Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-03 / 36. szám
282 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Ez a szomorú dolog tanítson meg minket arra, hogy a mezei munkásoknak adassák befolyás saját maguk ellenőrzésére. A szövetkezeti alapon létesült biztosítás erre is módot nyújthat. Ott minden tag egyért és az egy a többért lesz tag és mindnyájuk érdekében lelkiismeretes. Ott azt mondanák, hohó komám, nem úgy van! Te ilyen kis bajjal még dolgozhatsz vagy nem szorulsz oly nagy segítségre. Mert ha érdemtelenül kapod a segélyt, nem a magadét pusztítod, de a közét, a mely édes mindnyájunké. Hát mondjuk egyelőre jó lesz mindezeket meggondolni; az az tanuljunk a más kárán, hogy mi is úgy ne járjunk, mint azt itt nagyjából elmondottuk. SZÖVETKEZZÜNK ! Az első hajtás. A következő napokban már szájról-szájra adták a rétháti asszonyok, hogy hát mi mindent kapott Szegi Andrásné asszony a komájától, a ki csu- dás dolgokat beszélt valami f o g y a s z t á s i társulatról, egyletről vagy minek is nevezik? — Csak mi nem tudunk boldogulni, mondogatták itt is — ott is. — Csinálhatunk a mi községünkkel akármit, szólották többen elkeseredve. — Akármint keféljék az avult mentét, nem lesz uj belőle! — De nem úgy ám, mondotta Szegi András nagy elhatározással. Az egér sem fut mindig egy j lyukba, nekünk is tovább kell ám néznünk az orrunknál. így esett szó szó után, mikor egy vasárnapnak délutánján Szegi András, az öreg Tóbiás, meg Gáláiul) Péter elhatározták, hogy most, nyomban felkeresik a tisztelendő urat. Ha másért nem — igy gondolkodtak — hát legalább könnyitenek a leikükön. A mint gondolkodtak, úgy is cselekedtek. Szép alkonyat volt. A falu őszbeborult papja ott ült az udvaron a nagy hárs alatt. Úgy örült a lelke, mikor meglátta, hogy az emberek közelednek feléje. — Mi jót hoztatok nekem? — kérdé mosolygó arczával a jó lelkipásztor. — Hát édes jó tisztelendő Uram atyám — kezdette a szóbeszédet az öreg Tóbiás, mi csak azon alkalmatosságból jöttünk, hogy hát bizony siralmas élete vagyon a mi községünknek, mint azt jól tetszik tudni. Azt hajtogatják már nálunk is, hogy hát bizony meg sem iud élni itt la a szegény ember. Fájdalommal látjuk időről-időre, hogy sokan közülünk úgy tesznek, mint a madár. Ez, ha nem lél magának eledelt egy tájékon, elszáll — a másikra. — De ti nem vagytok madarak, édes fiaim. S e szónál felemelkedett az ősz pap. Ti emberek vagytok, még pedig magyar emberek. A magyar embernek meg adott a jó Isten józan eszet, munkabíró kezeket, hogy boldogulhasson. Es boldogulhat is, ha akar! — Éppen amondó vagyok én is, szólott félénken Szegi András. De aztán neki melegedett! Nem tudom, hallotta-e tisztelendő uram-atyám, Szántófaluban hogy megfordult a világ kereke ? — De bizony hallottam! Nézzétek, éppen most hozta a kisbiró egyik jó barátom-uramtól ezt az Írást; ebben magyarázza, hogy és mi módon csinálták meg ott azt az úgynevezett fogyasztási társulatot vagy szövetkezetét. — Oh én jó Istenem, hát hiszen a te kezed működik itt, csudálkozék Szegi András. A minapában járt itt Szántófalvárói a komám, az is ösztökélt, hogy mi se kerüljük már tovább a jót. mint az ördög — a kápolnát. — Nagyon helyes. De lássátok fiaim, én már vén ember vagyok. Elfáradtam; fejem a koporsó párnája felé hajlik. Hanem hát kértem én magam mellé egy fiatal, tevékeny káplánt, az majd a kezetekre jár. A fiatal káplán tisztelendő aztán megígérte, hogy a következő vasárnap, öreg mise után szívesen látja a gazdákat egy kis megbeszélésre. És mi történt? A kijelölt időben talpon volt az egész Réthát községe. Valláskülönbség nélkül ott szorongtak a plébánia udvarán, hogy a fiatal pap azt sem tudta hogy mitévő legyen. Hej! ilyenkor támad aztán nemes, jó gondolat! — Atyámfiái, szólott a fiatal, lelkes pap, úgy látom, hogy kigyelmeteket nem kell erőszakolni a jóra! Menjünk az iskola nagy szobájába; majd ott megmondom a magamét. Odagyültek aztán mindnyájan. A fiatal pap beszélni kezdett. — Atyámfiái, régen megmondotta a költő, hogy azért veri isten a magyart, mert az soha össze nem tart! — Úgy van, zugolt az egész falu. — Hát most összehozott bennünket a jó Isten; fogadjuk meg, hogy soha többé szét nem megyünk, szét ntr.n lmzunk! — Úgy legyen, úgy legyen! — Nézzétek atyámfiai — és a tisztelendő elővett egy csomó páczikát a tanító asztaláról. Ha ezeket a páczikákat jól összekötöm, összetartom — és el akarnám igy la’ együttesen törni, ugv-e, hogy bajosan menne az? — bizony, hogy bajosan ! — De igy la egyenkint — és a tisztelendő ur összetört nagy könnyedén vagy öt pálezikát — nézzék, hogy tördelem össze! I g y t ö r t é k meg és össze a m i gazdáinkat egyenkint i d ő r ő 1- időre. Így hullottak el jobbjaink egymagukra hagyatva ...........azért lettünk szegények, azért nehé z az élet, azért mondják, hogy a szegény embert még az ág is huzza . . . Néma csend volt a szobában jó ideig. Sokan, — öreg emberek — a szemeikben megcsillant köny- cseppeket törölgették, mások pedig kiáltották: — Egyesüljünk! — Nem lesz ezután igy! — Jól van — folytatta a tisztelendő ur. Egyesülünk! Mi kimondjuk tehát elsőben is, hogy a mai napon'megalakítjuk a »rétháti olvasó gazda kört«! — Éljen, éljen! — Az Isten áldja meg az eszét és szivét! — Megalakítjuk nyíltan, Isten jó voltából, alkotmányos országunk törvényei szerint. Nem bujkálunk, nem félünk, mit beszélünk, mit olvasunk! Itt fogjuk megbeszélni bajainkat, itt fogjuk egygyé szövetkezni mi is, mint másutt, más községekben f —- Száníófaluban! — kiáltotta Szegi András. Leirhatlan öröm fogta el a népet. A tisztelendő ur, a tanító és jegyző ur aztán melegében megfogalmazták a jegyzőkönyvet, egy készenlétbe lévő gazdaköri alapszabályt, tekintettel Réthát községének viszonyaira — átalakítva felolvastak. így alakult meg a —Rétháti Olvasó-Gazdakör! Az elvetett magnak első hajtása ....
