Magyar Egyház, 1999 (78. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 11. oldal minden egyház képviseltette magát és reméli, mondta Abrus Zolten, hogy a jövőben aktívabb szerepet tudnak majd vállalni nemcsak az egyházmegyében, hanem az egész egyházkerületben is. Külön beszámolt az Allen Park-i gyülekezet életéről, hiszen annak aktív tagja és így értesítette a Püspöki Tanácsot arról, hogy Szemesi Attila másodlelkész lemondott és a gyülekezet új lelkész választás előtt áll. Már megbeszéléseket folytattak több érdeklődő lelkésszel és reméli keresésüket siker koronázza, amikor Kovács Lőrinc erdélyi lelkészt meghívta a gyülekezet. A Püspöki Tanács tudomásul vette a beszámolót. A Nyugati Egyházmegye életéről Demeter Andor esperes számolt be. Az alakuló gyűlésen minden egyház képviseltette magát kivéve a két missziós gyülekezetei, Dallast és Houstont. Az egyházmegye teljes egyhangúsággal választotta meg vezetőit és gondnokának Farkas Istvánt. Gyülekezeteink élete a Krisztust szolgáló híveknek áldott közössége, ahol megértés és békesség uralkodik, amiért Istennek adunk hálát. Demeter Andor esperes egyben felhívta az egész tanács figyelmét arra, hogy csak úgy maradunk meg Krisztus hívő közösségének, ha továbbra is komolyan vesszük elhivatásunkat és annak boldog bizonyságot adunk az elkövetkező évezredben is. Ezek után rövid ismertetést adott az egyes gyülekezetek életéről, amit őszinte örömmel fogadtak a tanács tagjai. Az egyházmegyei beszámolók után a Püspöki Tanács hosszabb időt szentelt hivatalos újságunk, a Magyar Egyház terjesztésének. Szabó István szerekesztő jelentette, hogy az elmúlt évben az egyházi és egyéni előfizetők támogatása után csupán egy számhoz kellett anyagi támogatást kérni a közalapból. A Püspöki Tanács elfogadta szerkesztő jelentését és munkájáért hálás köszönetét mondott. Az Ifjúsági Konferenciáról való beszámolót Hunyady Piroska távollétében a megfelelő információk alpján Poznan Béla a Kálvin Egyházkerület helyettes püspöke tette meg, aki többek között megemlítette, hogy az elmúlt években nem érkezett meg pontos időben a pénztári elszámolás és kérte, hogy ez a jövőben ne forduljon elő. Javaslat történt egy segéd-pénztáros beállítására, akinek segítségével ez a nehézség kiküszöbölhető. A Püspöki Tanács a javaslatot egyhangúlag elfogadta. A Lelkész Képesítő Bizottság jelentése következett a tárgysorozatban. Bertalan Imre esperes távollétében Forró Sándor püspök közölte, hogy a múlt évben nem volt szükség e bizottságnak a munkájára, és így nincs jelenteni való. Az egyházkerület ökumenikus kapcsolatairól Batiz Ambrus titkár adott jelentést, kiemelve azokat a kapcsolatokat és irányzatokat melyekkel egyházi közösségünk egyetért es azokat, melyek nem egyeznek teológiai felfogásainkkal. A Püspöki Tanács köszönettel vette jelentését. Forró Sándor püspök felkérte a bizottságok vezetőit jelentésük megtételére. Az egyházkerületi pénztáros távolléte miatt a Pénztári Bizottság jelentése elmaradt. A javaslati bizottság jelentése a következő volt: 1. A bizottság javasolja, hogy minden gyülekezet 1999. december 5-én, vasárnap emlékezzen meg az Amerikai Magyar Református Egyház megalapításának 75-ik évfordulójáról. A Püspöki Tanács továbbá hívja és várja egyháztestünk valamint gyülekezeteink lelkipásztorait, vezetőit és tagjait ez év október 23-án a pennsylvaniai Duquesne-be a reggel 11:00 órakor kezdődő istentiszteletre. 2. A bizottság javasolja, hogy az egyházkerület hivatalos köszöntését nyílvánítsa az Amerikai Magyar Alapítvány 45-ik évfordulója, a Rutgers Egyetemmel való kapcsolatának 40-ik és a Múzeum megnyitásának 10-ik évfordulója alkalmából. 3. A bizottság javasolja az Amerikai Magyar Református Egyház és a Kálvin Egyházkerület valamint minden magyar református egyházi közösséggel való hittestvéri együtt-munkálkodását a „Declaration of Union” értelmében, az ifjúsági munka, a keresztyén nevelés előmenetele, valamint az óhazai és az elszakított területeken élő hittestvéreink közös segítése érdekében. 4. A bizottság javasolja, hogy az új évezred megnyitása alkalmával minden gyülekezetünk Magyar Református Imahét keretében január 9-én kérje Isten lelkének megerősítését, hogy hívő népünk még jobban megújítsa és odaszentelje magát Krisztus Követésére a Pál apostol Filippi levelének üzenete alapján „az Úr közel”. 5. A bizottság javasolja, hogy a Bethlen Otthon tulajdonjoga az Amerikai Magyar Református Egyház megszűnése esetén az Amerikai Magyar Református Közösség-re szálljon. A fenti javaslatokat a Püspöki Tanács egyhangúan magáévá tette. A gyűlés utolsó szakaszában a következő kérdésekkel foglalkozott: A New Brunswick-i Magyar Református Egyház egyházközösségünkbe való felvételével, amit a Püspöki Tanács teljes egyhangúsággal jóvá hagyott és hivatalosan az egyházkerületi közgyűlés elé viszi annak megerősítésére. Továbbá a Püspöki Tanács megbeszélte Ft. Tőkés László levélbeli kérését egy nagyváradi énekkar látogatásával kapcsolatban. A Püspöki Tanács határozata értelmében nem tudja támogatni a nagyváradi énnekkar meghívását mindaddig, amíg a felvidéki Konkordia Énekkar még múlt évről esedékes körútját le nem bonyolítja. A Püspöki Tanács ezek után meghallgatta a jelentést az Amerikai Magyar Nemzetgyűlés ez év szeptemberére tervezett programjáról. A Püspöki Tanács teljes támogatásáról biztosította a szervezőbizottságot. Minden más kisebb-nagyobb ügy teljes megbeszélése után a Püspöki Tanács gyűlését bezárta. M. Török István, lelkészi jegyző