemének fényével. Hanem azért, mert nagyon szeretlek, hozok holnap ama vi­rágok egyikéből egy magocskát. Majd elvetjük ide a földbe. Vájjon mi válik majd belőle? Aztán megcsókolta az angyal a kis fiúcskát — és hirtelen, mint a futó csillag szokott — eltűnt. Alig hasadt a hajnal, az angyal ismét földre érkezett. És a mint ígérte volt, egy csillámló fényű magocskát tartott kezében. Elültette aztán a földbe, megöntözgetvén reggel és este friss vízzel. Ezt a vi­zet is az angyal hozta kezeiben. A kis Jánoska erre elbeszélte a názárethi jó gyermekeknek, hogy ő egy csillagot ültetett el a kertben. A kis gyermekek naponkint összejöttek, néz- ték-nézték: vájjon kihajt e a csillag? És lassan lassan megérkezett a másik ősz. A csillag kihajtott; és lett belőle egy szép, tarka, kc- rekalaku virág, mely köröskörül számtalan apró, keskeny levélkéktől mint csillag sugaraktól volt környezve. Nevét pedig, — melyet a kis gyerme­kek adának neki — minden időre megtartotta. Ha esténként majd egy őszirózsa ágy előtt fogtok állani és látjátok, hogy fölöttetek és az őszi rózsák fölött a csillagok szálfának: jusson eszetekbe hogy ők egymás rokonságáról suttognak. A csilla­gok" ide vágyódnak le a virágokhoz, ezek a virágok pedig mintha felszállani óhajtanának, hogy összeö- lelkőzhessenek — a csillagokkal. így szól a rege az őszi rózsáról. Es ezt a szép regét igy a hosszú téli estéken is szívesen meghallgatják nem csak a jó gyerme­kek, de az öregek is! A ki nem jön zavarba. Egy igen hűséges, becsületes és megbízható vasúti őrt az igazgatósága egy megállapított napra maga elé czitált, hogy letegye a váltóőri vizsgát. Pontos időre meg is jelent és várta a bekövetke- zendőket. Először is egy üzletvezetőségi ellenőr fag­gatta, a szolgálati szabályzat felől kérdezvén ki őt. A következő érdekes jelenet játszódott le közöttük: Ellenőr: Mit tenne ön, ha egy elhaladó vona­ton valami rendelleneset észlelne, a mi a vonat lo- vábbmenetelét esetleg veszélyessé tenné? Vasúti őr: A vonatot vörös zászlóm jellzésével azonnali megállásra igyekezném bírni. Ellenőr: Mivel adná ön sötétben a megállító jelzést? Vasúti őr: Égő lámpámmal. Ellenőr: Ha azonban a lámpa kialudnék, mit tenne ön? Vasúti őr (nadrágja bal zsebéből egy skatulya gyufát véve ki:) Akkor ezt veszem elő. Ellenőr (kiveszi a skatulyából a gyufákat:) 1 e- gyük föl, hogy elfogyott, vagy kihullott a gyufája, mit tesz akkor? Vasúti őr (most a nadrágja bal zsebébőt vesz elő egy skatulya svéd gyufát:) Akkor ezt veszem elő (rámutat a második skatulyára.) Ellenőr (elvéve a gyufát:) 1 együk löl, hogy ez is elfogyott, mit tenne ön most? Vasúti őr (a nadrágja jobb zsebéből egy máso­dik skatulya gyufát véve elő:) Akkor ezekhez for­dulok, ellenőr ur. Ellenőr (ezeket is elvéve:) No, kedves barátom most már igazán nincs mivel tüzet gyújtania, mit tesz most ? Vasúti őr: Olló. ellenőrül-, még nem oda Buda, van itt gyújtó elég. (Ezzel a hátsó zsebéből megint kivesz egy skatulya gyufát.) Ellenőr (azt is élvévé és komolyságát alig tud­ván megőrizni:) No, de most mit tesz ? Vasúti őr: Ellenőr ur, nem fog meg engem. (Belenyúl a mellénye jobb zsebébe és kivesz egyet­lenegy szál gyufát, mit azonban jól ujja közé szorít.) Akkor nyúlok még csak igazi tartalékkészletemhez, de azt már nem adom oda ellenőr urnák, mert eb­ből még a feleségem sem kap. A vasúti őr persze fényes sikerrel tette le a vizsgát. Német föidmivelök a madarak védelméről. KJ ne szeretné őket? Azokat a kedves kis álla­tokat, melyek szép tollazatukkal és vidám csicser­gésükkel annyi gyönyörűséget szereznek nekünk! Nincs tavasz, ha nem jött meg a fecske; kihalt a vidék, ha nem dalol a kis madár. Bajorországban (tőlünk napnyugatra, Ausztrián túl) néhány községnek elöljárói a nagy német biro­dalmi gyűléshez nem régen egy kérvényt nyújtottak be, melyben szót emeltek a madarak érdekében és pártfogásukba vették ezeket az üldözött kis állatká­kat. Miként egjr német újság (Der Prakt. Landwirth) feljegyző, azok a jó emberek többi közt a következőket írták az ő kérvényükben: A mi természetes, józan eszünk — igy kezdik a bajor föidmivelök — azt mondja nekünk, hogy az éneklő madarak nem eledelre vannak szánva, mert különben a bölcs Teremtő nem látta volna el őket olyan parányi testtel. Nem az embereknek; ha­nem a ragadozó madaraknak és más ragadozó álla­toknak a feladatuk az, hogy a madarak túlságos elszaporodását meggátolják és tollastul-hajastul fel­falják. Hanem a madaraknak szemét kiszúrni, csőrükön keresztül drótot huzni és arra használni fel őket, hogy keserves hangcsinálásukkal a többi madarakat a vesztőhelyre csalogassák; hurkok és más fogdosó eszközökkel azt okozni, hogy szegény madárkák napokon keresztül ott vergődjenek, lábacs­káikat kitépjék és magukat lassan megfojtsák stb.: mindezt csak a ragadozó állat termé­szetével bíró emberek teszik, anélkül, hogy a törvény őket abban gátolná! Már a fecskéket sem kímélik! Pedig azokat nép ezen a földön ez ideig még nem bántotta. Hiszen olyan kedves házi madárkáink azok! A legutóbbi esztendők és különösen 1897-nek tavasza megmutat­ták nekünk, milyen eredménye lett Déleurópában a fecskék lelketlen irtásának, és hogy nem üres kép­zelődés az a félelem, hogy vidékeinkről még a fecs­kék is ki fognak pusztulni. Pedig ennek elég rossz következményei lesz­nek ám! Azért, mert a taliánoknak tetszik a fecské­ket mázsaszámra eladni és megenni.fhát mi, német földmives emberek, majd hagyjuk magunkat nyáron, munkánk közben mindenféle bogaraktól félboltra csipetni! A mi barmaink kint a mezőn, vagy az istállóban többé ne lehessenek békében a legyektől! Majd el fogjuk tűrni, hogy a mi lovaink megbokro­sodjanak. Majd mi drága pénzen, tudja Isten miféle óvószereket fogunk venni a legyek ellen! Azért, mert az olaszoknak tetszik az erdei költözködő madarakat is üldözni és a serpenyőben megsütni, hát majd Németországban sok százezer márkát (német pénz) ki fogunk clolmi a hernyók és csere­bogarak összefogdosásáért. Majd bekenjük fáinkat, hogy az apáczalepkék, vagy más ártalmas férgek és.

Next

/
Oldalképek
Tartalom