Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-13 / 33. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 259 — Hogyan, hogyan koma hé ? — Hát hiszen aiilio, hogy minden embörfia fődet kapjon két Magyarország se elég, nemhogy egy. Azon gondókodtam. Azért amondó vagyok koma, hogy szégyeljük ezt a bolondságot, amibe minket belecsaltak, mert majd kinevetnek. A koma is elszállongott szép csendesen . . . . osztég a faluba is csönd lőtt. így maradt el Sárkányfalván a fődosztás; osztég nem beszél már senki embörfia erről az időkről, mert szörnyűségesen röstöllik, hogy velük ilyen komédia történhetett. Ez igy vót, a mint letöttem la; és letöttem, hogy az újságolvasó honfitársakkal valahogyan ne történjék ilyen furcsa szégyönletes komédia. Ezzel zárom Írásomat, csak a jó Isten egészséget adjon édes mindnyájunknak. Költ Írásom Sárkányfalván, kánikulának idejében Mosolygó Adám, volt kurátor s. k. TÁRCZA. A váczi püspök látogatói. Schuszter Konstantin váczi püspök áldott emlékét még folyton-folyvást élesztik az újságok. Dicsőítik őt, ki milliókat áldozott a szegényekre, betegekre, iskolákra, templomokra, ő meg maga úgy élt, mint a legszegényebb falusi pap. Sokan mondották, hogy a jótékony püspök fukar, fösvény. Hja, de a fösvény gyűjti a pénzt magának, hogy annak birtokában gyönyörködjék és ha juttat is halála után belőle másoknak, csak azért teszi, mert sírjába nem viheti el magával. De Schuszter életében tett jót! Igaz, hogy kéregetőkhöz nem volt bőkezű, ő nem egyeseket akart boldogítani, de az összest, a jótékonysági intézeteket. És hogy vájjon a kéregetőkről jól gondolkozott-e, hogy a pumpolókkal szemben volt oka a tartózkodásra azt csattanósan igazolja a következő kis történet. * * * Egy elegánsán öltözött úri ember nagy hetykén ment fel a püspöki palota lépcsőin. Vele szemben jött egy öreg, kopott ruházatú pap lefelé a lépcsőkön. Az idegen azt hitte, hogy valami szegény vidéki plébános, a ki szintén segély-kérés czéljából kereste püspökét. — Dicsértessék — tisztelendő atyám! Otthon a kegyelmes ur? Igyr szólította meg az uracs, a hosszú, kopott kabátu öreg papot. — Talán otthon van, édes uram — felelt az öreg pap. És vájjon, mi jóért keresi? Az idegen uracs pár perczig hallgatott, aztán igy szólott mosolyogva; — Hiszen magának tisztelendő atyám meggyónhatom. Szeretném az öreg urat egy kissé meg- pumpolni. Igaz, hogy még nem is ismerem, de hát ha püspök, hát adjon egy pár forintot ismeretlenül is. — Édes jó uram, nem ad magának az öreg pespök semmit — szólt a kopott pap. — Talán magának sem adott? — Nem bizony! — Hm, úgy látszik tisztelendő atyám nem érti, hogy kell a nagy urakat falnak állítani. — Hát csak próbálja meg édes jó ur! Sok szerencsét! Aztán lefelé indult az öreg, kopott öltözetű pap. — Megálljon csak tisztelendő atyám — suttogott az ur a kopott pap után. Olyan biztosra veszem, hogy kapok a püspöktől, hogy előre is meghívom a vendéglőbe egy kis jó söröcskére. Igen, igen legyen szerencsém! — Köszönöm édes jó ur, de nagyon is előre alkuszik a medve bőrére. — No no, mindjárt meglátjuk. Az idegen ur most duplán lépte a grádicsokat, hogy mentőt gyorsabban fent legyen. A felső lépcsőnél nyomban találkozik a komornyikkal: — Itthon a kegyelmes ur? Kérdezte és ezzel kihúzott tárczájából egy koronás czimeres névjegyet. — A kegyelmes ur éppen most ment le a lépcsőn a kertbe, mondotta a komornyik. Az idegen nagyot nézett! — A püspök volt dadogta — dadogta magában — de csakhamar visszanyerte fesztelen modorát és azt kérdezte! — Barátom, nincs itt még egy lejárat? — Ezen a lépcsőn szokott a kegyelmes ur lejárni — mutatott a komornyik oda, hol az idegen állott. — Éppen azért. Nem szeretnék vele találkozni. — Most nem jön erre, mert a kertben sétál. — Akkor jól van! És az idegen lefelé három lépcsőfokot ugrott egyszerre, hogy minél gyorsabban kijusson a palotából. * * * Máskor egy fényesen öltözött úri nő kereste fel Schusztert. Majd elrepült, úgy volt öltözködve. Csipkekendője bizony arról tanúskodott, hogy nem alamizsnára szorul. De ő alamizsnát kért, hogy gyermekeit iskolába küldhesse. — Jó asszony, ne járjon ilyen csipkében —. mondotta a püspök, — meg ilyen fényesen és mindjárt jutni fog a gyermekek nevelésére is. Hát bizony az ilyen látogatókkal jól elbánt — az öreg pespök. Ha igaz! Azt halljuk, hogy a hédervári uradalom inté- zősége megcselekedte azt a merészséget, hogy az Urnák szent napján — vas á rnapon — is d o 1 g ózta t o 11; »csakúgy folyt a mezei munka kora reggeltől késő estig akár hétköznapokon!« Sőt mi több, egyik gazdatiszt az aratókat részüknek elvesztése mellett kényszeritette az ünnep áthágására. Ha ez a dolog igaz! — mert alig tudjuk elhinni, úgy egyenesen a f ö 1 d m i y e 1 é s-ü g y i minisztériumot hívjuk felárrá, hogy e botrányt, melyből kiszámíthatatlan erkölcsi károk eredhetnek — a legszigorúbban torolja meg! Elvárjuk a nemes uradalomtól, hogy e botrányos hírre felvilágosítást fog nyújtani! Ugrón Gábor, — főispán. Velős beszédek, csattanós szavalatok, fülbemászó dalok, virágtenger és temérdek dolog emelte a segesvári Petőfi ünnep szépségét, de a legszebb a józan székely nép sokaság volt, Ugrón Gáborral az élén. Bizony »nem fajult el még a székely vér, minden csepje drága gyöngyöt ér!« A fővárosi urak is beszédbe ereszkedtek a székelyekkel s megkérdezték, hova valók ? — Bögöriek vagyunk, Udvarhely vármegyéből! — felelte tiszteségtudóan a legöregebb. Az urak a politikára akarták átterelni a beszédet s megkérdék: Ki a főispányuk ? — Ugyan, ugyan! Hát még azt sem tudja az ur. Isten jóvoltából húsz év óta már Ugrón Gábor (?) a főispánunk! — válaszolt az öreg az uraknak és odaszólt a fiának. — Lássátok, ilyenek az urak! Tanulnak, tanulnak s még sem tudnak semmit. Még azt sem tudják, hogy a mi főispánunk: Ugrón Gábor! Nem is kérdeztek többet az urak.
