Magyar Egyház, 2010 (89. évfolyam, 1-4. szám)
2010-01-01 / 1-2. szám
12. oldal MAGYAR EGYHÁZ Gondolatok a tengeren túlról a Magyar Református Egyház Alkotmányozó Zsinata egy éves évfordulóján Emlékezetes és nagyszerű alkalom volt számomra 2009- ben az Alkotmányozó Zsinat eseménye. Az Amerikai Magyar Református Egyház gyülekezetei egyházunk megalakulásának 85. évfordulóját ünnepeltük ugyanebben az évben, tehát dupla öröm és hálaadás gazdagította szolgálatunkat és adott bíztatást a további munkára. Nyolc évtizeddel ezelőtt, még senki nem gondolta volna sem az óhazában, sem az akkor a gazdasági válság miatt idegenbe szakadt református elődeink közül, hogy milyen nagy eseménye lesz magyar református egyházunknak 2009-ben az Alkotmányozó Zsinat. Ismert a nagyon szomorú történelmi valóság, a Trianoni erőszak diktátum, amely a Kárpát-medencében működő Magyar Református Egyházat is szétszakította 90 esztendővel ezelőtt, amely új szervezeti átrendeződésre kényszerült a térségben. Nem sokan tudnak róla, de szintén történelmi szükségszerűség hozta létre azt az egyháztörténeti tényt, hogy a XX. század első három évtizedében az Amerikában szolgáló magyar református gyülekezetek a Magyarországi Református Egyház tengerentúli egyházmegyéjeként voltak számon tartva, az Amerikában szolgáló magyar református lelkipásztorok Magyarországról kapták a fizetésüket egészen a második világháború kezdetéig. Miután a háború széttörte ezt a fizikai kapcsolatot, már csak a lelki, hitbeli kapcsolat tartotta össze református népünket az óhazában és az újhazában. Mindig élt a remény egy közös újraindulásra, az egység megvalósítására, történtek kezdeményezések egy új hídépítésre a szétszóródott magyar reformátusság soraiban, de ez politikai és egyéb társadalmi okok miatt soha nem valósulhatott meg. Jelenleg az Amerikai Magyar Református Egyház az Amerikai Egyesült Államok területén (33 gyülekezet) és Kanada területén (3 gyülekezet) szolgáló magyar református egyházak közössége. Diaszpórában, vagyis a hazától és az anyaegyháztól távol, szétszórva élünk és szolgálunk. Voltunk már "kitántorgott egyház”, egyik lelkipásztorunk “józsefattilás” megfogalmazása szerint, - voltunk '‘jégtáblán úszó virágoskert”, ezt Ravasz László püspök mondta, amikor vizitáción itt járt Amerikában a két világháború között, mivel akkor egyházunk a Magyarországi Református Egyház Tengerentúli Egyházmegyéje volt. Voltunk "bujdosó magyarok”, akik az emigrációba kényszerültek és egyik püspökünk hozzájuk írt vigasztaló szavakat prédikációs kötetében. Voltunk "‘távolba szakadtak”, akikkel egy időben nem volt szabad kapcsolatot tartani. Hogy kik vagyunk most? Habakuk próféta szavaival válaszolok, könyve 2:1-4. versei alapján: “Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra ...” igen, őrhelyek vagyunk, - vagy pontosabban végvárak, az amerikai kontinensen. Az Atlanti Óceántól a Csendes Óceánig két külön egyházi szervezetben, a Kálvin Egyházkerülettel együtt összesen 65 gyülekezetben. Igen, végvárak, kicsiny, piciny közösségek, de a fennmaradásért és megmaradásért naponta és vasárnaponként keményen megküzdő Krisztus-test tagjai, akik Isten kegyelméből élünk, mert élő hit éltet már 85 éve, hogy elvégezzük küldetésünket, a Krisztus-parancs nagy feladatát. Diaszpóratudatunkban forrón és elevenen él a múlt, az emlékek lángolnak és még nem szakadt el a fának a gyökere, mert ez tart, ez köt oda még mindig a szülőföldhöz hitben, nyelvben, kultúrában. Isten útjai kifürkészhetetlenek, s mi ezen az úton járjuk mindennapjainkat, élünk, szolgálunk, és tapasztaljuk, hogy Ő kegyelmes, nem hagy el, nem vet meg