Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-23 / 30. szám
234 MAGYAR FÖLDMIVELO Áhá! bújik a szeg — a zsákból! Akadnak ujságlapok (és az alábbiakból fundál- játok ki, hogy ezek az ujságlapok kiknek a kezében vannak), a melyek jajgatni kezdenek, hogy hát a hitel- és fogyasztási szövetkezetek szítják az úgynevezett antisemitizmust! Az az más szóval atyámfia: miért is jajgatnak ezek az ujságlapok? Mert immár hazánkban betelt a pohár és szövetkezeti utón védelmezi önmagát a gazdanép ; mert végre-valahára ezek a hitel és fogyasztási szövetkezetek ugratják fent is lent is, az egész vonalon az uzsorásokat s mert ezen törvényes eszközökkel való védelmet végre-valahára a kormány is helyesli és eló'segiti, hát bújik a szeg a zsákból kifelé! Úgy látszik a >p i c z u 1 á s« bankok még sem amolyan gyermekjátékok! CSALADI-KÖH. A veszekedő házaspár. Kővágó Sándor szegény zsellér ember volt egy jólelkü uraság birtokán. Nagyon szerencsétlen házas életet élt; verte, ütötte a feleségét napról-napra. Tegnap is irgalmatlanul összeverte az asszonyt, a ki aztán — most nem először — megvest az urasághoz szaladt, hogy ha igazságot nem tesz az uraság, ő rögvest a vízbe ugrik. A jólelkü uraság már régen gondolkozott azon, hogy mi módon lehetne e közt a házasok közt a békességet megteremteni. De nem tudott egészen okos lenni. Mert azt tapasztalta az uraság, hogy bizony ez a szerencsétlen pár nem sokat vethet egymás szemére. Mert ha a f é r f i haragos, akkor az asszony nyelves, ha a férfi iszákos, az asszony dologtalan. Most is, hogy tenyérnyi foltokkal és a vízbe ugrás fenyegetésével szaladt az urasághoz az asz- szonv, azon gondolkozik a jó uraság, hogy hát voltaképpen mit tegyen ? Előhivatá tehát a férfit, ki rendesen azzal mentegette magát — Instálom aláson, a nyomorúság okozza köztünk a perpatvart. Most is rihtig ezzel állott elő. — Nagy jó uram — mondotta a férj — a szegény embert még az ág is huzza. Egyik baj el sem múlik, már érkezik a másik. Ez az oka a sok bot- ránkodásnak. Ne csudálkozzék aztán senki, ha a szegény ember azon tölti bosszúját, a ki hozzá legközelebb áll. Csak ne kellene nyomorognom, mindjárt nem volna botránkozás közöttünk. — Ne higyje kend — szólott komolyan az uraság. Ismerek én olyan gazdag úri párt, kik oly boldogul és nyugodtan élhetnének, akár az angyalok. Es mégis mindig veszekednek, pörlekedüek egymással; egymás életét folyton-folyvást keserítik, pedig mondom mindenben bővelkednek. Ugy-e, hogy oktalanok ezek az emberek? — Jaj, de mennyire, szólott a férfi is, meg az asszony is majdnem egyszerre. — Milyen szerencsések, tette hozzá a férfi és mégis megkeserítik az életet. — De lássák kigvelmetek, kentek még oktalanabbak ! Mert kentek úgy is nyomorognak és sfcűnt szándékkal még nyomorultabbá teszik magukat. Azok a jó életet teszik rosszá, azért balgák, oktalanok; kentek a keserű életet, békés házas élettel megédesíthetnék. De ezt nem teszik; hanem a már úgy is keserű életet folytonos czivakodásokkal, szándékosan még keserűbbé változtatják, ezért oktalanabbak kentek. A veszekedő házaspár egymás szemébe nézett. Soha még igv nem érintette senki az ő szivüket Ott nyomban egymás keblére borultak