Magyar Egyház, 1980 (59. évfolyam, 1-10. szám)

1980-05-01 / 5. szám

MAGYAR €G/l7AZ 5. oldal TEMPLOMSZENTELÉS ONTARIÓBAN Nem minden embernek jut osztályrészül egy egész életen át sem, hogy új templom szentelésén résztvegyen. Ezt a ritka alkalmat és az esemény tör­ténelmi jelentőségét ismerte fel az a több mint 600 magyar, akik a múlt vasárnap Ontarióban megje­lentek kiállással az új templom és annak lelkésze Négyessy Bertalan nt. úr mellett. Gyönyörű tavaszi napsütésben gyülekeztek honfi­társaink az új templom körül, kapunyitásra várva. Közben a Zágonyi Hallban déli 12 órától már ebé­deltek a korán távozni szándékozók. Magyar zászlókkal vonultak az új templom ajta­jához az ünnepi istentiszteleten szolgáló lelkész urak. A magyar himnusz eléneklése után Nt. Nyégyessy zeviczy László, Nt. Dr. Bánts Béla, Nt. Kálmán Sza­bolcs, Nt. Dr. Betfia László, Nt. Nagy József, Nt. Vadász-Hunter János, Nt. Kecskeméthy László. Jelen volt Ft. Horváth Benedek. Nt. Patócs Sándor a phoenixi Ref. Egyház lel­késze Máté 21. Ev. 13. verséből idézte: “Az én házam az imádság házának mondatik’’. . . Salamon éneke­ket szerzett, hogy a vitára pontot tegyen . . . Sala­mon temploma is az imádság háza volt, később Jé­zusnak korbáccsal kellett ott rendet teremteni . . . Isten megmutatja a jövőt és azt, hogy magyarul fog itt hangzani az Ige.” Nt. Négyessy Bertalan a következő zárószavakat mondotta: Bertalan kinyitotta az ajtót és a beözönlő tömeg olyan mértékben töltötte meg a templomot, hogy sokaknak még állóhely sem jutott. A templomot pi­­ros-fehér-zöld virágok díszítették. Az Amerikai Magyar Baptista Egyház énekkara Héthalmi Páth Károly vezetésével és Czövek István kiváló operaénekes számai adták a zenei aláfestést a meghatóan szép templomavató istentisztelethez. A magyarnyelvű ünnepi beszédet Nt. Trombitás Dezső mondta: A 127. Zsoltárból idézett: Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz rá az őrző . . . A brahám Dezső püspök úr angolnyelvű beszédé­ben a lelki indítóokokról, a honvágyról beszélt, amiért a magyarok a száműzetésben is felépítik templomaikat. Az utolsó 90 év alatt 125 magyar templom épült az Egyesült Államokban. “Nehézsé­gek voltak, de itt vagyunk” — mondotta. Szólt az emigrációs lelkipásztorok áldozatos életéről is. Az új templom felé a következő szavakat idézte: “Légy mindenféle népnek lelki otthona, adj a hitetlennek hitet, a vakoknak világosságot.” Az ünnepi istentiszteleten imával és bibliaolva­sással vettek részt: Nt. Szabó Antal, Nt. Dr. Ber-Az építkezési gondok áloműző éjszakáin — me­lyet követett az építkezés befejezése utáni áloműző öröm — sokszor átéltem, lelki szemeimmel valóság­gal láttam ezt a mai napot. Gondolatban megpró­báltam beszámolni a hosszú évekig tartó munkafo­lyamatról, de mindig megakadtam, mert szinte le­hetetlen egy logikai építménybe szorítani egy csodát. Ugyanis csoda, isteni csoda, hogy az egyre inkább materializálódó világban egy lelki igényeket kielé­gítő építményt hozzunk létre. Ez egyházközségünk történetének egyik legjelentősebb fejezete. A templomépítési tervet készítették: Bogár Gyula, Lukács Béla, Novák Ervin és Okos Károly. Szepessy László tervezett munkáját folytatták. Az alapmunkálatokat 1976 nyarán Barabás Sándor, Égető András, Maller Nándor és Székely Ferenc vé­gezték díjmentesen. Ugyancsak önkéntes munkával öntötte be az alapot Van Braun amerikai baptista testvérünk. Az épület vázát Balázs László építette meg, a tetőt pedig a Millart Roofing Co. helyezte fel. Egyházunk szimbólumait ajándékba kaptuk. A csillagot a Kondráth házaspár, a kakast Czingula Jánostól. Mindkettő Péntek András művészi arany­bevonásával készült. Templomszentelés — Ontario, Kalifornia 1980. március 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom