Magyar Egyház, 1980 (59. évfolyam, 1-10. szám)
1980-05-01 / 5. szám
mavRR QQYhm 6. oldal A torony felső váza a Young, a belső kiképzés a Balderson és Meers vállalatok munkájának eredménye. A padlóburkolatot Bíró Mihály díjmentesen fektette le s ugyancsak az ő vállalata végezte a szőnyegezést. A belső díszítésén Frink Sándor dolgozott. A templomi padokat a chicagói nyugat-oldali Ref. Egyház ajándékozta Ádám István t.b. presbiterünk közreműködésével, aki nagyon sok munkával tette mostani formájába. Az Úr asztalát és a főbejárati templomajtót Pálkovács Miklós és neje, az észak-oldali két ajtót Doktor Lajos és neje, valamint Imre József és neje adományozták. A külső festési munkálatokat Forman József és Stefán György végezték. A Püspök-látogatáskor készült kép Burma Jenőéknél Phoenix, Arizona, 1980. március 7-én. templomhoz vezető járdát és lépcsőt önkéntes munkával készítetteék: Pfeifer György, Profitz Miklós és Treplán József. A külső kőműves’munkát és virágágyakat Rémai Árpád végezte. * A templomszentelési istentiszteletet bankett követte a Zágonyi Hallban, melyen felszólaltak az egyházak és egyesületek vezetői: Főt. Ábrahám Dezső püspök úr, Ariét Róbert főgondnok helyett Péter Pál, Rév. Vadász-Hunter János az alhambrai Magyar Baptista Egyház; Fényes Mária, a Californiai Magyarság; Ft. Nagy József, Dolinszky Tibor, a hollywoodi Ref. Egyház; Nt. Kálmán Szabolcs, a San Fernando Völgyi Ref. Egyház; Dr. Koós Tibor San Franciscoból, a Ref. Egyesület; Zágon Lajos, az AMSZ; dr. Bónis Béla, Romváry Ernő, a Szent István Egyesület; Tátray Gábor, a San Diego-i Magyar Ház; Faragó András (Allen Parkból), Götz András, a William Penn Asse, nevében. Üdvözölte az egyházat a Szabadságharcos Világszövetség, a Körösi Csorna Társaság, a Republican National Committee. A rádióban köszöntötte a Melody Club és a Magyar Szivárvány Rádió. Főt. Dömötör Tibor esperes, püspökhelyettes, Főt. Borbás Antal volt tábori esperes, Nt. Szigethy Béla, Nt. Török István, Perth Amboy, NJ.-ből Ft. dr. BütösiJános püspök, az Erdélyi Világszövetség nevében Zolcsák István Sao Paulóból levélbeni és távirati üdvözletét küldtek. Szalay János és neje fáradhatatlan, áldozatos munkájának köszönhető az ízletes, finom ünnepi ebéd elkészítése. Fényes Mária (Folytatás a 2. oldalról) szióra. A Szentlélek által megérintett ember tudja, hogy az ő fő kötelessége bizonyságot tenni a megfeszített és feltámadott Krisztusról. A Szentlélek építője az egyháznak, de el is hagyhatja az intézményes egyházat. “A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy ...” (János 3:8). Az ökumenizmus igazi munkása a Szentlélek. A Szentlélek elhívja, megszenteli, újjászüli a választottakat. A Szentlélek igazságnak Lelke, tűzzel égeti el a hazugságot. Megajándékozza különös áldásaival, karizmákkal az övéit, amiket sohasem ad magánhasználatra és haszonra, csak egyháza építésére. A magyar református ember ÍRÁS ÉS ÉLET — megváltja hitét, de nem rakja kirakatba. Valami szent komolyság ragyog hitén. Csodálkozva nézi a rajongókat, de ő nem ragadtatja el magát, amikor különösen érzi a Szentlélek megáradását, önmagát fegyelmezi és érzéseit kontrollálja. Elcsodálkozik mások túláradó kitörésein, de nem avatkozik bele. Elismeri, hogy a Szentlélek a Krisztus lelke Úr a világ felett, megszólalhat ott is, ahol mi nem is reméljük. Az Úr Jézus Krisztus Lelke átmegy a világon és ellenőrzés alatt tart mindeneket. Megszólal, ha szociális igazságtalanságot lát, beleszól, ha elnyomást lát, segít a szín, az osztály, nyomorúság, járvány és tudatlanság válaszfalának ledöntésén. A krisztusi szeretetet akarja megvalósítani mindenütt. Krisztus Lelke átitatja ezt a világot és újjáteremti. Mint a teremtéskor ott lebegett a vizek felett és Krisztus által résztvett a teremtés munkájában, most is szüntelenül munkálkodik. Krisztus, mint Szentlélek átjárja és megszenteli ezt a teremtett világot. Amint régen szót adott a próféták ajkára és megszólalt a kiválasztottak szívében, ma is 0 mondja meg, hogy mit mondjanak bizonyságtevői. Kaptál-e Szent lelket? Ha hiszel Jézus Krisztusban, mint életed Urában, ha megkóstoltad ajándékait, ha mindezideig megtartott egyházadban és az Isten Igéje személyedhez szóló élő üzenet — akkor kaptál Szentlelket. Ha úgy érzed, hogy még nem érintette meg szívedet, akkor imádkozzál érte: "Szentlélek Isten, óh jövel, jövel!” A Szentleiket kérni kell. N. L.