Magyar Egyház, 2010 (89. évfolyam, 1-4. szám)
2010-01-01 / 1-2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 13. oldal Egy év után az évfordulón csak azért imádkozom, hogy minden tagegyház és annak vezetője, püspökök, főgondnokok felelősen vállaljanak részt ebből az egységből, félretéve minden személyeskedést, önző emberi gyarlóságot, amely összetörhet minden jó kezdeményezést is, amint már ez több esetben megtörtént szégyenünkre. Számomra nagyon sokat jelentett 2009. május 22, mert hazamentem, hazahívtak, visszahívtak, befogadtak, otthon éreztem magamat. Bár nem vittem a kezemben plakátot, hogy melyik egyházat vagy melyik gyülekezetét képviselem, de vittem Amerikából egy maréknyi “kaliforniai magyar földet” 50 éves gyülekezetünk magyar szívvel épített templomának kertjéből. Ezt egészítette ki lelkész szolgatársam másik maréknyi földje New York környékéről, arról a vidékről, ahol az első magyar bevándorlók nagy többsége az új földrészre lépett és letelepedett, ahol hűséges lelkipásztorok gondozták őket, s éppen egyik lelkipásztoruk sírjáról került el a föld a Nagytemplom előtti jelképes Kárpát-medencébe. Oda, ahol már Székelyföldről, Bodrogközről, Gömörből, Dunántúlról, Délvidékről, vagy Kárpátaljáról, Felvidékről vagy Ausztráliából, Budapestről vagy Németországból hoztak és ki tudja még honnan került oda az összetartozandóságot jelképező drága humusz. Otthon voltam a Nagytemplomban, amikor egyházunk nevében aláírhattam a csatlakozásunkat, és otthon voltam és egy voltam a szolgatársakkal, és a Nagytemplom előtti teret betöltő hatalmas gyülekezettel, amikor a közös úrvacsoravétel Krisztusban tett eggyé mindannyiunkat. Visszatérve szolgálati helyemre, sokáig éltem ebből az élményből, másoknak is és több gyülekezet tagjainak is beszámolva erről beszélgetésekben vagy fényképeket mutatva. Számomra ma azt jelenti az Alkotmányozó Zsinat, hogy a Magyar Református Egyház hitett tett a jövő mellett, bebizonyította az eddig csak szószékről hangoztatott egység lekeket megmozdító érvényességét, azt, hogy Istennel minden lehetséges, érdemes hittel és hitből élni, megcselekedni azt, amit eddig félelemből vagy gyávaságból nem tettünk meg. Ha értékelni kell az elmúlt egy évet, egy kicsit azért csalódott is vagyok, mintha a továbbfolytatásból mi, tengerentúliak és a szétszórtságban szolgáló kis egyházaink kimaradtunk volna. Tudom, hogy értékelendő az eredmény és ment is a munka a Generális Konventben az elmúlt egy évben. Mint a közös Alkotmányt elfogadó és aláíró egyik egyház, az elmúlt évben tájékoztatás nélkül maradtunk a közös ügyekre vonatkozóan. Remélem, ennek az oka az lehet, hogy maga az Alkotmányozó Zsinat is az útkeresés és továbbszervezödés ügyében fáradozik. A Kárpát-medencén kívül élő magyar református egyházak számára már 2008. novemberében megindult egy ígéretes és reményteljes kezdeményezés a Budapesten tartott Diaszpóra Konferencia alkalmával. Akkor a Konferencia megfogalmazott egy ajánlást amely az anyaegyház és a szétszórtságban élő magyar református egyházak közötti kapcsolatok további ápolásáról, a kölcsönös együttműködésről szólt, főleg arról, hogy az anyaegyház hogyan tudná segítségét szélesebb körben megmutatni. Úgy érzem, hogy onnan megakadt a továbblépés, az elképzelés papíron maradt nemes gondolatként. Talán a soron következő feladatok és más fontosabb egyházpolitikai ügyek miatt, de a Konferencián elhangzottak és megfogalmazottak alapján az együttműködés nem szélesedett ki az anyaegyház részéről, amit nem követett konkrét lépés az Alkotmányozó Zsinatnál sem. Főleg a távolból, s részben az előbb említett közvetlen információ hiány miatt is, egy év után még nagyon nehéz nyilatkozni, hogy beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket az Alkotmányozó Zsinat. A tartalom önmagunk odaszánása lenne, együtt követve Krisztust a jövő felé. A várva-várt eredményt mindenképpen hosszú folyamat előzi meg, amit hiszek, hogy megtapasztal majd magyar református népünk szerte a világon, hiszen ezért jött létre. Az egységet munkálva, mi, az Amerikai Magyar Református Egyház közössége továbbra is ajánljuk magunkat a Magyar Református Egyház egyik alkotó tagjának, ezzel is igazolva, hogy az egységes magyar református egyház határokon túlívelő lelki közösség akar lenni és nem revíziós vagy restaurációs szervezet, amely tovább kell, hogy világítson a Kárpát-medencén túl. Egyházunk mindig is törekedett erre az egységkeresésre szolgálata folyamán. Hisszük azt, hogy az egységes Magyar Református Egyházban helyünk van továbbra is. A Kárpát-medencei magyar reformátusság előtti feladatok sokaságát hadd szélesítsem ki a diaszpórában élő magyar reformátusságra, mert így leszünk egyek. A szétszórtság tengereken is túl ér, az ott szolgálókra is kell számítani, kérem, ne felejtsenek el minket a hazai testvéreink! Az egység létrejötte után a legfontosabbnak tartom egy új társadalmi változások közepette kihasználni az Isten adta lehetőséget arra, hogy az emberek találjanak vissza az egyházhoz, ezáltal Istenhez. Legyen követendő példa az egyház hívő szolgálói és tagjai által az egységen keresztül a szeretetre, a békességre, a hitben való járásra, tudja továbbközvetíteni és megélni a jó hírt, amely új egyházi társadalmat tud kialakítani egy liberális és szekularizálódott világban. Legyen értékteremtő, legyen úgy református, hogy magyar és legyen úgy magyar, hogy büszke arra, hogy református. Az Alkotmányozó Zsinat váljon az egységes egyházban való gondolkodás intézményesített formájává, de váljon a hit, a reménység és a szeretet munkálójává is. Az Alkotmányozó Zsinat egy éves évfordulóján úgy ünnepelhetünk legméltóbban, ha alkalmat szentelünk a hálaadásunknak. Csak akkor tudjuk a jövőt építeni, ha hálával értékeljük a múltat, amelyben mindig azt fedezzük fel, hogy Isten feladatokat ad, megbíz, küldetésre formál minket, mégpedig a szeretet cselekedetein keresztül. Mutassuk meg az egységből kifejlődő erős hitünket a szeretet cselkedeteiben! Gondoljunk akár a közelben, vagy a nagyon messze földrészeken szolgáló magyar református gyülekezetekre, amelyek sok helyen azzal küzdenek, hogy bezárják templomaik ajtaját, mert nincs pénzük, vagy elfogytak. Imádkozzunk ezekért a gyülekezetekért, ha talán valakinek kezébe kerül ezeknek az elérhetősége, akár telefonon, vagy interneten rájuk lehet kérdezni, tudatni velük, hogy szeretettel gondolunk rájuk, aggódunk értük, talán még adományt is lehetne küldeni a “Szeretethíd” program keretében, kitárni ezáltal gondoskodó szeretetünk földrészeken átívelő kapcsolatait. A “Szeretethíd” program nagyon jó alkalom arra, hogy a Református Szeretetszolgálattal együtt világra szólóvá és gyümölcsözővé tegyük az egységből fakadó hiterőinket. Áldja meg közös szolgálatunkat az Úr, áldja meg az egy éves egységes Magyar Református Egyházat. Ontario, Kalifornia 2010. május 13. Áldozócsütörtök ünnepén Szabó Sándor. az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke az Ontarioi Független Magyar Református Egyház lelkipásztora
