Magyar Egyház, 1999 (78. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 3. szám

12. oldal MAGYAR EGYHÁZ A NYUGATI EGYHÁZMEGYE KÖZGYŰLÉSE 1999. május 15-én, szombaton délelőtt az ontáriói egyházközség kápolnájában az „Erős várunk nékünk az Isten” egyházi énekkel kezdetét vette a Nyugati Egyházmegye közgyűlése. Az esperes szeretettel köszöntötte a küldötteket, vendégeket külön kiemelve Forró Sándor püspök urat, aki jelenlétével megtisztelte közgyűlésünket, majd egy rövid ima után a gyűlést megnyitja. A kettéosztott Nyugati Egyházmegyéhez tartozó egyházak képviselői, Dallas és Houston kivételével megjelentek. Az igehirdetés előtt a gyülekezet elénekli a 374/ 1,2 „Szállj alá óh áldott Szentlélek” című éneket, mely után Nt. Fodor Dénes az 1 Kor. 15,28, valamint a Zsid. 10,39 versek alpján hirdette az igét. „Olyan korban élünk, mely megpróbálja hitünket. Ennyi háborúság, embertelenség, gyilkosság nem volt a keresztyénség történetében, de nem volt nemzetünk történetének sem oly sok megpróbáltatása, mint a XX-ik században. Ezért kéri az apostol gyülekezeteit és kérlek én is titeket, hogy ebben a próbaidőben legyetek szilárdak és rendíthetetlenek az Úr munkájában és bizonyítsuk be, hogy mi magyar és református keresztyének nem vagyunk a meg­hátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk! A mi Urunk is bizonyságot tett Pilátus előtt, a csőcselék előtt, a gúnyolódok előtt: „Én azért születtem és azért jöttem e világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról” (Ján.: 18,37) „Kövessük Ót, ki Út, Igazság és Elet a mi számunkra.” Igehirdetés után következett a múlt évi jegyzőköny felolvasása és az esperes jelentése, melyben értékelte munkatársai segítségét, valamint Forró Sándor püspök és Szabó István főgondnok szolgálatait. Jelentésében javasolja: „A presbiteri gyűléseken időt beosztóan, foglalkozzanak a keresztyéni hit kérdésével és tanulmányozzák egyházi szabályainkat.” Közelebb kerülve egy­máshoz, maradjunk hűek ahhoz a néphez, melyből létettünk és szívünk utolsó dobbanásáig ápoljuk magyar nyelvünket és kultúrhagyományainkat. A gyűlés a jegyzőkönyvet és az esperesi jelentést egyhangúan elfogadja. A közgyűlés meghallgatja Kovács Albert pénztáros beszámolóját, akinek munkáját meg­köszöni az esperes. Nagy figyelemmel hallgatták Forró Sándor püspök beszámolóját az Amerikai Magyar Református Egyház életéről. A püspök tolmácsolta Szabó István főgondnok, a Keleti, a Közép és a New York-i egyházmegyék espereseinek, a Református Egyesület vezető testületének üdvözleteit. A püspök beszámol az új Központi Egyházmegye Allen Park-i közgyűléséről és a megválasztott új tisztségviselőkről. Kéri a nyugati gyülekezeteket, hogy rendeljék meg a Bethlen Évkönyvet. Mindent megtesz a püspökség, hogy 2000-ben új törvénykönyvet adjanak ki. Az esperes bemutatja a dallasi és houstoni egyházakat, melyek kérték a Nyugati Egyházmegyéhez való csato­lásukat, amit a közgyűlés egyhangúlag fogadott el. Mind a két egyháznál Nagy Lajosné végzi a teljes lelkészi szolgálatot. A közgyűlés meghallgatta a tagegyházak képviselőinek beszámolóit, a gyülekezetek életéről, építésekről, javításokról, magyar hagyományainkat ápoló kultúrális eseményekről, a presbitériumok és a női körök munkájáról, melyek mind azt bizonyít­ják, hogy egyházaink élő és fennmaradásukért dolgozó és imádkozó gyülekezetek. Csodálattal és Istennek való köszönettel hallgattuk meg Dr. Babos Sándorné - Máriskó nagytiszteletű asszony rövid beszámolóját, aki elmondta, hogy 14 évvel ezelőtt jöttek Ontarioba, férjével Babos Sándorral. A Mózes 5 könyve 8,2 igével tekint vissza a megtett hosszú útra: „Nézzetek vissza az egész útra, melyen hordozott az Úr!” Hálaadó lélekkel mondott köszönetét az Úr Istennek, hogy a hosszú úton velük volt és aki megáldotta életéveit 99 esztendővel. A gyülekezetek a megüresedett tisztségviselőkre a következőket választották meg: főgondnok: Farkas István (San Francisco), egyházmegyei bírók: lelkészi: Fábián Lajos (Vancouver), világi: Dani Janos (Ontario), Király Ferencz (AZ), Okos Károly (CA). A közgyűlés világi jegyzőnek választotta: dr. Erdély Endréné-Sárikát, lelkészi egyházkerületi képviselőnek Szabó Sándort, világinak Okos Károlyt. A Megyei Pénztárellenörző Bizottságba: Gödör Györgyöt. Az új főgondnoktól az esküt Forró Sándor püspök és a többi tisztségviselőktől Demeter Andor esperes vette ki az esküt. A megválasztottak megbízatása a hátralévő ciklusra szól, azaz 2000. október 5-ig. Farkas István főgondnok megköszönte a bizalmat és ígéretet tett, hogy megbízatását egyházmegyénk erkölcsi felemelkedése, megerősítése érdekében fogja végezni az Úr segítségével. A közgyűlés egyhangúan fogadta el a következő javaslatokat: elismerő oklevél küldése Négyessy Bertalan volt ontarioi lelkipásztornak és Kún Zoltán volt főgondnoknak. Köszönő levél Demeter Zsoltnak, aki elkészítette a közgyűlés anyagát egybefoglaló összes jelentéseket, beszámolókat és aki elkészíti a Nyugati Egyházmegye Értesítő-jét is, amit negyedévenként ad ki az Esperesi Hivatal. A tiszteletdíjat is időben kell folyósítani az esperesnek. Az egyházmegyei és központi járulékokat is pontos időre kell befizetni. Az esperes kéri a püspök urat, hogy szorgalmazza

Next

/
Oldalképek
Tartalom