Magyar Egyház, 2010 (89. évfolyam, 1-4. szám)
2010-07-01 / 3. szám
8. oldal MAGYAR EGYHÁZ az intellektuális sebességet próbálják követni. A reformátorok azt hangsúlyozták, hogy az evangélium hirdetése és magyarázása, illetve minél pontosabb fölfogása érdekében a tudomány minden fajtája hasznos eszköz lehet. Fölmerül azonban két kérdés a gyakorlat felől. Az egyiket oly sokszor hallottuk: vajon ez a tudományos-technikai gyorsaság nem lesz-e kárára az embernek? A másik kérdést pedig most fogalmazza magában a gondolkodó ember, éppen a szeptember 11 -i események láttán, hogy vajon meddig mehet az, hogy az európai civilizációban létrehívott magas szintű tudást megosztjuk mindenkivel a világon. Láttuk, miként éltek vissza ezzel a jóindulattal olyanok, akik sem egy repülőgépet, sem pedig egy olyan épületet nem tudnának megalkotni, mint amilyet szétromboltak esztelen gyűlöletükben. Itt már nagyon fontos, mit mond a keresztyénség. Mert bizony, itt a keresztyén kultúrkörben keletkezett alkotásokról van szó. Osszunk meg tehát mindent, vagy legyünk visszafogottak e tekintetben? Ezek a kérdések átvisznek bennünket a harmadik gondlatunkhoz. A gyakorlati cselekvés keresztyén etikai szintje A nyitva hagyott kérdésekre a teológusoknak is választ kell adniuk. A református lelkész nem vélekedhet úgy, hogy majd eldöntik a nálánál képzettebbek. Előttünk van egy világ, amelyről valljuk, hogy Isten teremtette az O dicsőségére az ember otthonául, s ennek a világnak a Teremtője megszabta a rendjét is. Az embernek pedig szellemi szabadságot adott, sőt föl is hatalmazta őt a civilizáció létrehívására a kultúrparancsban, de a „művelje és őrizze azt” etikai feltétel alatt. És ugyanez az ember pedig látja, hogy a technikában alkalmazott gyors fejlődés bizony többször is túlment az illetékességének határain. Nemcsak a Földünk elpusztítására, vagy az ökokatasztrófa lehetőségére gondolhatunk, hanem arra is, hogy a géntechnika, a klónozás, az emberi agy és tudat biológiai manipulálásának erőtere, vagy az ivóvíz hiánya, az egészséges táplálkozás fontossága, a fölösleges energiapazarlás, - mind olyan tényezők, amelyek a tudományos-technikai fejlődés „vészhelyzeteit” jelzik. A nagy sebességgel haladó fejlődés járműve sok helyen már átszakította a korlátot, s a benne ülő tudósok csak az utolsó pillanatban vették észre, hogy a korlát azért van, mert közvetlenül utána szakadék jön. Egyelőre az a helyzet, hogy ez az átszakított korlát most még megfogta ezt a rosszul kormányzott, sebes járművet, és így még élünk. De nyilvánvalóan fölmerül bennünk a kérdés, hogy abban a rohanó autóban nem kellene-e egy teológusnak is ülnie és szólnia akkor, amikor az ember rossz irányba kormányozza a szellemét és ezzel áthágja a teremtettségi rendet. Ebbe az autóba bizony már csak a tudós teológus ülhet be! Ezt elvárja a tudományos világ! Van egy más természetű gondja is az emberiségnek. Nem kell túlságosan messzire mennünk, szinte elegendő a saját házunk táján szétnézni, és, ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, nyomban megállapíthatjuk, hogy súlyos erkölcsi deficittel küzdünk már most is. Miközben a társadalmat arra tanítjuk, hogy az európai keresztyén örökség értékrendjéhez szükséges visszatérnünk, az iskolákban pedig igyekszünk a hitoktatást és erkölcstant újból a pedagógiai munkánk szerves részévé tenni, addig a szervezett állami életben és a magánszférában egyaránt a lopás, az egymás legázolása, az anyagi javak harácsolása, a fösvénység, a demokrácia nyújtotta szabadság leplében az alattomosság, a szavakkal és tettekkel történő gyilkosság, a szeretetlenség, a kegyetlen versengés a jellemző. Hol van itt a keresztyén örökség? Nagyon nehéz föl lelni! Még az egyházi élet is tele van gyarlóságokkal! - Azt lehet mondani, hogy az ember szellemileg bámulatosat alkotott, és sok tekintetben felnőtt a saját technikai-tudományos szintjéhez, erkölcsi szempontból azonban gyermek maradt. De még ennél is sokkal kifejezőbb az, amit a puritánus őseink életszentségnek neveztek. Ez azt jelentette, hogy minden körülmények között, mind az egyéni magatartásban, mind a közösségi áldozatvállalásban, mind pedig a tulajdonhoz való viszonyunkban szigorúan a Szentírás tanítását követjük. De ha még nem is mérünk ilyen szigorú mércével, akkor is híjával találtatunk ezekben a mindennapi elvárásokban. Baj van az értékítéletünkkel, s bizony emberöltők kellenek, amíg ismét alázatra térve a mi népünk is megmásítja az útját. A politikusaink is akkor tévednek a legnagyobbat, amikor állandóan csak a gazdasági fejlődést, vagy az anyagi javak osztogatását helyezik előtérbe, mert ezzel csak még inkább a materialisztikus szemlélet mélyébe taszítják az embereket. Figyeljük meg, hogy népünknek jelenleg a legnagyobb problémája az anyagi jólét kérdése, és közben nem vesszük észre, hogy olyan rettenetes szellemi-lelki környezetszennyezésben élünk, amelyből csak valamilyen komoly lelki ébredés jelenthet kiutat. Ez lehetne az egyházunknak is egyik legszebb programja, hiszen erre a megújulásra várunk. — Már végeztek olyan vizsgálatokat, amelyekkel az élet minőségének a változását mérték a fogyasztás függvényében. Az adódott, hogy az anyagi jóléttel együtt csak egy darabig növekedett az ember életminősége, s a még több fogyasztás révén kifejezetten romlott, mert szemlélete eltorzult, és csupán az anyagi javak hajszolása maradt számára a cél, miközben ráment a házassága, megromlott az egészsége, idegileg elfáradt, alábbhagytak kapcsolatai, majd pedig életének leszálló ágába került. Mindebbe nemcsak az egyes ember, hanem az egész társadalom is belerokkanhat. Nyilvánvalóan a megoldást nem kereshetjük a mai ember logikája szerint. Maga Jézus mondja: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?”(Mt 16,28) - És nagyon érdekes, hogy a felmérést végzők is azt állapították meg, hogy az intellektuális és spirituális értékek segítenének, olyannyira, hogy egy ilyesféle „új életstílussal a Föld minden lakója számára biztosítani lehetne azt, hogy ne éhezzen és ne fázzon, és valószínűleg azt is, hogy boldogabb emberek éljenek a Földön”. Az emberiségnek tehát vissza kell kapnia oratóriumait! Mit tegyünk es hogyan tegyük? Azt hiszem, ez elegendő ahhoz, hogy lássuk, milyen világban él a mai „tudós és tiszteletes” református lelkipásztor. Most befejezésképpen beszéljünk a tanulságokról és a jövőbe mutató lehetőségekről. Általában az egyetemi alapképzés azt szolgálja a lelkészek eseteben is, hogy jó szakemberekké váljunk a hivatásunk területén. Másrészt azt is megmutatja, miként kell az ismereteket szorgalommal kiegészítenünk és a teológia területén bizonyos tudományos munkákat elkezdenünk és elvégeznünk. A tudós ugyanis nem magátol terem, az azzá válik! - Azt szoktuk mérceként fölállítani, hogy egy bizonyos tudományterület akkor él egészségesen és megfelelő színvonalon, ha szakembereinek kb. 20%-a azt a területet tudományosan is műveli. Ebből a 20%-ból mintegy felének doktori fokozattal is kellene rendelkeznie. Tehát az volna a jó, ha a lelkészek 10%-a tudományos fokozatot szerezne. Egyébként nincs merítési lehetősége a szakembereket biztosító felsőoktatási intézménynek, hogy a professzori vagy tanári gárdáját karbantartsa. Erdélyben a lelkészek mintegy 2%-a, vagy 2,5%-a rendelkezik teológiai doktori fokozattal. Nyilvánvalóan tudjuk ennek az okát, de most ne visszafelé nézzünk, hanem gondoljuk el a jövőnket és tegyünk érte valamit. Egyszerűen azért, mert most ezt kell tennünk! A mi magyarországi helyzetünk jelenleg jobb, kb. 5-6% körül mozog. Az egyetemi doktorképzésünkkel javulni fog a helyzet. Az állami egyetemek felmérései szerint jelenleg átlagosan 8% körül van a doktori fokozattal rendelkezők száma, de
