Magyar Egyház, 2002 (81. évfolyam, 1-3. szám)

2002 / 2. szám

12. oldal MAGYAR EGYHÁZ A PRÁGAIAK ELLENÁLLÁSA A Reformátusok Lapjában „Otven éve történt” cikksorozatban ősszel olvashattuk dr. Ludányi Sándor professzortól az 1951 őszén bezárt sárospataki és pápai Teológiai Akadémiák meg­szüntetésének okait, a bezárások elleni tiltakozások különböző formáit. Olvashattuk Barth Károly professzornak Bereczky Albertnek írt sorait, megtudtuk azt is, milyen sors várt azokra a teológusokra, akik nyíltan, levélben tiltakoztak a két teológiai akadémia bezárása ellen. De arról nem olvastunk, mert nem is olvashattunk, ami azokban a hónapokban a teológiák bezárásával kap­csolatosan mint tiltakozás történt Prágában. Annak mint élő tanúja, egyik kezdeményezője számolok most be róla annyi év távlatából: a bezárások miatt a Sárospatakon és Pápán tanuló felvidéki teo­lógusok, akik illegális határátlépőkkel járhattak csak haza, 1951 őszén már nem térhettek vissza akadémiáikra. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház akkori vezetősége a prágai Komenius Evangélikus Fakultás dékánjának Hromádka professzor ajánlatára úgy határozott, hogy a teológiára jelentkező fiatalokat Prágába irányítja, hogy ott készülhessenek a lelkipásztori szolgálatra. Ezért a Pápáról és Sárospatakról itthon maradt teológusok is 1951 őszén Prágába mentek át, hogy ott folytassák tanulmányaikat. Sárospatakról 5, Pápáról 2 teológus. Én 1951 őszén kerültem fel itthoni szlovák érettségi után egyik társammal a fakultásra. Hamar észrevettük, hogy a Sáros­patakról és Pápáról átjött teológusainknak milyen nehéz volt az átállás. Főleg nyelvi nehézségekkel küzködtek és jó ideig tolmács segítségével vizsgáztak. A tolmácsok mi voltunk, akik az állam nyelvét már nagyjából elsajátítottuk a gim­náziumban. 1952 januárjában az otthoni karácsonyi legációs szolgálatok és szünet után visszatérve Prágába, nem sokkal utána vettük a hírt, hogy január 22-én a Magyarországi Református Egyház küldöttsége érkezik Prágába és ott a Komenius Fakultáson díszdoktorrá avatják Bereczky Albert püspököt. Ez január 23-án ünnepi külsőségek között meg is történt. Bereczky Albert kíséretében voltak még Péter János püspök, Kiss Roland főgondnok, és Kádár Imre a Konventi Sajtóosztály vezetője. Másnap, január 24-én, a Fakultás Nagytermében Péter János előadást tartott a teológiai ifjúságnak. Előadásában agyondícsérte a szocializmus épí­tésének folyamatát, a békeharcot, kiemelve az abban való szükséges részvételt, majd kérdésekre válaszolva szólt a Magyarországi Református Egyházban kialakult helyzetről, a sárospataki és pápai akadémiák bezárásáról. Megpróbálta elhitetni a cseh teológusokkal azt, hogy kizárólagosan anyagi nehézségek miatt, önként döntöttek úgy a két egyházkerületben, hogy saját akaratukból bezárják a két Teológiai Akadémiát. Az előadás után kilépve a folyosóra a Sárospatakról és Pápáról átjött teológusok és mi ketten körülfogtuk a két püspököt, főgondnokot úgy, hogy továbblépni nem tudtak és megkérdeztük, miért nem mondták meg az igazat és vezették félre a cseh teológusokat? Hallgattak, és közben őket körülvevő kör egyre szorosabb lett. Hogy feleletre kényszerítsük őket, a falhoz szorítottuk mindhármukat. Akkor odaért Kádár Imre is, de nem mert beavatkozni. Ekkor Péter János elsápadva megszólalt: „Fiúk, hagyjátok abba, ez inzultus, ennek súlyos következményei lehetnek számotokra.” Lettek is, de nem olyanok, ami­lyeneket szerettek volna. Felháborodva tettek panaszt J. L. Hromádka dékánnak, B. Pospísil igazgatónak, kérve a fakultásról való kizárásunkat. És Pospísil igazgató támogatta kérésüket, de Hromádka dékán úgy látta helyesnek, hogy a panaszt továbbítja a Szlovákiai Református Egyház vezetőségéhez, ők döntsék el, mi legyen velünk... Varga Imre a későbbi püspök, akkor püspök­helyettes, bátran kiállt mellettünk, így kaptunk egy komoly szóbeli feddést, és legenyhébb büntetést: 2 évig nem mehettünk legációba. Ez azonban azt jelentette, hogy elestünk többezer koronától, ami akkor részben otthoni tanulásunkat, megélhe­tésünket biztosította. így ismét egy időre szüléink anyagi támogatására szorultunk. Már ötven év telt el azóta, hogy a sárospataki, és pápai teológiai akadémiák megszüntetése ellen hazai tiltakozás mellett volt Prágában egy kis csoport, aki ilyen módon mert tiltakozni a két akadémia bezárása ellen, vállalva a követ­kezményeit! (Hetény, Szlovákia) Borza Zoltán A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL JELENTI Az elmúlt 2001 esztendő befejezésekorl0195513 lakosa volt Magyarországnak. Vallási megoszlásuk szerint ebből: római katolikus: 5300565, református 1631410 (755454 férfi és 875956 nő). Lutheránus: 301925. Különböző kisebb egyházak: 395723. Az egyházakhoz nem tartozók száma: 1445646. Egy millió harmincötezer kilencvenegy személy nem adott választ a kérdésre, mindezek ellenére 52%-a lakosságnak szívesen közölte — milyen vallású. Ebből 69% római katolikusnak, 21% reformátusnak és 4% lutheránusnak vallotta magát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom