Magyar Egyház, 1997 (76. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 3. szám

MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal ba 1946-47-ben, majd Alma Matere ajánlására az amerikai Princetoni Teológiai Szemináriumtól kap meghívást, ahol 1947 szeptemberétől kezdve tanul, a hétvégeken pedig meglátogatja a környező magyar egyházközségeket. Adatokat gyűjt, és megírja tanulmányát: „A magyar református kereszténység rövid története az Egyesült Államokban” címmel. Ennek alapján nyer teológiai mesteri fokozatot. Amerikai gyülekezeti lelkészi szolgálatát előbb beszolgáló lelkészi minőségben, majd 1948-tól rendes lelkészként New Jersey-ben kezdi el. Roeblingben ismerte meg és vette feleségül 1951-ben Szinyéri Margitot. Dr. Vince Károly 1954-ben történt hirtelen halála után, a Perth Amboy-i gyülekezet lelkipásztorának Ábrahám Dezsőt hívta meg, ahol 20 esztendeig szolgált. Irányítása alatt felvirágzott a gyülekezet. Abrahám Dezső 1954-től 1957-ig szerkesztette a Magyar Egyház-at, az Ameriaki Magyar Református Egyház hivatalos lapját. A Keleti Egyházmegye esperesi tisztét két cikluson keresztül 1959-től 1966- ig töltötte be. 1968. június 16-án az Amerikai Magyar Református Egyház püspökévé szentelték fel, mely tisztséget 18 esztendőn át töltött be. Püspöksége sok áldott tevékenysége egyike, hogy az Amerikai Magyar Református Egyház 1975. június 2-án új „Alapszabály és Törvénykönyu”-et alkotott. 1974 és 1986 között, tizennégy éven át az Egyesült Államok legnagyobb magyar református gyüle­kezete, a Michigan állambeli Allen Park egyházának lelkipásztora, ahonnan 1988-ban ment nyugdíjba. Visszatérvén New Jersey államba, a főváros Trenton peremén telepedett le nejével. Az Amerikai Magyar Református Egyesület igazgatója, majd alelnöke volt. Az Amerikai Magyar Alapítvány vezetőségének tagja, és mivel mindig a szívén viselte a magyar haza sorsát, a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. Nyugdíjbamenetele után is több helyen vállalt helyettesítő lelkészi szolgálatokat. A közegyház ügyei mindig érdekelték. A lelkészegyesületi gyűlések szorgalmas látogatója maradt. Nyugodt, csendes modorával, bölcs tanácsaival az ifjú lelkipásztorokat irányította és felkarolta. Dr. Ábrahám Dezső püspököt 1990. október 2-án a Ráday Kollégium Budapesten díszdoktorai közé fogadta. Benne az amerikai magyarság és reformátusság egyik legnagyobbját gyászolja. Emléke legyen áldott és példamutató mindnyájunknak! Forró Sándor BESZÁMOLÓ A NYUGATI EGYHÁZMEGYE ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL A Nyugati Egyházmegye évi rendes közgyűlését, 1997. május 31-én a McKeesport-i magyar refor­mátus egyház templomában tartotta. A következő egyházak képviseltették magukat: Allen Park, MI, Hollywood, CA, McKeesport, PA, Ontario, CA, Oshawa, Can., Phoenix, AZ, San Diego, CA, Toronto, Can. „Erős várunk nékünk az Isten” eléneklése után Demeter Andor esperes imádkozott, majd szeretettel köszöntötte a megjelenteket. Az igét Nt. Thomas Burbridge Allen Park-i lelkipásztor a Mt. 28:18-20 versek alapján angolul hirdette. Igehirdetésében kifejtette, hogy ebben a világban hatványozottá vált az egyház küldetése. Az egyháznak meg kell mutatnia, merre tart, betölti-e hivatását Krisztusban, teljesíti-e a missziói parancsot: „...tegyetek tanítványokká minden népeket”! Történelmünk során a különböző népek és egyházak a maguk módján próbálják teljesíteni a Jézusnak tett fogadalmakat. Más-más nyelven hangzott az ige, de Krisztusban egyek vagyunk. Ahogy ma itt összejöttünk, mégha különböző tradíciókat is hoztunk magunkkal, az egyházban végzett munka Krisztusban, mindannyiunkat Isten gyermekeivé magasztosít. Az egyházaknak segíteni kell azt a missziót, mely a különböző kultúrájú és más nyelvet beszélő embereket Krisztushoz vezeti. Az egyház feladata ebben a bűnös világban ma sem más, mint „...tanítványokká tenni minden népeket”! Ambrus Zoltán világi jegyző felolvasta az előző közgyűlés angol nyelvű jegyzőkönyvét, melyet a közgyűlés egyhangúan elfogadott. Demeter esperes évi jelentése alapgondolatát a Zsolt. 100:2. verse alpján fogalmazta meg: „Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel”. Hitben élő és szolgáló gyülekezet csak ott van, ahol ha Isten hívása elhangzik, meghallják a hívást és örvendező szívvel szolgálják, tovább adják az igét és bátor lélekkel, örvendezve vallják: „Pásztorunk a Jézus, hozzá tartozunk...” Az örömmel való szolgálatnak tükröznie kell az evangélium szellemvilágát és a szerteágazó

Next

/
Oldalképek
Tartalom