Magyar Egyház, 2010 (89. évfolyam, 1-4. szám)
2010-07-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7. oldal cionális renddel. Ezt pontosan az inkamációból értjük meg. A világ tehát olyan valósággá lett, amelyet az emberi értelem kutathat, kísérletekkel faggathat, tapasztalatilag megismerhet. Az emberi értelem is a teremtett mindenség része lett, s ezzel a görögök által isteninek képzelt gondolati világukat a keresztyénség lefokozta a teremtett rend szintjére. Ezzel megkezdődött az egzakt tudományok helyes kerékvágásba terelése. De több mint másfél ezer év után el kellett jutnunk Newtonig, amikor is nagy ugrást tapasztalhatunk a tudomány fejlődésében. Ő is kísérletekkel vallatta a mindenséget és csodálatos törvényeket állapított meg. Vallásos meggyőződése révén úgy gondolta, hogy az lesz az igazi megoldás, ha a teret azonosítja Isten mindenüttjelenvalóságával, az időt pedig Isten örökkévalóságával. így jött létre az abszolút tér és idő gondolata, mert hiszen a valóságos tér és idő azonos lett az isteni sajátosságokkal. Ez okozta a komoly fejtörést a mélyen hívő, bibliás hitű, református Maxwell-nek, akinek az elektromágneses elméletében ez a mechanisztikusnak mondott szemlélet már eltűnik és megnyílik az út az Einstein-féle relativitáselmélet irányába. így lett a 20. század egyik legnagyobb tudományos eredménye a „tér-időbeli tárgy föltalálása”. De még ezzel korántsem ért véget a mindenségről alkotott adekvát szemlélet kialakítása. Éppen a református teológusok, Barth Károllyal az élen, hangsúlyozták a legerőteljesebben, hogy a téri-idői-anyagi világhoz hozzátartozik az azt fölfogó emberi értelem is, és ez az összekapcsolás eredeti, keresztyén gondolat, amely az inkamációnak a következménye. A világ tehát eredetét és célját tekintve nem önmagát magyarázó valóság, mert nem oka önmagának, miként a görögök is és a hozzánk közelebb eső marxizmus is tanította. A természet törvényei azonban olyan sajátságokat mutatnak, hogy a megismerés útján egyre magasabb szintre jutunk és ezen a magasabb szinten lévő összefüggések döntik el, hogy milyen érvényességi területtel bírnak az alacsonyabb szintek. De ugyanilyen tulajdonságot mutat a matematikai gondolkodás is, amely segít a természettörvények megfogalmazásában. És még inkább csodálatos, hogy általában az emberi tudományos gondolkodás is ilyen szerkezetet mutat, mert az értelem mindig úgy mozdul el a magasabb szintű tudás felé, hogy bár nem ismeri azt, de a magasabb szintű igazság mégis vezeti őt fölfelé. Ezt eredményezte a keresztyén gondolkodás, amikor helyére tette a természet-szemléletet Isten teremtett rendje és Krisztus inkarnációja összefüggésében. Maga az univerzum tehát minden egyes részében olyan természetű, hogy annak van egy immanens, de fölfelé nyitott struktúrájú rendje, s mivel az emberi értelem is ilyen, engedni kell, hogy az értelem ahhoz igazodjék. Az értelemnek tehát megvan a lehetősége, hogy a miért kérdéseket föltegye, mert kaphat rá választ. Ezt Einstein úgy fejezte ki, hogy Isten „nem fondorlatosán” teremtette a mindenséget, hogy becsapjon bennünket és hiába kutassuk azt. A mindenség sohasem valamilyen szükségszerű észigazságoknak engedelmeskedik. Ugyanakkor azon is elgondolkodott, hogy milyen csodálatos rend szerint működik ez a természet, és ezt a rácsodálkozását pedig úgy fejezte ki, hogy „Isten nem kockajátékos”, azaz nem úgy alkotta meg a világot, mint amelynek jelenségei a vak véletlen szerint mennek végbe. Mindezeken azért érdemes elgondolkodni, mert ha a teremtett mindenség így működik, benne az emberi gondolkodás is, akkor az értelemnek a tevékenysége révén a teológiában is lehetséges újabb és újabb modem szemléletet megvalósítanunk, azaz elérni azt, hogy minél jobban „megismerjük, mi a szélessége, hosszúsága, mélysége és magassága az Isten jóvoltának”(Ef 3,18) Lehet tehát a teológiát tudományosan művelni, pontosabban tudományos fegyelmezettséggel gyarapítani és a krisztusi váltságmü felől, mint magasabb nézőpont felől olyan összefüggésekre rámutatni, amelyek közelebb visznek bennünket az evangélium szívéhez. Ismét hadd idézzem Einsteint, akinek meglátásai nagyon mélyek voltak és érdemes megszívlelni őket: „Jelzést akarok adni arról, hogy az emberiség laboratóriumokból él és nem oratóriumokból. De azt is meg akarom mutatni, hogy vissza kell kapnia oratóriumait, ha nem akarja, hogy belepusztuljon laboratóriumaiba.” Az ember technikai környezete Most második helyen nézzük meg a környezetünket mint szemléletformáló tényezőt. A fejlődés minden területen fölgyorsult és környezetünkben minden megváltozott egy emberöltő alatt. Figyeljük csak meg először a mikrokömyezetünket. Az otthonunkban ott van a színes TV, a videomagnó, a CD lejátszó, a mikrohullámú sütő, az önvezérléssel is rendelkező személygépkocsink, a digitális kijelzésű óráink, sok helyütt már személyi számítógép nyomtatóval, holott pár évtizeddel ezelőtt még legfeljebb csak moziba jártunk, bakelitlemezen hallgattuk a muzsikát, sparhelten főztünk, jobb esetben mechanikus doxa óráról mondtuk meg az időt, a szovjet Ladák „luxusát” élveztük, és még tizenöt évvel ezelőtt is írógépen írtuk a legszebb leveleinket. Hol vannak már ezek? - Az ötvenes években még oly sokan kapták meg a gyermekbénulást, az antibiotikumok csak a második világháború után terjedtek el, s a doktor bácsik csak tapogatással és fonendoszkópjukkal próbálták megállapítani még húsz évvel ezelőtt is bajainkat. Az ultrahangvizsgálatot még alig 20 éve kezdték alkalmazni, nem is beszélve a „computer tomográfia” (CT) és a „mágneses tomográfia” (MT) elterjedéséről, vagy hogy a legmodernebb „pozitronemissziós tomográfia” (PÉT) csak tiz évvel ezelőtt jött be a magyarországi diagnosztikai gyakorlatba. Az ember szinte képtelen követni ezt a gyors fejlődést. Azt látjuk, hogy a néhány évtizeddel ezelőtti helyzetünkhöz képest az otthonunk egy valóságos laboratórium. Sőt, ilyen a munkahelyünk, ilyenek az orvosi rendelőink, az iskolában ezt látja sok-sok gyerek. Pedig a tranzisztort csak 1948-ban fedezték föl, a mikroprocesszort pedig csak 1971-ben. - De a makrokömyezetünk is egy óriási laboratórium. Ebben dolgozunk, ebbe születnek bele és nőnek bele a gyermekeink. Együtt élünk az egész világgal. Tudjuk, hogy Augustus császár népszámlálási rendelete kb. egy év alatt jutott el Palesztina földjére. Ez volt akkor az legnagyobb információáramlási sebesség. Ma már mosolyt ébreszt bennünk ez az „iszonyatos” gyorsaság. 1969-ben lépett az ember a Holdra, s jelenleg felműszerezett műholdak ezrei keringenek fölöttünk, hogy akár száz csatornából foghassuk a híreket Földünk minden zeg-zugából. De tájképeket is közvetítenek olykor a Marsról, és a tudományos hírek pedig mélyen elgondolkodtatnak bennünket arról, hogyan is keletkezett a világ az ősrobbanás révén. Közben rácsodálkozhatunk arra is, ha egyáltalán van időnk a rácsodálkozásra, hogy az informatika milyen mérföldes csizmában halad előre. Ez annyira új, hogy korábban el sem tudtuk képzelni. Maga az ember létrehozott egy bonyolult szerkezetet, rendszert, amely az ő programja szerint működik, de az információk nagyon gyors visszacsatolása révén az ismét visszahat az emberre, aki szellemével újból munkára bírja a gépét, és ez a folyamat egyre gyorsabb és gyorsabb sebességgel megy végbe. Nem tudjuk, hová vezet az út! Az is lehetséges, hogy egy teljesen új szellemi tevékenység, vagy tudományág van kialakulóban, amelynek tárgya végül is nem maga az információ, hanem egyenesen az információ gyorsasága. Úgy tűnik, minél gyorsabban követhető a mindenség fejlődési folyamata, annál inkább nyert ügye van azoknak a népeknek, nemzeteknek, amelyek fölvették az emberi értelemnek ezt a szellemi sebességét. Elvileg helyeselnünk kell, és arra buzdítani minden népet, hogy ezt