Magyar Egyház, 1976 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 EMLÉKEZÉS BULLINGER HENRIKRE Különösen mi, magyar reformátusok, köszönünk sokat Buliingernek. A fennmaradt adatok szerint számtalan tudós műve jutott el hozzánk, sőt ezek közül kettőt egyenesen a magyar reformátusok számára, másik kettőt részben a mi segítségünkre írt vagy íratott. Reformációnk több mint 25 munkásával állt személyes vagy levelező kapcsolatban. Mindezt felülmúlja és bekoronázza az az évszázados hatású írás, a II. Helvét Hitvallás, amelyről 300 éven át neveztek bennünket “helvét hitvallású” reformátusoknak, és amely a Biblia, a zsoltárok és a Heidelbergi Káté mellett az egész világ reformátusainak lelki köteléke. Személy szerint Szegedi Kis István és Méliusz Juhász Péter írásaiban állapítható meg leginkább Buliinger hatása. De az a mód, ahogy tanultak tőle, értékesítették gondolatait, ugyancsak különböző. Szegedi Kis István nagy latin nyelvű tankönyveiben szinte kivonatolta Buliinger tanításainak gondolatmenetét. Buliinger hatását Méliusz Juhász Péter esetében nem lehet ilyen szabatosan bizonyítani. Annál jelentékenyebb a szoros összefüggés Buliinger, illetve Méliusz egész teológiai látásának alapvető szemlélete között. A közös kiindulópontot azonban Méliusz eredeti és egyéni módon képezte tovább. Buliinger a Szentírás szívét, központi üzenetét az Isten emberszeretetéről szóló evangéliumban látta. Szerinte az értette meg a Bibliát, aki felismerte benne a mindig értünk, emberekért munkálkodó “Édesatyát, az emberek szerelmesét” (“Vater und Liebhaber der Menschen”, “Amatőr hominum”). Szeretetből teremtette Isten szabad és felelős társul az embert, majd amikor ez visszaélt szabadságával, kiszakította magát az Istenhez fűződő személyes kapcsolatból, Isten már a bűneset után közvetlenül tudtára adta ős szüléinknek megváltó szeretetét. Azóta a hívők erre az ígéretre támaszkodva éltek és élnek. Ádám és Éva voltak az első keresztyének. Isten “szövetséget” kötött az emberrel, hogy ebben a földi, jogi formában juttassa tudomására megváltozhatatlan hűségét és szeretetét. De ami a “szövetségben” az embert terhelte volna, a hűség és a viszontszeretet, azt Isten maga fizette meg Krisztus keresztjében és teszi az emberi történelem igazi tartalmává az előrehaladó időben az élő Krisztus szolgálata által. Kálvin teológiájának középpontjában Isten szuverenitása áll. Erre építette fel hatalmas rendszerezését Méliusz Kálvinnak is fogékony és hálás tanítványa volt, de mégis a bullingeri látást, Isten emberszeretetét, filantrópiáját helyezte a középpontba, arra építette tanításainak rendszerét. Sikerült végrehajtania a nehéz feladatot, mégpedig figyelemreméltó eredménnyel, olyan nehéz kérdésben is, mint amilyen az elvettetésről, a reprobációról szóló bibliai tan. E helyen nem mutathatjuk be a bullingeri kiindulópontot továbbfejlesztő méliuszi tanításokat, de legyen szabad utalni megjelenés előtt álló tanulmányunkra a Theologiai Szemlében. Buliinger és a magyar reformáció között olyan szorossá vált a kapcsolat, hogy pl. ha egy svájci református résztvett volna egy debreceni istentiszteleten — mondjuk 1572 karácsonya előtt, amikor Méliusz Juhász Pétert eltemették —, azt hitte volna, hogy Zürichben van. Méliuszt is a zürichi módon temették. Egyházi temetést nem tartottak, sem a templomban, sem a háznál, sem a sírnál. A tisztes eltemetést a család, a rokonok, a jó szomszédok feladatának tekintették. Buliinger is. Méliusz is azt tanították, hogy nem az egyházi beszentelés, a beszentelt temető miatt, hanem Krisztusban szentek a hívek. Túl közel volt még akkor a holtak körüli nem mindig teljesen önzetlen papi buzgólkodás, a tisztító tűz &iYATirjrirmTiTATiriYAYAYJíTiTJYtfXf&mTmrmYiriririviTiriTirjYiVNiYiTmimTiTm7AUWmYJLir£rArAritj!ftfÁtJX/,'uUrArtfArirÁTj!füÁwi.rAríTATirJTÁTÁTirJTA hatnánk, félelmes eseményekről. Nagy a kisértés, hogy a hiteles, ellenőrzött történetekből Ízelítőt adjunk, ami a negyedik dimenzió valóságát illeti, most azonban le kell mondanunk erről. Amikor Mária Magdaléna, majd Péter és János benéztek a Jézus sírjába, csak a tényállást konstatálhatták-. nincsen itt, feltámadott! Az üres sír azonban nem azonos magával a feltámadás eseményével. A feltámadás körülményei, annak lefolyása isteni titok maradt. A történetet elbeszélő tanítványok és szemtanuk először az üres sírt látták, utána pedig magával a Feltámadottal találkoztak. De hogy mi történt közben, arról emberfia nem tudhatott szabatos leírást adni. Ha Isten akarta volna, megmagyarázhatta volna az esemény lefolyását, de nem tette. Csak magára a tényre tétette a hangsúlyt, amiből logikusan következik, hogy Istennek akkor is, ma is elégséges a Jézus feltámadását illetően a róla való tanúskodás. Isten nem egy históriai dokumentot adott az ember kezébe, hanem hitbeli bizonyosságot, hogy t.i. “Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lön azoknak, akik elaludtak.” (I.Kor.l5:20) Isten áttörte a tér-idő korlátját az embernek és nem magyarázta meg, hogy hogyan és miért? Ő igy akarta és ahhoz, hogy higgyünk, nincs szükség történelmi bizonyításra, természettudoményos magyarázatra. A hit kockázatára bízta az egészet, és amint az egyháztörténet bizonyítja, emberek a Krisztus feltámadása bizonyságában 2000 esztendő óta “élnek” abból. Az a Krisztus Jézus, aki halott volt, feltámadott és ő nem a halálról, hanem az Életről akar bizonyságot tenni, kinek-kinek a hite mértéke szerint. Trombitás Dezső
