Magyar Egyház, 1987 (66. évfolyam, 2. szám)
1987-04-01 / 2. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 11 — REFORMÁTUSOK LAPJA „Aggodalom és féltés él szívünkben” Nyilatkozat a kisebbségben élő magyarság ügyében A Budapesten megjelenő Reformátusok Lapja 1986. december 21—28. számában jelent meg a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának alábbi nyilatkozata. Az óvatossággal megfogalmazott, de a maga egészében megrázó nyilatkozatot további kommentár nélkül közöljük. Mi, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa tagegyházainak (református, evangélikus, baptista, metodista, ortodox és a Szabadegyházak Tanácsa), valamint a Magyar Unitárius Egyháznak vezetői az alábbi nyilatkozatot tesszük: Öröm és hála tölti el szívünket afölött, hogy a történelmi viharok által szétszórt magyarok között a kapcsolatok az utóbbi esztendőkben reménytkeltően fejlődtek és mélyültek. Mindez az ősi hagyomány, a közös kultúra, a gazdag történelmi örökség és az édes anyanyelv iránti ragaszkodásban, nem utolsó sorban pedig a közös hitben gyökerezik. Több reményteljes jelét láttuk ennek az utóbbi időben: gazdagodik az Anyanyelvi Konferencia munkája, új kapcsolatok létesülnek hazai és külföldi magyar tudósok, közgazdászok, orvosok és mások között. így válik egyre színesebbé az óhazában és a világ számos országában élő magyarok közötti szellemi—lelki kultúrális érintkezés. Egyházaink tekintetében szintén számos szép eredményről adhatunk számot; kialakultak a lelkészcserék, Harsányt Zsolt1 HUSVET Testvéreim, megzeng a légbehangzó, Napfényrezgésen nyargaló harangszó, Melytől szelíden megrezdül a bús lét: Ding-dong, nevessetek, mert itt a Húsvét. Mosoly fordul arcomra jól nevelten, A dolgos köznapokkal, ó, beteltem. Ki testem-lelkem munkával töröm, Köszöntelek, pirosbetűs öröm. Húsvét... feltámadás... szép nagy szavak; Mögöttük régi álmok alszanak. Hogy is volt akkor, akkor régesrégen? Korompa főterén, gyermekmesében? Ó múltba hullt varázsa volt tavasznak, Ó nedves orra egy kis Zsolt kamasznak, Ó visszajáró képek, színek, ízek, Ó megható palackja rózsavíznek... Emlékszem. Rügy-dicsekvő dél felé Mentünk a kedves sétatér felé. Apámnak fogtam vékony, szép kezét, Frakkos fecskék cikkáztak szerteszét. Kék végtelenség harsogott az égen. Verőfény-sárga kőkockára léptem. Kis számtan-hős: szabállyal lépve sorra. Cipőmnek védő rézből volt az orra, S míg új ruhámban szűk gőggel feszengtem, Kezemben, ah, izzadt, szurtos kezemben Betöltve akis — rég eltűnt — okolt A rózsavíz palackja tündökölt, Lekötve szája organtüll mezével, kezembe nyomva szép mamám kezével: „ Tizenkettő van, gyertek vissza egyre. Ödön, vigyázz az úton a gyerekre. ” A múlt megvillan. Ezt nem látja más. Harmincöt éves, tünde látomás. Az uccát, percet és verőfényt látom, És kérlek, csak hallgasd meg ezt, barátom. S ha elmondtam ne mondd el senkinek: Úgy él az emlék bennem, mint sziget. Mi volt utána és mi volt előtte? Azt nem tudom. Csak ez maradt belőle: Manet-szerű plein air. Egy pillanat. A légben pezsgő fények illanok, Zöld íz feszül az újszülött rügyekbe, A nap leűz a rózsavíz-üvegre, S köröskörül szelíden él sugáros Csendjén a múlt, a régesrégi város. Futó kis perc. Rég volt. Értelme nincs. Mért kincsem mégis? És mért fáj e kincs? Folyton csak furdal és az jár eszemben, Hogy nem töltőtollat fogok kezemben, Hanem köszöngető, kedves parasztok Kisvárosában rózsavíz-palackot. Mifáj? Mért írom ezt? Magam sem értem. Bocsánat, hogy szeszélyesen