és keservesen sírtak . . . Szebb családi élet alig létezhetik e földön, mint minőt ezentúl ez a házaspár élt. TAECZA. Iljasz. Az ufai kormányzóságban élt egy baskír, kit Iljasznak hívtak. Atyjától nem örökölt semmit. Atyja csak megházasitotta, aztán esztendőre rá meghalt. Iljasznak minden vagyona ekkor két kanczából, tiz tyúkból és két tenyészjuhból állott. De Iljasz értett a gazdálkodáshoz meg a vagyonszerzéshez. Kora reggeltől késő estig dolgozott feleségével együtt, korábban kelt és későbben feküdt mint más ember, évről- évre nőtt igv a gazdagsága. így élt Iljasz folytonos munkában harminczöt esztendeig és dúsgazdag ember lett belőle. Lova volt kétszáz főig való, százötven szarvas- marhája, ezerkétszáz juha. Szolgái a mezőn szorgoskodtak, szolgálói otthon fejtek, készítettek kumiszt, vajat és sajtot. Mindennek bővében volt, az egész vidék irigyelte a jólétét. Az emberek mindig mondogatták: »Mégis szerencsés ember ez az Iljasz, mindene van, élhet boldogul.« Hires emberek keresték barátságát, érintkeztek vele gyakran, mesz- szirői jöttek vendégei, kiket szívesen kínált étellel, itallal. A kumisz, thea, halászlé, ürühus mindig készen állott. Ha vendég érkezett, levágatott egy üríit, ha több vendége volt, a tehenet sem sajnálta. Két fia volt és egy lánya. A fiait megházasi- totta, lányát férjhez adta. Mikor még szegény volt, a fiai vele dolgoztak, őrizték a lovakat meg a juhokat. Mihelyt gazdag lett, szilaj ficzkókká váltak, az egyik ivásnak adta magát. Az idősebbik egy verekedésen pusztult el, a fiatalabbik, kinek fenhéjázó anyósa volt, apjára nem hallgatott többé, ki kellett adni jussát. Iljasz odaadtta neki a házat és sok lábas jószágot, miáltal vagyona tetemesen megapadt. Nemsokára betegség pusztította el a juhállományt. Erre meg terméketlen év következett, széna nem termett elég, tehenei télen pusztultak el. Aztán jöttek a kirgizek, legjobb földjeit vették el tőle. Mindig többet és többet veszített, ereje is fogyott, hetven évvel már odajutott, hogy szőnyegeit és egyéb drágaságait kellett eladnia, utoljára pedig az "utolsó tehén is dobra került. Már nem volt semmije. Öreg napjaira feleségével együtt idegen embereknél kereste meg kenyerét. Fia messze vidéken élt, a leánya meghalt. Csak szomszédjuk, az öreg Muhamedsah volt részvéttel irántok. Á jó ember nem volt ugyan szegén}', de gazdag sem. hasonló módon tengette életét mint Iljasz. Visszaemlékezett Iljasz vendégszeretetére s igy szólt hozzá: — Iljasz, gyertek hozzám. Nyáron dolgoztok, ha bírsz, télen gondozod a istállót, feleséged fejni fog. Én eltartalak beneteket, ruházlak is, amire szükségetek van, mindent megadok. Iljasz köszönettel vette ezt az ajánlatot. Szolgáltak. Eleinte bizony nehezen ment, később hozzászoktak és dolgoztak tehetségük szerint. Ilyen szolgákat Muhamedsah nyereségnek tekintett, bár nagyon sajnálta, hogy szemtől-szembe látta az egv- kor oly magasan álló embereknek ily mélyedését. Egyszer eljöttek messze vidékről Muhamedsah rokonai. Iljasznak üríit kellett vágni a vendégek számára. Ebéd után, midőn a theát szürcsölgették, puha vánkoson ülve beszélgettek. Mikor Iljasz elvégezte dolgát, pihenni tért és ekkor ajtójuk előtt