minket. Ö életet ad, egybe forraszt, közösségre nevel, mert erre teremtett minket. Ez a sorsunk. Egy évvel ezelőtt a mi magyar református sorsunk pecsételődött meg, Isten csodája érzékelhetővé vált egységkeresésünk beteljesedésében, vagyis egymásra találtunk mi, magyar reformátusok. Ezt a visszatérést vágytuk, ami 2009. május 22-én megtörtént. Tudjuk, hogy voltak kezdeményezések, amelyek utat nyitottak ennek az egységnek a megvalósítására, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni a rendszerváltás utáni években megalakult Magyar Református Egyházak Világszövetségét és a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatát, amely szervezetek aktívan felvették a diaszpórában élő református népünk gondjait és püspöki látogatások, kapcsolatkeresések alkalmain épült az anyaegyházzal való szolgálat. Ezek a szervezetek betöltve küldetésüket, ha sok nehézség és feszültség ellenére is, de működésük, szolgálatuk, munkájuk által ha közvetve is, de előkészítették a 2009. évi magyar református egységretalálás nagy ünnepét. Mint nem a Kárpát-medencében szolgáló egyház vezetője, különös várakozással tekintettem az esemény elé, hiszen egyedül csak az Amerikai Magyar Református Egyház az egyetlen önálló, szervezett egyháztest a Kárpát-medencén kívül szolgáló magyar református egyházak közül, amely szolgálati helyén államilag elismert. A többi magyar református gyülekezet a világban (Kanada, Ausztrália, Dél Amerika, Nyugat-Európa) vagy nincs hivatalosan államilag bejegyezve, vagy más református, presbiteriánus egyháztest tagegyházaként van elfogadva és azon belül működik egy adott ország területén. Bár a meghívó levél egy kicsit késleltetve érkezett hozzánk és ezáltal kérdésessé vált részvételünk, de egyházunk az utolsó pillanatban elfogadta a meghívást az Alkotmányozó Zsinatra. Egyháztestünk úgy döntött, hogy részesei akarunk lenni a magyar református egységnek. 20 éves külföldi szolgálatom során mindig is vallottam, hogy magyar református lelkész vagyok, Kaliforniában magyar református gyülekezetekben szolgálok magyar református embereknek, akiknek magyar nyelven hirdetem Isten örömüzenetét, egyháztestünk önálló magyar egyház az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, ezért hovatartozásunkat csak egy helyen tudom elképzelni: a Magyar Református Egyházban. Nagyon fontos volt számomra, hogy egyházunkat képviselve, annak megbízásából a református egység születésnapján ott legyek a többi szolgatársammal és az örvendező gyülekezetek tagjaival Debrecenben, kinyilvánítva közös akaratunkat. Emlékeztes és felejthetetlen élményben volt részem, amit mindig a lelkemben hordok ezután, megtapasztalva ebben az eseményben is Isten csodatévő hatalmát, aki, ha benne bízunk, továbbvezet minket a jövő felé. Hisszük, hogy egyek vagyunk magyar református testvéreinkkel, hozzájuk tartozunk hitben és lélekben egyaránt, bárhol legyünk is ezen a világon és velük együtt valljuk a májusi jelmondat Szentlélektől ihletett gazdag üzenetét: "Krisztus a jövő, együtt követjük Őt”. Mi a tengeren túl, már példát adtunk arra, hogyan szolgálhat együtt magyarországi magyar az erdélyi, a felvidéki, délvidéki, vagy kárpátaljai magyarral, mert nálunk mindig fénylő május 22-e van, a mi naptárunk nem jelez sötéten december 4-et. Egység, békesség, közös tervek, gondolatok megvalósítása csak Őbenne és Övele lehetséges, amit hívő életek bizonyítanak szerte a világban: vele minden lehetséges, nélküle csak üres “téb-lábolás” minden mozdulatunk. Akkor és most egy év után, de a jövőben is Jézusnak az Atyához mondott imádsága talál meghallgatásra értünk: “... hogy egyek légynek”.
