Magyar Egyház, 1997 (76. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 3. szám

4. oldal MAGYAR EGYHÁZ szolgálatok között szívügyünknek kell tekinteni magyar anyanyelvűnk megőrzését és ápolását. Kun Zoltán főgondnok évi jelentésében két témával foglalkozott: „Emigráció és Magyarország”, „Kommentár néhány jelenséggel kapcsolatban”. Az emigrációs magyarságnak ki kell építenie kapcso­latait a csonka hon magyarságával. Erre való alkalom volt a Magyar Reformátusok III. Világ­­találkozója a Partiumban és Erdélyben, ahol a világba szétszórt magyarság jobban megismerhette egymást, gondjaikkal, avagy örömeikkel és a közös gyökér mellett fogadalmat tettek, hogy megőrzik anya­nyelvűket. A kiépülő kapcsolatokat meg kell tartani és erősíteni az otthoni magyar reformátusokkal és a magyarsággal. Végezetül a főgondnok beszélt életünk kedve­zőtlen alakulásáról, az elszegényesedés veszélyéről, az ember magárahagyottságáról, a szellem megmételyeződéséről és a hírközlés által árasztott szennyről. A helyzet viszont megítélése szerint nem reménytelen és ezt az álláspontját aláhúzza a TV- ben megjelenő új félórás műsor, a „7-ik menny­ország” címmel, mely nagy hatással van az emberekre és egyre többen nézik. Van lehetőség a sötétségből a világosságra jutni. Kovács Albert pénztáros ismertette az egy­házmegye pénztárának bevételeit és kiadásait, melyet a pénztárvizsgáló bizottság ellenőrzött. A pénztári jelentést a közgyűlés elfogadta. Forró Sándor püspök is köszöntötte a közgyűlés tagjait, tolmácsolta Szabó István főgondnok üdvözletét, aki egyetemi elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni. Bejelentette, hogy a Nyugati Egyházmegyének két új lekipásztora van: Fábián Lajos vancouveri és Szemesi Attila Allen Park-i lelkészek személyében, akik letették vizsgáikat. Dr. Abrahám Dezső tiszteletbeli püspök szíve teljes szeretetével köszöntötte a közgyűlés tagjait és mint a Lelkészvizsgáztató Bizottság elnöke közölte, hogy úgy Fábián Lajos, mint Szemesi Attila hivatalosan végezhetik szolgálataikat békességben és szeretetben. Török István egyházkerületi főjegyző,a Keleti Egyházmegye esperese is üdvözölte a közgyűlés tagjait és tolmácsolta a Keleti Egyházmegye főgondnokának, Balogh Bálintnak is üdvözletét. Megemlékezett néhai dr. Harsányi András püspök úrról, akinek távozása nagy vesztesége volt egyházunknak, akit tiszteltünk és szerettünk. Békés nyugodalmat kívánt számára, ígérte, emlékét mindig megőrizzük. Borsay Dániel lp. ismertette McKeesport és benne a helyi egyház történetét. A XVIII. század közepén indiánok laktak a környéken, akiknek a mostani város helyén volt a központjuk. 1894-ben a skót származású John McKeesport alpította a várost, amely akkor kikötő volt. A szénbánya jól működött és 1851-ben vasgyárat is alapítottak és sokan jöttek a munkalehetőségért. 1842-ben 500 lakosa volt és 1914-ben már 42694. A magyarok 1890 és 1910 között jöttek. 1932-ben McKeesportban 1500 magyar család élt 5000 lélekszámmal. A század elején több katolikus volt mint református. 1891-ben a meglévő két református csoportot Boldog István utazó lelkész szervezte egy gyülekezetté. Első lelkészünk 1910- től Baja Mihály Debrecenből. 1914-ben a gyüle­kezethez tartozott Duquesne is és a lélekszám 400- ra nőtt. A hazai egyház segített templomot vásárolni és a lelkész fizetéséhez is hozzájárult. 1914-ben a gyülekezet megvett egy bérházat, melyet átalakított parókiának. Az I. Világháború szinte tönkretette az egyházat, de már 1915-ben pénzt küldenek a Magyar Vöröskeresztnek. A háború alatt megszakadt a kapcsolat az óhazával. Pereskedés indult, ami megosztotta a gyülekezetei. A maiak elődei a függetlenséghez ragaszkodtak. Anyagilag jól álltak, mely abból is látszik, hogy a háborúban a férjüket elvesztett özvegyek javára 500 és a ligonieri központnak 1000 dollárt küldenek. A pert a függetlenek elvesztették és 1922-ben újra kellett szervezni az egyházat. Ugyanaz év július 30-án tartották első istentiszteletüket. Adóssággal kezdték életüket, de 11 család egész vagyonát rátette. Összefogtak és áldozatot hoztak jövőjükért, bár ha egy gyáros nem ad 5000 dollárt, mindenüket elárverezték volna. 1924-ben meglátogatja az egyházat Balthazár püspök, akinek 174, míg a Debreceni Kollégium számára 1000 dollárt adományoznak. 1932-ben már a második generá­cióból áll az egyház és ők is mind megmaradtak magyarnak. A 84 éves Simon János, akinek levágták a lábát és aki sok szenvedésen ment keresztül, most is boldogan vallja, hogy magyar és hallgatja a magyar rádió adásait. A mostani templomunk és épületeink alapkövét 1972-ben rakták le. Híveink gyárban dolgoztak, de munka után jöttek az egyháznál folytatni a templomépítő munkát. Hála Istennek, az Úr megáldotta a gyülekezetét, megtartotta református magyarjait. Hisszük, hogy Isten gondviselése velünk lesz a jövőben is és Krisztusban tovább építhetjük McKeesport-i magyar református egyházunkat. Mező Pál azt kérdezte, hogy a Nyugati Egyházmegye kettéosztása milyen úton halad és mikor lesz a döntés. Erre az volt a felelet, hogy a Zsinat dönt majd 1998 novemberében erről és valószínűleg jóvá fogja hagyni a javaslatot. Az 1998. évi közgyűlés Phoenixben lesz a vezetőség által megállapított időpontban az ottani gyülekezet megalakulásának évfordulójára való tekintettel. A közgyűlést a 132-ik ének „Kövesd Jézust” eléneklésével és Szabó Sándor lp. imájával és az esperes áldásával ért véget. Fodor Dénes lelkészt jegyző

Next

/
Oldalképek
Tartalom