Magyar Egyház, 2009 (88. évfolyam, 1-4. szám)
2009-02-01 / 1. szám
14. oldal MAGYAR EGYHÁZ Az 1848-as szabadságharc egy rákkutató szemszögéből A mai világban új célok, látványos kihívások derengenek az emberiség előtt. Megoldásokat keresünk arra, hogy kényelmesebben és tovább élhessünk. Eme célok érdekében az űrkutatás, számítástechnika, nanotechnológia és génsebészet újabbnál újabb eredményekkel kápráztat el minket, melyek figyelmünket a jövő megoldatlan kérdései, tudományos rejtélyei felé fordítják. Ha a technikai fejlődés ennyire kecsegtető és a múlttal való ismerkedés az uniformizálódó világ elveszteni látszik a tradicionális népekre és nemzetekre bontott arculatát, akkor egy rákkutató miért emlékezik meg az 1848-as szabadságharcról? Azért, mert vannak az életnek olyan szabályszerűségei, amik a technika fejlődésével sem változnak. Egy rákkutató célja, hogy az emberiséget gyógyítsa. Ezen feladat igen összetett, és nem korlátozódik a sebész késére vagy a legmodernebb mikroszkópra, mert a rákosodási folyamatok sokkal nagyobb léptékben is működnek. Az emberi szervezet sejtekből áll. A sejtek szövetekbe rendeződnek, a szövetek pedig szerveket alkotnak. A szervek összessége maga az emberi test. Ahhoz, hogy az ember élhessen, az összes szervnek kifogástalanul kell működnie. Amennyiben egy szerv megbetegszik, az először az életminőség romlásához vezet, majd egy határértéken túl a test halálához. Minden egészséges sejt rendelkezik két, a szervezet szempontjából nélkülözhetetlen, alapvető tulajdonsággal: az emlékezettel és az emlékezetből táplálkozó áldozathozatali készséggel. A sejtek emlékezete az, hogy minden sejt tudja mi a feladata, és azt ellátja. Amennyiben valamely sejt megfeledkezik a küldetéséről, és az emberi test felépítése helyett önnön maga kiteljesítését tűzi ki célul, akkor egy folyamat indul el, amit rákosodásnak nevezünk. Egy elszabadult sejtből környezeti kontroll híjján rövidesen kialakul egy kisebb daganat, mely idővel egyre több erőforrást von el környezetéből, és egyre több gének által lefektetett törvényt hág át. Egy határon túl már nem csak sejttársaira káros, hanem a környező szövet épségét is veszélyezteti. Természetes környezetét rombolja és mesterséges életteret hoz létre. Amikor pedig kikerül a szöveti korlátok közül, akkor már a gazdaszerv és más szervek működése is veszélybe kerül. Sajnos a legtöbb rákos beteg már ebben a stádiumban kerül orvoshoz, és ekkor már nagyon nehéz rajtuk segíteni. Az élet szerveződési szintjei nem állnak meg az egyén szintjén, mert az emberi élet fennmaradásához nem elegendő egyetlen ember. Egyetlen ember legfeljebb 100-egynéhány évig életképes. Még a legmodernebb technika sem képes az elméleti felső korlátot kitolni. Nem elegendő a fennmaradáshoz egyetlen közösség vagy nép sem, mert korlátozott genetikai variabilitásuk miatt idővel belterjessé válnak, és a genetikai defektusok felhalmozódása pár ezer éven belül a csoport elgyengüléséhez, majd megszűnéséhez vezet. Az ember puszta fizikai létének fennmaradásához az emberiségre van szükség, mely akárcsak az emberi szervezet, hierarchikus szerveződési szintekből áll. Ennek legalacsonyabb szintje maga az ember, aki csakis családba szerveződve tudja az életet leghatékonyabban továbbörökíteni, hiszen család nélkül az utódok felőtt koruk eléréséig védtelenek, a szülők személyes áldozathozatali készségére utaltak. A családok közösségekbe szerveződnek, melyek képesek az egyes családokat megvédeni a környezeti és egyéb hatásoktól. A közösségeknek nagyobb egységet, népet kell alkotniuk, hogy egymást megértsék, évezredre elegendő genetikai variabilitással rendelkezzenek és nagyobb katasztrófák idején az egyes közösségek közös nyelvük - kultúrájuk erőtartalékai révén összetartsanak és túléljenek. Az egy terü-leti egységen élő népek pedig nemzetet alkotnak, hogy az egyes népek fennmaradhassanak történelmi léptékben. A nemzetek az emberiség szervei, melyek egyensúlyos működése elengedhetetlen az emberiség hosszú távú fennmaradásához. Egyetlen rákos sejttel egyetlen falósejt képes elbánni, de egy nagyobb tumor legyőzéséhez már összehangolt immunrendszeri folyamatokra van szükség, melyben százmilliárd számra vesznek részt immunsejtek. Ennek analógiája az, amikor egy társa-dalomban egy szabadságharc mozdítja el a társadalom létfenntartó képességeit elszívó kóros elemeket. Egy ilyen nemzeti-szintű immunválasz volt az 1848- as magyar szabadságharc. Az immunsejtek áldozathozatala nélkül egyetlen betegségből sincs kiút, és a történelmi küldetés elé állítottak áldozathozatala nélkül nincs emberi jövő. Ezért ragyog előttünk példaként a mártírok emlékezete, akik az emberiségért áldozták életüket. A legfényesebb példa Jézus Krisztusé, aki az egész emberiséget emlékeztette, hogy az a legnagyobb áldozat, amikor valaki a barátjáért feláldozza önnön életét. Ez a magatartás nem csak a kereszténység és a kereszténységet átélő és megvalósító népek sajátossága, hanem hosszú távon sikeres biológiai létünk alaptörvénye. Ha az immunsejt nem hajlandó a szervezet gyógyulása érdekében akár a halált is vállalva szembenézni a kórokozóval, akkor nincs gyógyulás, és a beteg meghal. Ezt a keresztény, vagy mondhatni biológiai magatartást mutatták fel az aradi vértanúk, és mindazok, akik a nemzet szabadságáért a megszokott és rövid távon kiszámítható, azonban hosszú távon megsemmisülésbe vezető szolgaságot feladták. Vajon hogyan működik az immunitás? Biológiai szinten (leegyszerűsítve) van közvetlen immunválasz és tanult immunválasz. A közvetlen immunválasz egyetlen sejt életén belül következik be, míg a tanult immunválasz több ezer sejt-generáción átívelve is véd. Társadalmi szinten a közvetlen immunválaszt adja a rendőrség és katonaság. A hosszú távú immunitás azonban a történelmi léptékű emlékezeten alapul. Erre figyelmeztettek minket a haza nagyjai Buda eleste után: a jóhír, hírnév védelme, a múlt ápolása mindenek előtt. Ezért Balassi, Bakfark és még számtalan költőnk kész volt mindent, akár hazáját is hátrahagyni, hogy hazája, nemzete jóhírét a világban ápolja. Ösztönösen ezt teszi ma minden magyarszívű magyar is, aki külföldön él. Amikor a nem-zetet katonailag elnyomják, kiszipolyozzák, és minden egyes levegővételét kettőzött erővel törik le, akkor csak egy módja van a védelemnek: az ellenséget belülről kell baráttá átprogramozni. Meg kell vele is értetni, hogy az összefogás az ő