kitértem. Szeszély volt csak, szálló his hangulat. Hát hagyjuk. Most írói rangomat Felöltöm s józanul fogok csak írni. Ha nem volnék felnőtt, jól esne sírni. *1A két világháború közötti magyar irodalmi élet egyik kiemelkedő egyénisége volt Harsányi Zsolt. Költő volt és műfordító, regényíró, színműíró, újságíró, kultúrpolitikus. Legnépszerűbbek regényes életrajzai voltak, melyeket húsznál több nyelvre fordítottak le. A háború utáni 40 év folyamán nem adták ki Magyarországon könyveit, bár a „némaság ideje” alatt is műsoron volt az Operaházban a „Háry János”, Kodály Zoltán remekműve, melynek szövegét Harsányi Zsolt írta Paulini Bélával. Az elmúlt két évben két életrajzregénye kelt életre Budapesten: a „Mathias Rex” és a „Magyar Rapszódia”. Harsányi Zsolt 1887-ben született. A centenáriumról Magyarországon is, külföldön is sok megemlékezés történt. A Magyar Egyház a „Húsvét" című versével emlékezik Harsányi Zsoltról. Ez a vers a Magyar Protestánsok Lapjá-ban 1932-ben jelent meg; ennek a lapnak Harsányi Zsolt volt főszerkesztője volt. diákcserék, gyülekezet-látogatások. Ezeknek az érintkezéseknek kiemelkedő eseményei voltak a Debreceni Református Kollégiumi Kántus 1986 tavaszán tett északamerikai hangverseny körútja, a Lutheránia Énekkar és a Baptista Egyház kórusának külföldi hangversenyei. Mindezért legyen Istené a dicsőség, akit a zsoltáríró szavával így magasztalunk: „Jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!” (Zsolt. 100:5). Örömünket nem csökkenti, sőt növeli az, hogy noha a világ különböző területén élő és mi, az anyaországban élő magyarok némely kérdésben eltérő véleményen vagyunk is, igyekszünk szót érteni egymással. Kapcsolatainkat a párbeszéd-készség jellemzi, amelynek mély motívuma az, hogy mindnyájan megbecsüljük és komolyan vesszük a közös örökséget. Meggyőződésünk, hogy ehhez a drága örökséghez való ragaszkodásunk és a gondviselő Istenbe vetett közös hitünk olyan erős, hogy a nézetkülönbségeket is el tudja hordozni. Azért is rendkívül fontosnak tartjuk az óhazai és a szétszórtásgban élő magyarok kapcsolatainak erősítését, mert valamenynyien érezzük az egész emberiség jövőjét fenyegető nukleáris katasztrófa veszélyét. Tudjuk, hogy kapcsolataink erősítése — noha szerény keretek között is — szerves része a népek, a nemzetek közötti bizalom és a békesség építésének. A békesség megőrzésére irányuló törekvésnek komoly jeleit látjuk hazánk nemzetközi kapcsolatai fejlődésében. Hazánk a Kelet és Nyugat közötti eleven, az enyhülést és a bizalmat építő sokoldalú érintkezések szószólója. Mindez abból a felismerésből fakad, hogy az olyan kis országoknak, mint mi is vagyunk, jelentős szerepe lehet a nemzetközi bizalom és megértés kialakításában. Bizonyára ezért nőtt meg és fokozódik a hazánk iránti nemzetközi érdeklődés. Nemzeti történelmünk sajátos és szomorú fejleménye, hogy hazánktól távol sok országban szétszórtan — diaszpórában — és a szomszédos országokban nagyobb számban és egy tömbben élnek magyarok. Valljuk, hogy a magyarság és kultúránk részei, hordozói és őrzői ők is. Ezért érzünk felelősséget sorsukért. E felelősségtől indíttatva azt kívánjuk, legyenek államuknakjó polgárai, hogy így összekötő kapocs és híd lehessenek Magyarország és országaik között. Különösképpen fontos ez a hazánkkal szomszédos, történelmileg is egymásra utalt és a jelenben a szocialista fejlődés útját járó népek esetében. Tudjuk hogy nagy türelemre, kölcsönös megértésre és sok jó szándékra van szükség, s azért
