Magyar Egyház, 1988 (67. évfolyam, 2-4. szám)
1988-05-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7. oldal harmónia létesítésére. Az orgona, ez is egyik kiegészítő része korunkban a keresztyén református templomnak. Ez méltósággal és erővel minden más hangszer fölött áll és az emberi szó mellett az érzelmek, indulatok és vágyak tiszta kifejezésére kiváltképen alkalmas. Ez, amire a legmerészebb költői képzelet sem talál szavakat és képeket, az imádást, a szeretetet, az örömöt, a fájdalmat, a kétséget, a megnyugvást, legmagasabb és legmélyebb fokozataiban kifejezni és megérteni képes. Ez olyan nyelven beszél, melyet minden nemzet megért, így egyetemes nyelve az emberiségnek. Ezért van az, hogy akit sokszor a szentírás olvasása, az egyházi beszéd hallgatása, vagy a legmagasabb számyalású ima hidegen hagy: lángra gyűl, midőn az orgona méltóságos hangjai mellett megzendiilnek az örökbecsű és örökszépségű zsoltárok és az ének árja úgy ragadja a menny felé, mint Illyés prófétát a tüzes szekér. Miután már az ének lényeges része a református istentiszteletnek és miután ez az orgona által lesz igazán hatalmassá és összhangzatossá: ennélfogva, ha az ellen tiltakozunk is, mint reformátusok, hogy az orgonajáték zenei műélvezetté váljék, mert mi a templomba nem mulatni járunk, hanem Istent imádni és okúlni a szent dolgokban, — az orgonát istentiszteletünk és így templomunk szükséges kellékének tartjuk. Ki tudná megmondani, hogy ezen mi orgonánknak magasztos hangjai is hány ezer lelket emeltek fel már Istenhez; hány ezer kesergő számára hoztak már onnan felülről mennyei vigasztalásokat és hány ezer buzgó keresztyénnek dicséret-mondását ragadták mintegy sas-szárnyakon a legfelségesebb király trónjához? De mit ér, ha az orgona hangját csak halljuk a templomban ; ha ennek falain kívül nem halljuk azt magányunkban, mezeinken és családi körünkben; ha a szent dallamok szívünkben, a templomon kívül elnémúlnak? Hiszen épen az élet örömei, fájdalmai, kísértései és küzdelmei között van szükségünk ezen vigasztaló, bátorító, lelkesítő szent dallamokra. Hiszen az életben, midőn emberi gyarlóságunkat, tévedéseinket, tehetetlenségünket és bűneinket érezzük, oly gyakran meghasonlunk önmagunkkal; hiszen az élet mezején, midőn az emberi rosszakarat, önzés, gonoszság méltatlanul bánt, háborgat és kegyetlenül tapossa le előttünk az öröm virágait, oly sokszor meghasonlunk a világgal, az emberekkel; hiszen az élet mezején, midőn a mostoha időjárás, a rettenetes viharok károkat okoznak, vagy korán, nagyon korán kell elveszítenünk azokat, akiket szeretünk, akikért édes az élet, oly sokszor meghasonlunk Istennel és ez a meghasonlás olyan nagyon boldogtalanokká tesz. De zendüljenek meg csak szívünkben a szent dallamok, az a merő hangzavar, meghasonlás, mely úgy gyötör, mint a pokol tüze édes, mennyei, megnyugtató összhangzattá változik. De ki készíti ezen mennyei, boldogító hármóniát létesítő orgonát a szívekben? Nem más, mint a Szentlélek Isten. Az a Szentlélek, aki megvilágosítja az emberi elmét, hogy tisztán lássa az Istent az Ő atyai jóságában és hűséges gondviselésében és az Ő szent fiát a Jézus Krisztust könyörülő, véghetetlen szeretetének ragyogó sugárözönében; hogy tisztán lássa a sirontúli világot tündöklő szépségében és üdvözítő