Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-23 / 30. szám
240 MAGYAR FÖLDMIYELŐ Kir. kath. tanitó-képző S/.atmáron (Képűnkhöz.) Áldása a jó tanitó a népnek, a községnek. Van-e köztelek atyámfia csak valaki is, ki ne emlékeznék vissza tanítójáraSok fáradság, önfeláldozás, türelem és nélkülözések közt töltik be a tanitó urak tövises pályájukat. Akárhány községben találunk olyan tanítót, a ki húsz, har- mincz, sót ötven esztendeje neveli a község generaczióit. Egész sereg tanítvány vészi körül a jó öreget. Bajuszos gazdák, gyerekes anyák, a kik aztán olyan édesen beszélnek a régi eskolás időkről. Mai képünk egy olyan intézetet mutat b e, m elvben j ó tanitó k növekednek, képeztetnek. Mert a tanítóság nem olyan könnyű mesterség ám. A mesterségek mestersége az, a hogyan a gyermek eszéhez és szivéhez lehessen férni. A sza tin á r i kir. kath. tanítóképző immáron ötven esztendeje, hogy derék, vallásos, hazafias tanítókat ereszt szét az országba népünk nevelésére, azért megérdemli, hogy ti is megismerjétek — atyámfiái. — Dr. Robitsek Ferencz nagymarosi ple bános harmadik zarándoklata lűourdesba. E hires kegyhelyre az idén egy nagyobb szánni résztvevőből álló zarándoklat indul Dr. Robitsek Ferencz esp. plébános lelki vezérlete alatt. A hálókocsival ellátott különvonat augusztus hó 21-én indul Budapesti ől— Kanizsa — Rragerhof— Marburg— Franzensfeste—és Alán át Milánóig, ahol a társaság megpihen. Innen Génuán és a Riviea mentén Marseille-ig folytatja útját, mely második pihenő állomásnak van kiszemelve. Fgy napi pihenés után egész Lourdesig utazik a társaság, hová augusztus 26-án reggel érkezik meg. Négynapi időzés után történik a visszautazás szintén különvonattal Nizzáig s innét 1 napi tartózkodás után Genuáig, honnan ismét egy napi tartózkodás után Milano—Verona —Franzensfesten át a társaság szeptember 5-én hazaér. Különös kedvezménykép a visszautazáskor a franczia határtól kezdve az egvütt-utazás kötelezettsége megszűnik s mindenkinek jogában áll a társaságtól elválva, függetlenül tenni meg hazatérő útját. Az egész utazás kizárólag vasúton történik. Részvételi árak: I. oszt. 220 frt, ÍI. oszt. 170 frt, III. oszt. 100 frt 8 napi teltelj es szállodai ellátással. Részletes programmok kaphatók Msgr. dr. Robitsek Ferencz esp. plébánosnál : Nagymaroson (Hont megye) ki a jelentkezéseket már most elfogadja. 3—5 jak élt-e Irinyi valaha ezen a hálátlan világon. A többire nézve természetes, hogy a Kolomhus tojásának históriája illik. Könnyű volt már aztán ! A torony kakasáról. Külföldön, de nálunk is, nem ritkaság a keresztény templomok tornyain a kereszt mellett a kakas. Mi ennek a jelentősége'? A kakas az éberség jelképe, mint a világ legkorábban ébredő szárnyasa, s igv folytonos éberségre int a gonosz lélek kisértései és incselkeivel szemben, nehogy Péter sorsára jussunk s megtagadjuk Krisztusunkat. Az égnek meredő torony, az Írás magyarázata szerint, a lelkipásztornak a jelképe. Hogy valamit a torony is magasan fölébe emelkedik a többi házaknak, mintegy őrt áll fölöttük, ép ugv a lelkipásztornak is kötelessége szüntelen felügyelni a reábizott nyájra, nehogy csak egy is kárát vallja az ő őrködésének, mert ő számadással tartozik mindannyiról annak, a ki azok őrizétét reá bízta, kitől erre hatalmat, az Istennek. Ily értelemben