Magyar Egyház, 1983 (62. évfolyam, 1-5. szám)
1983-11-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9. oldal KARÁCSONYI ÜZENET 1983 Legyen dicséret, tisztesség és hálaadás a Mindenható Istennek, aki az elmúlt 60 esztendőn át megáldotta az Amerikai Magyar Református Egyház életét, lelkipásztoraink szolgálatát és egyházunk tagjainak áldozatkész gyülekezetét építő fáradozását. A Független Egyház 1924. december 9-én alakult Duquesne, Pa.-ban és ez év decemberétől a jávő esztendő decemberéig kérem, hogy minden egyházban erről a jubileumról emlékezzenek meg. Adjunk hálát az Úrnak, és dicsérjük az Ő szent nevét, mert Ö volt a mi erősségünk minden időben. Lelkipásztor testvéreimet és egyházunk gondnokait, valamint tisztviselőit kérem a presbiterekkel egyetemben, hogy hűséggel álljanak meg a mai nehéz és kritikus időkben az Amerikai Magyar Református Egyházunk mellett. Célunk ma is az, ami 60 évvel ezelőtt volt: építeni a mi Mennyei Édesatyánk anyaszentegyházát, szolgálni a mi népünket és a jövendőt. Kérem egyházunk tagjait, hogy segítsenek felnevelni a második, harmadik és az utánunk jövő nemzedéket. Krisztushoz vezetni ifjainkat, akikből lesznek majd a gyülekezet méltó jövendő vezetői. Feladatunk megőrizni az ősöktől ránk hagyott drága örökséget, ápolni és erősíteni a Krisztusba vetett igaz hitet, s követni a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását, megőrizni egyházunk alkotmányát és törvényeit. Jön Karácsony szent ünnepe, békesség fejedelmének menynyei üzenete járja be az egész keresztyén világot. A mi Urunk Jézus Krisztus újítsa meg Istennel való szövetségünket s Ö adjon erőt lelkipásztoroknak és tagoknak egyaránt, hogy mindenki hűségesen álljon az őrhelyén, mint Krisztus hitvalló katonája. Könyörögjünk az Úrhoz, hogy az Ö áldása nyugodjék meg a hűséges egyházi munkásokon, szolgálatainkon, legyen eredményes az önzetlenül Krisztus nevében elkezdett munka. Isten őrizze meg anyaszentegyházunkat egységben, szeretetben és békességben. Fakadjon áldás minden gyülekezetben egyházunk 60-ik jubileumi esztendejében. Ábrahám Dezső, püspök A HÁLAADÁS „Rohan könyörtelen az idő Vele századok, s ezredek Hervad a szép ifjúság, erő A népek, törzsek, nemzetek S a múló, rövid földi évek Eltűnnek az éjben nyomtalan Repül szelek szárnyán az élet Mi is vele megyünk gyorsan.” írja a költő. Valóban az idő homokóráján gyorsan peregnek le a homokszemek. Ilyenkor év végén és az új esztendő elején, számadást készítünk, lemérjük életünket és meg kell vizsgálnunk, milyennek találtattunk Isten előtt. Lélekben megalázkodva az Úr színe elé visszük kínzó kérdéseinket: Hogyan bántunk a múlt esztendővel? Hogyan teljesítettük kötelességeinket? Komolyan vettük-e Isten Igéjének tanítását? Előbbre jutottunk-e felebaráti szeretetben? Álljunk meg tehát egy percre, ebben a rohanó időben, hajtsuk fejünket alázatosan az Ige fölé, s hallgassuk meg, mit üzen általa a mi Urunk, Istenünk. A Második Korinthusi levél 9-ik részében 1-15. versben így olvassuk: Az Istennek pedig legyen hála az Ő kimondhatatlan ajándékáért. Annak a gyülekezetnek ír, ahol szakadás, pártoskodás, elégedetlenség uralkodik. Mintha nekünk írna. Hangja szelid, békés, örömteljes. Óv, és jótanácsokat ad. Int a megjobbulásra, megbékélésre, Isten kegyelmének méltó felhasználására. Levelének