Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-16 / 29. szám
228 MAGYAR FÖLDMIYELÖ ISMERETEKTÁRA. A minek a java része — a földben van! Sára asszony gyönyörű szép uj burgonyát (kolompárt) hozott fel a kertből. — Nézd apjok, szólott boldog örömmel Sára. ilyen szép burgonyánk már régen nem termett. — No anyjok, hát ennek az örömére ma este meghívom a fiatal tanító urat vacsorára. De osztég jó vacsora legyék ám! Úgy történt, a mint a gazda akarta. Estére olt párolgóit a barátságos vacsora a családi asztalon. Sára asszony ugyancsak kitett magáért. De nem azzal ám, hogy megszámlálhatla- nul sok tál ételt hordott az asztalra, hanem a mi keveset főzött, az aztán meg volt ám magyarosan főzve. ízletes volt minden, de gazd’uram nem tudott eltelni az uj burgonya kitűnő izével. Tanító uram meg olyan természetű ember volt, hogy üstökén szerette ragadni az alkalmat, tehát most is a sok dicsérgetésre imigyen beszélt. — Hej gazd’uram, sokan dicsérik, élvezik ezt egy Drake Ferencz nevű angol tengerész tiszt bizonyos Londonban lakó barátjának burgonyát küldött, már mint a tenyésztésre. Nagyon megörült az európai ember ennek a növénynek, de öröme csakhamar oly haragra változott, hogy majd kiirtotta a kertjéből a burgonyát. — Ej nnye, de furcsa anglus lehetett ez az ember szólott közbe a gazda. — Nem a. Hanem az anglus azt gondolta, hogy a kolompér gyümölcse, ehető része azok a bogyók, melyek künn a szárazon függnek. A bogyók ugyanis ősz felé megsárgultak. Leszedette tehát azokat s a város fő embereit lakomára liitta, hogy hát az amerikai gyümölcsöt annak rendje és módja szerint bemutassa. A lakoma vége felé födött tálat hoztak az asztalra. És a házi ur feláll ékes beszédben igy szól vendégeinek: »íme, tisztelt vendégeim, Ízleljék meg ezt az amerikai gyümölcsöt, melyet barátom Drake küldött azon czélból, hogy ezt Angolországban is tenyészszük. Barátom az irta, hogy nálunk Európában áldás lesz ez a növény!« A tálból aztán kíváncsian szedték ki az urak a gyümölcsöt, mely vajban volt pompásan kisütve. De csudák csudája,. az á dotlt eledelt; sok szegény ember éheznék, ha nem volna; de kevesen tudják, hogy hát voltaképpen hogyan és mi módon jutott el hozzánk ez a jó burgonya. Gazd’uram nagyot nézett a tanító urra, aztán lenyelte a szájában levő falatot és igy szólott. — Mi,tagadás benne, bizony hogy jó magam se tudom. En szentül azt hittem, hogy a burgonya itt lakik világ kezdete óta. Eskolába is jártam, de bizony én nem igen hallottam felőle semmit; vagy talán mái; kiszökött az emlékemből, — Éppen azért kellene az ilyenekről írni az ujságlapoknak, nem pedig holmi bolondságokról, a mint mai napság szokták. — Felkérem szívesen a tanító urat, mondaná el rövidesen hát a történetét. — Nagyon szívesen gazd’uram. — Anvjok te, Sái'a, szólott a gazda az asszonynak, kerülj be te is, mert ezt érdemes ám meghallgatni. A tanító ur rágyújtott pipájára, aztán jóízűen folyt a beszéd az ajkán. — A tizenhatodik száz esztendőnek a közepére ért a világ, mikor Amerikából egyebek közt a hires gyümölcs oly émelygős, rossz izü vala, hogy a vendégek igy kiáltottak fel: »No ez Amerikában jó lehet, de itt ugv látszik nem érik be. A házi ur szinte röstellette a dolgot és megpai’ancsolta a kertésznek, hogy pusztítsa el kertjéből azt a növényt. — Csak nem cselekedte meg az az oktondi kertész, pattant fel gazd’uram. — Úgy látszik, nem, mert a történet igjr van tovább. Késó őszi reggel volt. A házi ur kertjében sétált. Egyszer csak a kertésztől rakott tűz hamvai közt sült gumókat (krumplit) talált. Egyet széttapo- dott, s ime: a párolgó gumóból pompás illat csapja a házi ur érzékét. Olyan illat, mint a mai sült burgonyáé. — Te hu, kérdé az ur a kertészt, miféle gumók ezek ? — Az amerikai növény gyökerén termettek, szólott a fiú mosolyogva. A házi ur csak most ámult-bámult. Hát hiszen meg van a titok! A földben kellett volna keresni és nem a föld felett. Azonnal meghivá újra vendégeit. Persze, hogy ezek is bámultak és csodálkoztak. Nem győzték dicsérni. Igaza van Drakénak, hogy ez áldása leszen országunknak. A faluvégen.