ugyan helyénvaló a torony tetején is a kakas, hogy képével szüntelén hirdesse mindenkinek az éberségét. Bakta. Erdész Igazsága volt: a tenger ember áldozaton kívül a kolera még pénzbe is kerül az országnak. A legutóbbi kolera eset alkalmával a fővárosnak 120 ezer frt költséget csinált a kolera. Egy-egy beteg 500 frtba is belekerült. Érdekes, hogy csak a bérkocsik 7 ezer forintba kerültek. A személyi kiadás 72 ezer írtra rúg. Ez mind hagyján '? De hány ember pusztult el és hány árva maradt'! NEVESSÜNK!!! * * * Czigány furfang. Rossz fát tett a czigány a tűzre, ezért a szolga- biró 25 botra Ítélte. A more belenyugodott az Ítéletbe, csak azt kérte, hogy úgy fekbessék a porolás alatt, a mint neki tetszik. A szolgabiró beleegyezett, mire azután a more le is feküdt — a deres alá. * Furcsa ajánlat. Állatorvos : (a czigánvhoz, kinek disznaja ragályos betegségben van.) More ezt a disznót agyon kell ütni és azonnal elásni, mert nem szabad megenni. Czigány: Odá ádom mint á nigv sunkáját á nágyságos urnák, csák engedje a teltbit megenni, mert jó ázs a csigánvnák. KÖZÖS TANÁCSADÓ. Csurog. Z. J. Mint lapunk egyik számában olvashatta népszámlálás 1899. év végén leszen. Hogy mikor kezdődött voltaképpen ez a népszámlálás, azt bizony megállapítani nagyon bajos. Annyit a sz. Írásban is olvasunk, hogy akkor is népszámlálás volt, mikor a mi Urunk Jézus Krisztus — kinek neve áldassék és dicsértessék, — született. Már tehát akkor is belátta a római császár, hogy hát bizony jó azt tudni, hány alattvalója van például Zsidóországban, a mely pedig csak provincziája volt Augusztus császárnak. Ma már nem csak az embereket számlálják meg (nálunk például 10 évenkint) de az állatokat is. Tapasztalhatta kend, hogy összeírják a lovakat, teheneket, kecskéket és még a tyúkokat és kakasokat is. Mert hej nagy dolgokat produkálnak ma aztán az úgynevezett: »statisztikával!« Olvasó-köri vitatkozók. Igen, a gyufát magyar ember, Irinyi János találta fel. Ennek a hires embernek a nevét, jólehet ma már milliárd és milliárd gyű tál gyújtanak az emberek, nagyon, de nagyon kevesen ismerik. De hát szerény ember volt ez a magyar tudós egész éleiében. És nem volt élelmes. Pedig tanulmányával milliókat szerezhetett volna. Eladta találmányát annyiért, a mennyibe ő magának került — néhány krajezárért. Irinyi különben szép kort ért el. 76 éves korában halt meg Vértesen 1897. decz. 17-én. Bizony, mint szegény ember hunyta be szemeit. Bezzeg a gyufagyárosok ma talán azt sem tiidHa uraság volna. — Hej bá in uráság vunék! — sóhajt a czigány. — Aztán mit csinálnál akkor te more? — kérdé tőle a jegyző. — Mit? —' válaszol a czigány — hát száz cselidet fogádnik, a kiknek mindig csák pipánvi kéne. — hogy nekem hágót csinájjánák. Lefőzte. Ur: (Hosszú sovány ember, megszólít egy parasztot a ki tehenet bajt.) Ejnye gazd’uram, de sovány a tehene, bizonyára nem jól tartja! Paraszt: (fogbegyről). Hát az ur tán jobban tarja magát! Terményárak e hét folyamán. TERMÉNY NEME BUDAPESTEN TERMÉNY NEME BUDAPESTEN frt|kr. frt kr. Árpa mm. 6 40 Muhar 5 60 Búza mm. 10 — Bab tarka 6 60 Rozs mm. 7 80 Bab nagy fehér 6 — Zab mm. 6 30 Borsó 10 — Tengeri mm. 5 30 Lencse áru min. szer. 15 — Luczerna magyar 53 — Köles 4 30 Vörös lóhere^—----s4 3, Kása 9 10 Balatczim / '/ // ------Szatmáron, nyomatott Morvái Jáír l: