Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-16 / 29. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 229 Mi természetesebb, mint hogy a nyövénynek Ilire csakhamar elterjedt. Bár lassan, de mindig több és több országban tenyésztették. A mi édes hazánkban még a múlt század végén is csak a szegényebb nép tápláléka volt. És ma már ? Nem kell tovább beszélnem; gazd’nram tudja a többit. — Bizony tudom, de az elejét eddig nem tudtam. Most már igazán még többre becsülöm ezt a jó növényt. — Fel van jegyezve hitelesen, hogy mióta a burgonya elterjedt nem volt az országokban olyan borzasztó éhínség, mint annak előtte. — Hát bizony igv kellene a föld népének sok mindenről Írni és tanulni, beszélni, akkor nem volna kedve arra a sok haszontalan politizálásra. — Csak még azt akarom elmondani, hogy — mindjárt bele is kezdek. — Tessék, szívesen! — Egyszer egy nagyon jómódú gazda-családnak sarjadéka, egy könnyelmű fiú azzal dicsekedett, hogy hát ő ilyen meg olyan nemes családból származott. Egy öreg tanító igv felelt neki: — Ez a család hát hasonlít a burgonyához. A java része a földben van. — Enyje be neki szólott! — Úgy is van gazd’uram. — Mert gyakran csalódik az ember, ha csupán a külszin után ítél és nem törekszik a dolgok ben- sejébe hatolni. Manapság a külső után szeretik megítélni az embereket és nem — bensejéből, a szív nemességéből. — Elég hiba, öreg hiba ez. De hát ugy-e tanító ur, hogy máskor is lesz kegyes — szerény házamat felkeresni. — Azért vagyok néptanító, hogy egészen a — népé legyek. — Az Isten áldja meg a tanító urat. Mester. JÓ EGÉSZSÉG. Hogyan óvakodjék a tüdővésztől az egészséges ember? A tüdővész ragadós betegség, nem olyan módon ugyan, mint a himlő és némely más kórság, a mely hirtelen szétterjed, ha nem vigyáznak reá. A tüdővész lappangva harapódzik tovább. Alig lehet észrevenni s a mikor kezdődik már régen ott pusztít a tüdőben, a mikor még jóformán semmi jel sem árulja el. De ha igy nem olyan szembetűnő is ragadós volta, azért nem kevésbbé veszélyes és résen kell államink, hogy az útját álljuk. A tüdővész nem minden embert fenyeget egyformán. Vannak, a kik könnyebben elkapják. Ilyenek első sorban azok, a kiknek családjukban már otthonos ez a betegség. Az ilyeneknek különösen kell vigyázniok magukra. Törekedniük kell arra, hogy megerősödjenek. Ehhez az szükséges, hogy jó levegőben éljenek, jól táplálkozzanak és nekik való foglalkozást űzzenek. Levegő nélkül egy pillanatig sem lehetünk el. Minden lélegzésnél levegőt szivünk a tüdőnkbe s ha rossz levegőt szivünk be, az éppen úgy megárt, mintha megromlott vagy mérges ételt ettünk volna. Nemcsak az olyan rossz levegő ártalmas, a mitől mindjárt megbetegszik az ember, hanem az olyan rossz levegő is megárt idővel, a miben egy ideig minden baj nélkül el lehet az ember. Legjobb a szabad levegő. A földmives ember nappal, a mikor munkája után jár, többnyire abban | tartózkodik. Az a baj, hogy lakásában, a hol különösen a hosszú téli éjszakákat tölti, annál rosszabb a levegő. Az olyan lakásban, a melyet nem lehet jól szellőztetni, a levegő óvhatatlanul megromlik. Ezért kell, hogy az ablakokat úgy készítsék, hogy azokat ki lehessen nyitni. Az ablak azonkívül, hogy időnkint jó levegőt bocsásson be a házba, arra is való, hogy rajta a napsugár bejárhasson. Arra is igen nagy szükség van. Az olyan lakás, a melybe a nap sohasem süt be, nem lehet egészséges. És azok az emberek, a kik ilyen lakásban élnek, csak úgy elsápadnak és elbetegesednek, mint a pinczében csírázott növény. Nem mindig a szegénység annak az oka, hogy a földmives embernek rossz a lakása, hanem sokszor a hanyagság. Egy kis gondoskodással sokat lehet javítani. A mennyivel egy nagy dupla ablak többe kerül, mint egy kis betapasztott ablaktábla, azt a pénzt a legtöbb szegény földmives is megtudná erre a czélra takarítani, ha meggondolná, hogy a rossz lakás milyen veszedelmes és hogy a betegség, a mit abban szerez az ember, milyen sokba kerül. A jó táplálkozásnak a szükségét minden ember érzi. Az éhes gyomrot nem lehet lecsilapitani mással, mint étellel. Csakhogy nem mindegyik étel egyformán tápláló. Van olyan, a melyik csak megtölti a gyomrot, de nem ad erőt. A legjobb táplálék a jó kenyér és a hús, szalonna, túró. A ki teheti, gondoskodjék arról, hogy magának is és a családjának, cselédjeinek is legyen módjuk bennük. Mindnyájunknak pedig az a kötelességünk, hogy igyekezzünk azon, hogy embertársainknak is meg legyen a mindennapi kenyere. A legjobb az, ha ezt mindenki a maga munkájával meg tudja szerezni és ebben segítenünk kell egymást. A ki pedig nem tud dolgozni, annak is jusson elég a kegyelem- kenyérből. Nemcsak a jövő életben való üdvösségünk kívánja azt, hogy a szegényekről és elhagyatottakról gondoskodjunk, hanem az e földön való jólétünk is. mert ha vannak közöttünk olyanok, a kik éheznek és nyomorognak, az ő nyomorúságukból származó bajok és betegségek a jómóduakat sem kímélik meg. Senki sem tudhatja, hogy attól a szegény gyermektől, a kit ő nyomorúságban hagyott tengődni, bárha segíthetett volna rajta, nem ragad-e a tüdővész ő reá vagy azokra1 kik neki a legdrágábbak. Különösen olyan családban, a melyikben már előfordult a tüdővész, a gyermekeknek igen jó tápszerük az egészséges tehén, kecske és juh teje és ezt nem kell tőlük sajnálni. A gyenge ti'idejü embereknek kerülniük kell az olyan foglalkozásokat, a hol a rossz levegőben, porban kell tartózkodni (ilyenek a bányászat, kőfaragás, kőmüvesség, kályhásság, malom-munka, do- . hánygyári munka, kalaposság, szabóság, pékség), vagy a hol nagy hideget vagy meleget kell elszenvedni (üvegfúvás, gépfűtés, vasúti szolgálat). A tüdővészre hajlandó embernek legjobb a szabadban való élet: földmivelés, kertészség, mészárosság, hentesség. A nem neki való foglalkozás miatt sok olyan ember is tüdővészes lesz, a kinek nem is volt valami különös hajlandósága erre a betegségre. Ezért igen fontos, hogy az ártalmas munkával foglalkozók vigyázzanak magukra és igyekezzenek legalább szabad idejükben jó levegőben élni. Tartózkodjanak különösen az iszákosságtól. Az iszákosok között nagy pusztítást tesz a tüdővész és még az iszákosoknak a leszármazóit is nagyon fenyegeti ez a betegség.
