Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-03 / 36. szám
Tanuljunk— a más kárán! Az akkori idők szellemének köszönhetik az iparosok, hogy valamelyes betegsegélyezési egylethez jutottak. Nagy volt az öröm, hogy hát végre valahára az ipari munkások betegségük esetére segítséghez juthatnak. Bár nem csekély terhet vettek vállaikra — szívesen mentek bele iparosaink a betegsegélyezésbe, mert hitték, hogy működése áldásos lesz. Es ime egy évtized sem kell, hogy ki- bizonyodjék — az iparosok betegsegélyző egyleteinek nagy hibáj a. Számos helyről érkezik a panasz, hogy a betegsegélyző egyletek nagy deficzitekkel dolgoznak. Itt-ott alig bírják magukat fen- tartani. Ismerünk várost, hol a betegsegélyző egylet úgyszólván képtelen fizetni már tisztviselőit, a gyógyszereket és a munkaképtelenek napdijait. Hát bizony ez a kérdés gondolkodásra, erős megfigyelésre méltó. Különösen pedig nekünk kötelességünk ez, kik folyton-folyvást hangoztatjuk, hogy elérkezett az ideje a mezei munkások betegségeiről, beleseteiről és aggkoráról való sürgős gondoskodásának is. Mailáth József gróf a főrendüek házában hangoztatta, hogy ,.a munkás és cseléd biztosítás ügyével a kormánynak foglalkoznia kell.“ És meg vagyunk győződve, hogy a mostani idők szelleme ez óhajtás, sőt sürgetés előtt ma már nem térhet ki. Halljuk, hogy a Dunántúli vármegyéknek már küldött is a kormányzat valamelyes tervezetet. Nagyon kívánatos tehát, hogy az iparosok betegsegitő egyesületének szervezetébe jól bele nézzünk, mielőtt a mezei munkásoknak is ily irányú segítségét akarjuk dűlőre vinni. Tanuljunk a más kárán is, ne csak mindig a. magunkén. Vizsgáljuk meg alaposan, mik azon okok, melyek amaz egyesület működését bénítják, a nagy deficziteket létrehozzák. Egyszóval miért nem vállt be az az intézmény ugv, miként kívánatos volt volna ? Minekünk alkalmunk volt és van ezen betegsegélyző egvcsülctek működését figve- lemmel kisérni. És megfigyelésünk alapján — saját okulásunkra — van bátorságunk néhány észrevételt tenni. Úgy látjuk ugyanis, hogy az iparos betegsegitő egyesületeknek virágzására nem volt valami jó hatással a legfelsőbb kormányzatnak, mondhatni hivatalos, vezető szerepe és befolyása. Ez a befolyás, a különböző körülményeknek egy kalap alá húzása, megölte alapjában a magántevékenységet. Ez a tapasztalás arra indítsa az illetékes tényezőket, hogy a mezei munkások hason- irányu ügyét határozottan szövetkezeti utón kezdje és oldja meg. Hogy a felső kormányzat engedjen tevékenységet maguknak a munkásoknak s csak a legszükségesebb és legkisebb mértékben avatkozzék bele. Maguk az egyesület vezetői látják továbbá nagy szomorán, hogy hol van a baj fő forrása. Ott ugyanis, hogy a tagok lelketlenül zsákmányolják ki az egyesületet. A jelen hivatalos kezelés mellett nem lehet ellenőrizni, hogy hát valójában ki az igazi beteg, kit sújtott a baleset, ki szorul reá igazán a segítségre. Sőt sokszor tétlenségre, munkátlan- ságra vezeti a munkást; mert legkisebb baj, egv u jj fá jás, egy kis főfájás elég, hogy a tag heti pihenést csináljon magának. így természetesen Csáky szalmájának nézik az egylet közvagyonát, közjövedelmét.
