Magyar Egyház, 1991 (70. évfolyam, 1-6. szám)
1991-07-01 / 4. szám
4. oldal MAGYAR EGYHÁZ MAGYAR REFORMÁTUS VILÁGTALÁLKOZÓ MAGYAR REFORMÁTUSOK II. VILÁGTALÁLKOZÓJA Dr. Harsányi András püspöknek a Magyar Református Világtalálkozóhoz intézett köszöntését Forró Sándor esperes, az Amerikai Magyar Református Egyház hivatalos kiküldöttje olvasta fel a debreceni Nagytemplomban. A köszöntő szövege a következő: „Krisztusban szeretett Testvéreim! Önhibámon kívül most nem lehetek Veletek; lélekben való részvételem azonban őszinte és teljes. A Világtalálkozó korszakalkotó jelentőségét abban látom, hogy a magyarországi, utódállambeli és nyugatvilági magyar reformátusságot egymás megismerésére és egymással való törődésre ösztönzi, a félig magyar családokban a nem magyar házastársakat és a félig magyar gyermekeket a magyarság megbecsülésére, sőt szeretetére vezeti; a különországi magyarokban ezen felül felébreszti a vágyat — amit én gyökérkeresésnek hívok -—, hogy kutassák családjuk nagymagyarországi eredetét, családtörténetét és ezáltal megismerjék a magyar református örökség történelemformáló erejét. Nem csak a Világtalálkozón való személyes részvétel élménye, hanem a róla való beszámolók sorozata Isten iránt való hálaadásra indítsák világszerte a magyar reformátusok egymáshoz való tartozásának tudatát. A Világtalálkozó az Istenben hívő magyarság örvendező bizonyságtétele. Legyen mindnyájatokkal és mindnyájunkkal Isten megtartó kegyelme.” A köszöntéshez Forró Sándor hozzáfűzte az Amerikai Magyar Református Egyház espereseinek — Demeter Andor, Török István, Csordás Gábor tb. esperes és a maga üdvözlését. A következőkben részleteket közlünk a Magyarországon 1991. június 21. és 24-e között megtartott II. Magyar Református Világtalálkozóról. Az első cikkben Dr. Hegedűs Lóránt a Magyar Református Egyházi Zsinat lelkészi elnökének köszöntő szavaiból idézünk. ISTEN HOZOTT MINDNYÁJATOKAT, TESTVÉREINK! Ezzel a legegyszerűbben magyar és legnagyszerűbb bibliás-református köszöntéssel hadd üdvözöljünk benneteket, akik a II. Magyar Református Világtalálkozó alkalmaira ideérkeztetek. Nagyon vártunk már titeket, s hisszük, tudjuk, hogy ti is épp ennyire vártátok ezt a kivételes ünnepsorozatot, egymás átölelésének felejthetetlen pillanatrengetege közepette. Isten hozott Mindnyájatokat! Az „Isten áldd meg a magyart!” himnuszos hitvallásával mi biblikus hűségben mindig vallottuk és valljuk, hogy minket más nem éltethet, hordozhat, meg nem tarthat, csak a mindenható Isten, akit nem mi találtunk ki, hanem Aki megtalált minket, elveszetteket a legnagyobb lelki elesettségben, történelmi tragédiasorozatban, szétszórtságban, elidegenedettségben is. Ö jelentette ki magát nekünk a Biblia ó- és újszövetségi igéiben. Ö ihlette a Halotti Beszédnek és Jézus siratásának a középkortól fogva népünket Hozzá emelő szavait. Ö ragadta meg eleink szívét a reformációban, hitvalló őseink vigasztaló, új erőket közlő igehirdetései által. Ő: az örök Isten beszélt magyarul Károli Gáspár bibliafordításában, amelyet sokszor sok helyen csak tépetten vagy éppen cigarettapapírra írva lehetett olvasni a fogságok földjén. Ő támasztott imádságos választ Kölcsey Himnuszában százezrek ajkán. Általa megvalljuk: csak Ő adhatja a nem fogyatkozó, de bővelkedő életet az Ésaiás próféta 25. fejezetének, s a belőle származó újévi énekünknek örömlakomás ígérete szerint, úgy, hogy bibliás és magyaros vendégszeretet úgyszólván egyet jelent. Csak Isten nyújthatja hathatósan felénk védő karját, előragadva paizsát és kinyújtva dárdáját, a 35. zsoltár kérésére válaszolva. Csak Ö adhat a balsorsban szabadítást hozó jézusi víg esztendőt (Lukács 4:18-19), ha Krisztusban a kétszeres ítélet (És. 40:2) múltunkra és jövőnkre nézve bünbánattal elfogadjuk, s új életet kezdünk. Akkor XX. századi vészek között is Ady Endre-i hitvallással elmondhatjuk: „Szemem övé volt, kezem keze. Mindent Ő végeze. Rákacagott a háborúra Az Uraknak Ura.” — Ö az Atya Úr Isten hozott ide annyi háborún át titeket, Testvéreim! Isten hozott Mindnyájatokat, Testvéreim! Titeket, akik nem a végtelen tér, az óceánon-túliság, hanem a lélek magányából, itthonról jöttetek vissza. Akik rég összeroskadtatok a magatok kilátástalanságában, seholsem voltatok otthon s most e drága seregszemlén be kell látnotok: „nagyobb az Isten a mi szívünknél és mindent tud”. Titeket, akik annyit fáradoztatok, hogy vendégszeretetet készítsetek vendégeinknek s azért jöttetek hajlékaitokból, hogy a többiek jöhessenek a messzeségből. Fogadjátok hálás köszönetünket! Titeket, akik a határokon túlról siettetek az anyaország kebelére, s azáltal nőttetek fölénk, hogy több szenvedésre méltatott titeket az Isten. Amikor hivatalosan nem emlékezhettünk rátok, tettük ezt nem hitatalosan és szüntelen imád
