Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-23 / 30. szám
MAGYAR FÖLDMlVfeLŐ 23A kellett elmennie. Muhamedsah meglátta őt s igy szólt rokonához: — Láttad ezt az öreget, a ki itt ment el .’ — Láttam, nincs rajta semmi különös. — Nagyon gazdag ember volt. Ujasznak liijják, nem hallottál felőle semmit'? — Csakugyan hallottam, hire messze járt. — Semmije sem maradt, most itt szolgál feleségével együtt. A rokon nagyon elcsudálkozott, csettintett nyelvével, csóvátta fejét, aztán igy szólt: — A szerencsének síkos a marka. Az egyiket felemeli, a másikat leejti. Búsul-e sokat az öreg? — Ki tudja? Mindig csendes és szorgalmasan dolgozik. — Nem lehetne vele beszélni? Szeretnék életéből valamit hallani. — Miért ne lehetne, felelte a gazda s beszóli- totta az öreget. — Nagyapó gyere be! Igyál egy kis kumiszt, hívd be a feleségedet is. Iljasz belépett feleségével, köszöntötte a vendégeket és a házi gazdát, asztali áldást rebegett s helyet foglalt az asztalnál. Egy csésze theát tettek elébe, szürcsölgette, de letette nemsokára. — Hogy vagy ? — Kezdte a beszédeit az egyik rokon. Rosszul eshetik úgy-e, ha bennünket látsz, visszaemlékezni előbbi életedre, mikor még szerencsés és boldog voltál. Az öreg mosolyogva felelt: — Ha én beszélek jó és balszerencséről, nem fogsz nekem hinni. Kérdezd meg az öregemet, olyan asszony, a kimondja, a mi a szivén fekszik. Ő elbeszéli neked az igazságot. A vendég kérte az asszonyt, hogy beszéljen. — Mond csak, nénikém, mit szólsz előbbi és mostani sorsotokhoz ? Semsemagi (ez volt az asszony neve) igy felelt; — Ötven éve, hogy a férjemmel élek. A boldogságot kerestük és nem találtuk; most azonban — egy éve már, hogy nem maradt sémink — mióta szolgálunk, megtaláltuk az igazi boldogságot és többre nem is vágyunk. Ezek a szavak meglepték a rokont, de még a házi gazdát is. Mindnyájan szeme közé néztek az asszonynak, ki mosolyogva fogadta tekintetüket és igy folytatta: — Nem tréfálok igazságot beszélek. Mikor a boldogságot kerestük, gazdagok voltunk, de nem találtuk ; most hogy nincs semmink és kenyerünket idegentől kapjuk, — most boldogok vagyunk. — Hát miben áll a ti boldogságotok? — Mikor gazdagok voltunk, nem volt egy perez nyugalmunk. Ki se beszélhettük magunkat, lelkűnkkel nem törődtünk, még az imádkozásra is alig jutott időnk. Mennyi gond nyugtalanított! Vendégek jöttek, megvolt a baj : mivel kínáljuk ? mivel kedveskedjünk nekik ? hogy meg ne szóljanak. Ha elmentek a vendégek, a cselédek után kellett nézni, mert azok szerették a kényelmet, — hasukat is. Miénk volt a gond, mi ügyeltünk, hogy a farkas nem pusztitja-e a nyájat, a cselédek nem lopnak-e ? Ha lefeküdtünk, álom nem jött a szemünkre. Aggódtunk, vájjon a bárány nem nyomja-e agyon kis gödölyét. Éjfélkor is felkeltünk megnézni, a jószág alatt van-e elég alom? De ez még semmi. Köztünk sem volt békeség. És igy gondoltam ezt vagy amazt jónak, ő (a férjére mutatva) máskép és megvolt a perpatvar. Gond gond után jött, de a békeség per- cze soha. —- És most? Reggel felkelünk bizalommal, szeretettel és semmi másra nem gondolunk, csakhogy urunknak jól szolgáljunk, erőnkhöz mérten, kedvvel, hogy urunk semmi rövidséget ne szenvedjen, de nyerjen bennünk valamit. Ha elvégeztük a dolgunkat, kész a mindennapi kenyér. Ha hideg van befűtünk, időnk is jut egymással elbeszélgetni, imádkozni. Ölven évig kerestük a boldogságot és csak most lalál- tuk meg. A vendégek mosolyogtak. — Ne nevessetek, fiaim szólt Iljasz, a feleségem nem tréfált, igazat beszél. Balgák voltunk, hogy sirtunk a vagyon után. Isten megmutatta az igazságot. Nem a gazdagságban, hanem a lélek békesé- gében áll az ember boldogsága. — Igazad van, szólt az egyik vendég, ezt módja a Szent Írás is. A vendégek nem nevettek többé, hanem a maguk sorsára gondoltak. Tolsztoj Leó után de. Bodnár Virgil. JÓ EGÉSZSÉG. Hogyan éljenek a tüdővészes betegek? A tüdővész nem gyógyíthatatlan betegség, mint a hogy régebben gondolták. Ha jókor hozzá fognak gyógyításához, akkor a tüdővészes embert meg lehet menteni. A tüdővész gyógyításában nem az orvosság a fődolog, hanem a tüdővészesnek, hogy meggyógyuljon, jó levegőben kell tartózkodnia, jól kell táplálkoznia és kerülnie kell oly foglalkozást, a mineki árt. A tüdővészes embernek a rossz levegő valóságos méreg. Mindent meg kell tennie, a mire csak képes, hogy jó levegőben élhessen. A városi levegő általában ártalmas betegtüdejü embereknek, de még a szabad levegő is lehet olyan, a mit ő nem bir el. így az olyan helyekről, a hol erős északi szél szokott fújni, a tüdővészes ember meneküljön. Minthogy nem minden embernek van arra módja, hogy gyógyulás végett elhagyhassa az otthonát, azért igen szükséges az ilyen szegény betegek számára alkalmas vidéken olyan gyógyintézeteket állítani, a hol megerősödésükig tartózkodhassanak. A tüdővészes embereknek többnyire a gyomruk is gyenge, ezért a jó táplálkozás, a mire pedig nagy szükségük van, nálunk nehezen megy. Könnyen emészthető, de erőt adó táplálékra van szükségük. Ezek között első helyen áll a tej, azután következik a hús és a jó buzakenvér. Az ártalmas foglalkozással, ha csak lehet egészen hagyjon fel a tüdővészes és nézzen más kenyérkereset után, vagy forduljon segítségért embertársaihoz; nekik kötelességük megtenni azt, a mivel egy szegény beteg embert talpra állítani és újra keresetképessé tenni lehet. Az egészséges embernek kötelességük a beteget segíteni; a beteg embernek pedig kötelessége arra ügyelni, hogy az ő betegsége ne tegyen mást is szerencsétlenné. A mit a tüdővészes beteg kiköhög és kiköp, abban van a betegség csirája. Ezért olyan helyen, a hol emberek tartózkodnak, a tüdővészes betegnek nem szabad a padlóra vagy egyébüvé kiköpnie. A ki egészséges, az se mutasson ilyen rossz példát. Az olyan helyeken, a hol sok ember megfordul, köpőedénvéket tesznek ki s máshová, mint ezekbe, nem szabad köpni. Az ilyen edények tartalmát aztán vigyázva elássák, vagy olyan helyre öntik, a hol senki sem fér hozzá. Kinek-kinek a saját lakásán is legyen ilyen köpőedénye s a jó gazdaasszon}’ ne tűrje el, hogy az ő szobáját vagy konyháját valaki összeköpködje. Legyen is olyan tiszta az a szoba és konyha, hogy ilyen még csak eszébe se juthasson senkinek. Ez a tisztaság nem kerül pénzbe, csak gondosságba és az a jó háziasszonynak a legnagyobb dicsérete.
