Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-01 / 1. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 5 bogarak kárt ne tegyenek bennök! A mi déli szomszédaink csak essenek nekik hasonlóképen a seregélyeknek is, — akkor szépségesen befütyölnek nekünk földmiveseknek, és mi összepakolózván, mehetünk, amerre a szemünk lát! A leghasznosabb madarakat potom árért az olyan madárhóhértíknak kezébe szolgáltatni, a mi vélekedésünk szerint éppen annyit tesz, mintha a zsandárokat becsuknók, ellenben a rablókat és zsivá- nyokat a börtönből kieresztenők és kardot meg fegyvert adnánk a kezűkbe! Egy pár százezer márkát nyernénk a madarakon, de aztán sok millió kárt szenvedne a mezőgazdaságunk. Mi ugyan nem vagyunk törvénytndósok — írják tovább a bajor földmivelők — annyit azonban a mi egészséges eszünk és természetes jogérzésünk mond nekünk, hogy a költözködő madarak, melyeket a bölcs Teremtő hozzánk küld, melyek nagyrészint nálunk költenek, melyeket mi gondosan kímélünk, azok a madarak a mieink, és a mi szomszédainknak, ott Délen nincs joguk azokat a mi mezőgazdaságunk romlására tömegesen pusztítani. Hogyha mi itt Németországban hasonlót hasonlóval akarnánk viszonozni — pedig ezt mi sokkal könnyebben tehetnők, mint azok a talián uraságok! akkor már régen megszűnt volna Olaszországban a madárpusztitás, hanem egyúttal mind a két ország tönkre ment volna már! . . . Lám, ezt írták a bajor földmivelők, egyenesen a nagy német birodalmi gyűlésnek. Minő helyesen, okosan Ítélték meg ők, hogy mennyire hasznosak a madarak, ezáltal bennünket is oktatván, hogy mi is becsben tartsuk őket és pedig ennekutána még jobban, mint azelőtt. Hogy mily roppant mennyiségű kártékony rovarfélét fogyasztanak el a madarak, erről fogalmat nyújt már az is, hogy egyetlen fecskepár, mint ezt természettudósok megfigyelték, egy nyáron 2 millió legyet is összefogdos a maga számára és kis családjának etetésére és bizonyosan más rovarpusztitó madarak sem maradnak hátrább tőlük. Azért ne csak ne pusztítsuk a madarakat, hanem telhetőleg védjük és tápláljuk őket. különösen télen, mikor az egész határ hó alatt áll. Es ne feledjük ezt a bölcs mondást: Isten adományaival okosan élj! „ * * JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK. Hogy politizáljunk? Régen meg volt az mondva, hogy csak az a nép érdemli meg a szabadságot, a jogot, a melyik kötelességét is híven teljesíti. Mert hiába a polgári jogokkal polgári kötelességek is járnak. Nem elég tehát a szabadságról, a jogokról beszélni, írni, dikcziókat mondani. Át kell azt érteni a haza minden polgárának. Mert csak igy fogják a polgárok a kötelességet is hűségesen teljesíteni. A mi politizálásunk tehát az legyen édes atyámfiái, hogy jól értsük meg, mi a magyar nemzet, mi a magyar polgár, mi a magyar polgár joga és kötelessége, Ezt pedig minden egyszerű ember könnyen megértheti, ha megérteni akarja. A nagy szédületes politikát bizony kevesen értik meg. a szegény falusi ember meg könnyen bele is szédülhet. De azt, hogy mi a magyar nemzet, mi a polgár, mi a joga és kötelessége azt a magyar józan esze könnyen fel fogja fogni . . . És erre szüksége is van mindenkinek. Mily szép az ugyanis, ha a magyar földmives értelme megnyílik mindezek helyes felfogására! Mily szép ha ő is öntudatosan vesz részt a haza jogaiban és kötelességében! Mi vagyunk tehát mi magyar nemzet? Mikor kicsinyek