szinte állandó visszatérő motívuma a hálaadás. Mit is értünk mi a „hála” szó alatt? Sajnos, a köznapi használatban a „hála” szó eléggé elvesztette értelmét, jelentőségét; megkopott. A hála az a szívbeli elismerés, amelyet a jótevővel szemben érzünk az elvett, megtapasztalt jóért. Ez azonban így csak egy fiktív fogalom, s bizony nem sokat ér, ha abból nem következik hálaadás, háládatosság. Ezek már cselekvő aktív érzelmek, már nemcsak szóban, de cselekedetben, magaviseletben is megnyilvánulnak. A hála és az abból következő hálaadás, háládatosság, két irány felé mutat: Hála mindenekelőtt Istennek, a mi Mennyei Atyánknak, hiszen életünket, szellemi és anyagi javainkat mind Ö tőle kaptuk. Jakab Apostol ezt így írja: „Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való a világosság Atyjától.” Krisztus egész élete hálaadás volt. Ő mindenkor és mindenért hálát adott Istennek. S mi emberek hogyan mutatjuk ki Isten iránt hálánkat? Nézzünk bele az Ige tükrébe és őszinte bűnbánattal ismerjük be, hogy gyakran, nagyon gyakran hajiunk arra, hogy Istenünk ajándékait, a Tőle elvett jókat, testi, lelki javainkat úgy vesszük, mint magától értetődő dolgokat, amelyeket szinte Istennek kötelessége megadni. Elfogadjuk kezéből a jókat s utána hátat fordítunk neki. Korunkban, mintha az Isten iránti hála teljesen eltűnőben volna az emberi szívekből. S milyen érdekes, hogy míg az Isten iránti hálát gyakorta elmulasztjuk, az emberek felé igyekezünk a formaságokat kínosan megtartani. Ha ajándékot kapunk valakitől, azt megköszönjük, s ha sokszor szóban nem, de legalább — írásban egy köszönő kártya, egy levél küldésével; Istennek azonban nem érünk rá hálát adni. Hát még amikor a jó helyett, rosszat, betegséget, boldogtalanságot, gyászt, szomorúságot, sikertelenséget mér ránk az Úr? Azt már nem óhajtjuk elfogadni, az ellen már lázadozunk s nem látjuk be, hogy azzal is célja van az Istennek a mi életünkben. Nagyon találóan írja egyik neves igehirdetőnk: „A szenvedő Jób akkor is hű tudott maradni, amikor mindene elveszett.” Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-e el. Testvéreim! Hálaadó életet kell élnünk. Ez a keresztyén élet hajtóereje. Enélkül nincsen keresztyén egyház, keresztyén élet. A mi Mennyei Atyánk nincs rászorulva a mi hálánkra, mi nem teszünk neki szívességet azzal, ha megköszönjük jóságát. Egyet vár tőlünk: azt, hogy önként adjuk oda életünket Neki, azt, hogy életünkkel bizonyítsuk, hogy mi hiszünk benne. Ezt pedig csak úgy bizanyíthatjuk, ha hálát adunk Neki mindenért, ahogy a nagy Egyházatya Chrisostomos mondta. „Még a pokolért is, mert a pokol fenyegetése segít bennünket megmaradni az Isten melletti úton.” Ezek után tegyük fel a kérdést — hogyan juttassuk kifejezésre szívünk háláját? Ne önmagunkban legyünk hálásak, hanem cselekedetben, az imádságban, az énekben történő Isten magasztalásában. Mint Istenünket, Gondviselő Jó Atyánknak bemutató jóillatú áldozatot hangozzék fel ajkunkról a kedves ének: „Adjatok hálát az Istennek, imádkozzatok szent nevének, hirdessétek dicséretét és minden jó téteményét, beszéljétek a nép előtt, nagy csudáit melyeket tett.” A Mennyei Atya azonban azt akarja, hogy legyünk hálásak nemcsak neki, hanem cselekedeteinkben juttassuk kifejezésre szeretetünket, hálánkat embertársaink iránt is. Le
