Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-21 / 21. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 163 Gyerünk föl! Fölmennek. Mindenütt fény és pompa. »Xézz körül, sugá e kedves Rózának, itt laknak a boldog emberek a földön. Nem ismernek but-bá- natot, szükséget, nyomorúságot, de r e m é n y t sem. Nem kell küzködniök az élettel, mert mindenük van. Napról-napra élnek . . . aranyban s ezüstben úsznak! A palota eló'tt egy oszlop mellett egy szegény öreg vak koldus támaszkodik, kalapjában ezüst pénzek csillogtak; nem messze tőle egy pajkos gyerek nézett áhítozva a kalapban csillogó pénzre ... Én Istenem ! igy sóhajtott a szegény vak koldus : bár csak egyszer láthatnám meg kék egedet! s könnyei hullottak. Róza fájdalmas érzettel fordult el a szomorú képtó'l . . . Istenem! mégis boldog vagyok én, gondolá magában. Egy szép kert szegélyezé a roppant épületet. Mellette nagy mélységben a hegyi folyó sietett kőpart alatt czélja felé. — A kertben szebbnél szebb pontok valának kigvódzó virágos utakkal, itt-ott pázsitos pamlagok is kinálkozának a pihenni akarónak. — Egy félreeső lugasban két embert pillantának meg, szomorúan ültek. »Nézz körül! sugá kísérőm. Ezek itt: férj és nő. Mindkettő boldognak látszik és mégis boldogtalanok: szivök szerelmét, egyetlen gyermeköket tegnap'temették el. A csendet szép hárfajáték törte meg. A nő játszott szomorúan s meghatóban, mintha most is a kedves gyermek sírjánál zokogna. A bus melódia elhalt, miként a fájdalom. A szép nő fölkelt s a folyó partjára ment s a keblére tűzött rózsacsok- az alant locsogó hullámok közé dobá és merőn szegzé szemeit a mélységbe, férje hallgatá s követé őt s midőn a rózsa-csokrot a habokban eltűnni látta, elfödé arczát. »Nézd! szól a kedves alak Rózához: igy temeti el a fájdalom boldogságának emlékét, kinek szerencséje, egyetlen gyermeke volt, s ki most egyike a legszegényebbeknek a földön, mert fájdalmának még könyei sincsenek.« »Ismered e szép nőt!« Oh Tini, Tini! sóhajtott föl Róza. De jer menjünk baza a susogó, árnyékos erdőbe, szólt a kedves alak. »Czélnál vagyunk; itt lakik az égi béke, szólt a drága alak. Itt szól az Isten azokhoz, kik őt megértik. Figyelj csak, hogy susognak a fáklevelei, miként a tenger locsogó habjai. Nézz körül, A virág mindenkinek nyújt valamit és nincs senki, ki boldog nem lehetne. Keress, küzdj, törj előre, de vonulj magadba lelkileg és megtalálod bensődben a kincset, mely fényesebb az aranynál, ragyogóbb a gyémántnál. Nézz körül! Tied égen, földön minden. Érted ragyog a nap, neked világit a hold ragyogó csillagaival; szóval minden szolgálatodra áll égen-földön. És most térj vissza és gondolj reám és ekkor boldog és gazdag leszesz szegénységedben is. mert én vagyok: a megelégedés angyala és én vezettelek. Róza fölébredt és még akkor is susogó: mégis boldog és gazdag vagyok szegénységemben is. Oh Tini, Tini, szegény Tini! Az emberi test szépsége. Az emberek fölfogása a test szépségéről, a a világ egyes részeiben bámulatos különböző. Kínában tudvalevőleg a lábat nyomorítják meg az emberek, hogy széppé és érdekessé tegyék magukat. Brazíliában és Peruban egyes törzsek a homlokot mesterséges módon ellapitják, mert ezt különösen szépnek tartják. Közép-Afrikában és Zanzibárban az ajakra tűzzel jegyet égetnek. Grönlanban fölhasitják a fület, Japánban szintén. Anamban a Ceylon szigetén a fogat festik az emberek. Törökországban pedig csak a nagyon kövér nőket mondják szépeknek. ÜGYES-BAJOS DOLGOK. A toll szár megfogása. Ugv-e bár váltig kérdezitek, hát ez már megint mi a mennydörgős menykü. Pedig jó lesz ám tudni, hogy mi? Hiába kell ma már minden gyereknek iskolába járni, azért bizony nagyon is sokan vannak, a kik Írni nem tudnak. Hát úgy volt az régen, úgy van az ma is, hogy egyesség kötelezvény irás vagy más alkalommal az írni nem tudó embernek mégis csak kellett valamit csinálni, hogy a neve arra az Írásra kerüljön. Az írástudó ember akkor oda nyújtotta a penna (vagy toll szár) szárát, s ha kezével megfogta vagy nagy nehezen a neve aláírása alá egy keresztet csinált, akkor a fél aláírása teljesen kötelező erejüet csinált vele és a pernél döntő volt. Persze az utazó ügynökök, a kik a községekben biztositásokot hajkurásztak, az ilyen módi névaláírásoknak nem kis hasznát vették. Ugyancsak sok szegén}' emberrel megfogatták a penna szárát, meg csináltatták velük a kereszteket a név mellé derűre borúra. Ha aztán perre került a dolog, még a biró is igy kérdezte: — Hát kend megfogta a penna szárát ? — Meg, mondotta a szegény ember. — Hát akkor annyi, mintha aláírta volna. És a pert a szegény ember elvesztette. No de ezután nem igy leszen édes atyámfia. A kúria, a legfőbb bíróságunk kimondotta, hogy tollszár (penna) megfogása még nem a váltó alifásra adott megbízás. Ez a magunk nyelvén ezt jelenti. Pató Pál gazda nem tud Írni. Igen de ott faggatja Schlezinger utazó ügynök, hogy csak vegye meg ezt a gépet, mert pénzt nem is kér, csak a váltót írja alá. Pató Pál nagy szégyenkezve bevallja, hogy ő már hajlandó volna aláírni, de még a nevét sem tudja papírra rakni. Az ügynök erre igy szól: — Az nem baj. Pató megfogja a penna szárát, az előre leirt neve után tesz egy (f) keresztet és készen vagyunk. így is történt. De egyszer csak Pató Pált felvilágosítják hogy be van csapva. Perre kerül a dolog. Az ítélet most a kúria, legfelsőbb bíróság döntése után igy fog szólani: — Jóllehet Pató Pál akkor, mikor a váltót aláírta, a penneszárát megfogta — azt a váltót még sem irta alá, mert — és ez a dolog sommája — a pennaszár megfogásával senkit sem lehet felhatalmazni a név aláírására. Tehát ezentúl akár százszor fogod is meg atyámfia a pennaszárát, meg ezer keresztet is csinálhatsz a más által papírra irt neved után — az még sem lesz a te hiteles névaláírásod. így van ez jól! Mire jó az ócska czipő! Nálunk aligha használják valamire az ilyen rossz portékát, de az amerikaiak jobb gazdák, nem hagynak azok veszni semmiféle hulladékot. A mint a szemétre került rongyból papirt készítünk, a csonttal czukrot finomítunk, stb., úgy feldolgozzák Amerikában a rongyolt czipőt is. Daraboki'a metélik, klorvegyiilékbe áztatják s megszáradás után kemény maszszát kapnak belőle. Akkor aztán porrá őrlik, enyves anyaggal keverik s formákba öntik. Lesz belőle gomb, késnvél, fogantyú, különböző házi eszközök stb.