voltunk édes anyánkhoz ragaszkodtunk legjobban. De aztán észrevettük, hogy vannak mások is, a kik szeretnek, ránk gondolnak, értünk aggódnak. És ekkor nem csak anyánkhoz ragaszkodtunk, de egy egész családhoz és annak minden tagjához: anyánkhoz, apánkhoz, testvéreinkhez rokonainkhoz és még a szüléink cselédjeihez is. Mentői jobban nőttünk, fejlődtünk annál inkább vettük észre, hogy a mi családunk más családokkal is jól van. Sőt aztán azt is láttuk, hogy az egymás melletti házakban lakó emberek, mint egy községhez tartozók egymást segítik és ügyüket közösen végeztük. Akkor azt mondottuk: ez az én községem, ez az én szülőföldem. Aztán beléptünk az iskolába. Itt hallottuk, hogy vannak más községek is. Sőt később magunk is eljutottunk egy-egv faluba városba. És mit láttunk? Hogy az emberek úgy imádják a jó Istent, mint mi, ugyanazon nyelven beszélnek, hogy azt a földet, a hol születtek, laktak éppen ugv szeretik mint, mi, hogy ők is magyarok — aztán egyszer csak büszkén mondogattuk ki, a mit eddig csak bensőnkben éreztünk, hogy a mi hazánk Magyarország és a mi nemzetünk: a magyar nemzet . , . A magyar nemzet tehát egy hatalmas nagy család, nemzet család. Egy családnak tagjai több ezer és ezer mérföldnyi járóban elterülő városokban, falvakban és pusztákon laknak — és egy államot alkotnak. íme tehát most azt is megértjük, hogy mi a magyar államnak vagyunk tagjai, mely államban az emberek millióit ugyanazon jogok és kötelességek kapcsolják össze. Apáinktól, tanítóinktól hallottuk, meg magunk is olvastuk, hogy az a nemzet melyhez tartozunk — a magyar nemzet — nem mai keletű nemzet. Tudjuk a nótából is: ezer esztendeje annak, hogy a magyarok itt laknak. íme tehát ez a föld. melyen lakunk, nem csak amolyan pusztaföld. Ezen a "földön nem csak buzavetésünk ring, nem csak nagyatyánk csontjai nyugszanak. Ebben a földben a mi őseink porladoznak. Ezen a földön nem csak azon események történtek, melyeket mi láttunk vagy látunk. Ezer esztendő eseményei rejlenek méhében. Nagy szó ez atvámfiai, ezer esztendő! Ez idő alatt sok más szokás elpusztult, sok más nemzet sírba hanyatlott. Es ime, a magyar nemzet él, a magyar nemzet virul Bizonyára az Isteni Gondviselés keze nyugodott ezen a nemzeten. De azt is el kell ismernünk, hogy a mi őseink mindig szentül őrizték jogaikat és kötelességeiket teljesítették. Mert csak igy állhat fenn egy nemzet. Mint a család csak akkor élhet, ha a család minden tagja élvezi a családban az ő jogát végzi a maga dolgát: ugv van ez a nemzeteknél is. Mik ezen jogok, mik ezen kötelességek: erről fogunk mi hébe-hóba politizálni. Olcsó lesz a raarhasó Ausztriában. Az osztrák pénzügyminiszter — mint az osztrák lapok írják, a marhasó árát ö t forintról három forintra fogja mázsánkint leszállítani. Az osztrák állam maga fog raktárakat állítani s ezekben igen csekély szállítási költségeket fognak számítani, hogy a só ára az egész országban egyforma legyen. Hát bizony mi is tanulhatnánk az osztrák sógortól. A marhasó beszerzése nálunk sok bajjal — vesződséggel jár, főleg azon földmivesekre nézve, kik messzi', laknak a sóraktároktól. Nagy baj az is, hogy csak ötven kiló számra adják a marhasót. Hiszen a szegény embernek nincs módjában egyszerre ötven kilót beszerezni. Mig, ha apránként hozzá juthatna, bizonyára szívesen beszerezné. Reperálni kell tehát ebben a dologban is, még pedig mielőbb.