erejében, hol az isteni részrehajlatlan igazságszolgáltatás minden méltatlanul kapott sebet begyógyít, mindent helyre hoz, kiegyenlít; az a Szentlélek, mely tűzzel, lelkesedéssel tölti be az emberi szíveket, hogy azokból, mint égre röppenő szent sugarak, áradjanak ki a szent dallamok. Azért szerelmeseim! ma pünkösd ünnepén könyörögjünk így mindnyájan: Jövel Szentlélek Ür Isten és készíts az én szívemben orgonát az égi hárinónia létesítésére! + íme kedves híveim! így alakíthatja a Szentlélek, — ki egy ilyen napon a tanítványokra szállva, azok lelkét megvilágosította, lángra gyújtotta és törhetlen erővel betöltötte, — így alakíthaja az emberi szívet Isten házává, amely által az ember, már e földön megízlelheti az üdvözült lelkek boldogságát. Tegyük azért fel magunknak, ezen nevezetes szent ünnepen, ezen kérdéseket: érezzük-e, hogy fel van állítva lelkűnkben azon szószék, honnan a Szentlélek, mint prédikátor szüntelen emlékeztet mindenekre, melyeket a mi Teremtőnk és Megváltónk cselekedett és kijelentett? Érezzük-e, hogy úrasztalát épített a mi szívünkben is a Szentlélek, hol a Jézus halálának és váltságának emlékezete és a mi háládatos szeretetünk tiszta fényben ragyog? Érezzük-e, hogy orgonát készített abban, hol a világ minden zűrzavaros ellentétei, gyötrelmes rejtélyei, az emberi szív minden kétségeskedése és háborgása egy szent, egy boldogító összhangban olvad fel az örökkévaló Istennek és az Ő Szent Fiának, a Jézus Krisztusnak dicséretében? Ha ezeket érezzük: akkor a Szentlélek a mi szívünket istenházává alakította, akkor a mi szívünk templom, hol Isten lakik az Ő szent fiával, az Ő kegyelmével, az Ő szeretetével és ennek tudatában örömmel, földfeletti örömmel mondhatunk igent a nagy apostol, Pál, eme pünkösdi kérdésére: Avagy nem tudjátok-e, hogy ti az Istennek temploma vagytok és az Isten lakozik ti bennetek? Ámen. AMIKOR JÉZUSNAK TIZENKÉT TEKNŐSBÉKÁJA VOLT Igaz lenne, hogy mikor a gyermek Jézus a jeruzsálemi templomba ment szüleivel tizenkét teknősbékája volt? Ezt olvasta ugyanis Norm Mundhenk, amikor ellenőrizte a pápuái aekyom nyelvre fordított Újszövetség szövegét. Nem értette, hogy miképpen csúszhatott bele ez a furcsaság az újszövetségi történetbe, hiszen mindkét fordító, egy missziós ápolónő és egy aekyom anyanyelvű lelkész, jól ismerték a Bibliát is, az aekyom nyelvet is. Arról pedig sehol nincs szó a szent könyvekben, hogy Jézus teknősbékákat vitt volna magával, amikor felment első alkalommal a jeruzsálemi templomba. De azután kiderült, hogy a „teknősbéka” fordítás helyes volt. Pápuának az a része, ahol az aekyom népe él, nagy folyók országa és a folyók tele vannak teknősbékákkal. Minden decemberben a teknősbékák kijönnek a partra, hogy elrejtsék tojásaikat a homokban. A bennszülöttek az éveket és ezek nyomán életkorukat aszerint számolják, hogy hány teknősbékatojásrakó időt értek meg. Ez az egyetlen mód az évek számolására Pápuában, ahol nincs az évszakokban változás. így azután a fordítás, hogy „amikor Jézus tizenkét teknősbékás volt” annyit jelentett, hogy „amikor Jézus tizenkét éves volt”. Más szavakkal sem volt könnyű dolguk a bibliafordítóknak, de hűséges igyekezetük és leleményességük Isten Igéjét adta az aekyom nép kezébe. Az Egyesült Bibliatársulat közlése nyomán Harsányi András
