Magyar Egyház, 1972 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1972-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 lenség ez Jézustól? Felidézni a múltat és emlékeztetni Pétert arra a bűnre, amit ő már keservesen megbánt és megsíratott! Én nem hiszem, hogy Jézus ezért tette volna. Sokkal inkább az a valószínű, hogy Jézus meg akarta szabadítani Pétert múltjának ettől a nehéz árnyékától. Alkalmat készített neki, hogy bűnét jóvátegye. A harmadszori tagadásra íme itt van a harmadszori hűség-nyilatkozat. Nem örülhet a Sátán és nem hivatkozhat győzelmére, mert a tagadással szemben a Feltámadott Űr felmutathatja Péter újabb hitvallását. Vájjon nekünk hányszor kellene elmondanunk: “szeretlek Téged Uram”, ha tagadásainkat, hűtlenségeinket jóvá akarnánk tenni? Emlékezzünk! Az emlékezet tisztítja a szívet. Még egyet szeretnék hangsúlyossá tenni. Jézus az O juhait, azoknak állapotát nagyon a szívén viseli, azért mondja Péternek: “Legeltesd, őrizd az én bárányaimat.” Milyen boldogság ezt tudni azoknak, akik szívükből éneklik: “Én is juhod vagyok, én is juhod vagyok, nyájadnak legkisebbje.” íme törődik velem, nem hagy sorsomra, úgy szeret, hogy rábíz valakire. Hivő édesanyát, hitvestársat, pásztort, az egyházban lelki testvéreket adott mellém, akik vigyáznak lelkemre, védenek, pásztorolnak. Csodálatos a mi Urunk szeretete, sem földi életében, sem halálában, sem feltámadása után igazában nem magának igényli az ő követőinek szeretetét, hanem mindig az Ő kicsinyeinek, az Ő báránykáinak. De jól vigyázzon minden keresztyén, mert senki sem lehet csak a mások szeretetét, törődését, dédelgetését élvező folyton. Ez önzés lenne és hálátlanság. A hivő keresztyén ember egyszerre pásztor és pásztorolt. Nem lehetsz annyira elesett állapotban, hogy ugyanakkor ne nyújthatnál Krisztusnak egy másik elesettje felé legalább egy pohár vizet, ne erősíthetnéd lankadó hitét és ne mutathatnád neki a szabadulás útját. Szeretsz-é engem? Jézus Krisztusnak ez a kérdése nem halt el Péternél. Újra és újra hangzik minden követője felé s reá adott méltó feleletben oldódik meg életünk célja s gyógyulnak meg testvéreink sebei. Dienes László JÓL VAGYON JÓ ÉS HŰ SZOLGÁM Szabó Gyula sárospataki főgimnáziumi igazgatójának emlékére! Tiszáninnen népének (Gömör, Abauj, Borsod, Zemplén, Heves, Ung, Bereg, Ugocsa sokszor még Szabolcs, Szatmár megye népének is) a szeme fénye, büszkesége volt Sárospatak. A magyar református falvak gazdagon ontották nyilaikat négy és félévszázadon át és a szeretett Főiskolába, a pataki iskolába küldték kifaragásra, hogy később az Isten adta célokba pontosan beletaláljanak. A Felvidék sok száz falva Patakra küldte a legkiválóbb fiait, hogy ott az öreg iskolában emberré neveljék őket. Ezekre a Patakon tanult emberekre nemcsak a szülők, vérrokonság volt büszke, de a falujuk is büszkén emlegette őket, mig éltek és nagyon sokszor a haláluk után is. E sorok írója két év híján egy negyed százada adja hírül, hogy egy nagy pataki diák vagy tanár elment a minden élők utján s valamely felvidéki magyar falu nagy fiát vesztette el. Most is egy szomorú hírt adunk tudtul az ungmegyesi magyar véreinknek. Szabó Gyula a sárospataki főgimnázium egykori tanára, angol internátusának igazgatója és majd a főgimnázium igazgatója 1972 február 2-án 67 éves korában elhunyt és eltemették abba a pataki temetőbe, ahol nagy elődei: Csontos József, Elekes Imre, Dr. Tárczy Árpád és mások pihennek. Szabó Gyula a mindvégig kiváló pataki diák lelkipásztornak készült. Mint végzett teológust Alma Matere kiküldte Angliába tanulni. Amikor hazakerül a Főiskola vezetősége arra kéri, hogy maradjon Patakon tanárnak s legyen vezetője az akkor megalakult híres angol internátusnak. A kiváló csicseri földmives ifjú úgy megtanul angolul, hogy a kis Magyarország legjobb angolszakos tanárjai közt emlegetik. A csicseri kis gazda fia tanítja, neveli a trianoni Magyarország főurainak, mágnásainak fiait. Néha-néha felveszi palástját s szolgálja Urát, aki őt az egyszerű sorsból arra hívta el, hogy nevelje azokat, akiket a jövendő Magyarország vezetőinek gondoltunk. Szabó Gyula beáll abba a professzori sorba, akik négy és fél századon a remek emberek seregét adták a mi drága Magyarországunknak. A csicseri református gazda ifjú faluja hitét, becsületérzését, őszinteségét, hű magyarságát átadja tanítványainak, akik külföldön remekül megállták helyüket, pataki iskolájuknak és tanáruknak tisztességet szerezve. Tanítványainak egy serege került külföldre és áldották Szabó Gyulát, hogy megtanította őket angolul, kezükbe adta a fegyvert, amellyel megvívhatták azt a harcot, amit olyan nagyon nehéz volt a második világháború után. Nemcsak diákjai áldották híres professzoruk nevét, de az Amerikában lévő csicseriek, különösen kortársai szeretettel beszéltek róla, aki faluját nagyon szerette, iskola és kortársait úgy kezelte, mintha sohasem hagyta volna el faluját. Az ungi Csicser népe nemcsak azt mondja el róla, hogy kiváló tanuló, híres tanár és (a legnagyobb karrier) a pataki főgimnázium igazgatója volt, hanem azt, hogy Csicser olyan alázatos embert nem adott a világnak, mint ő volt. A csicserieknek mindörökre megmaradt csicserinek és a főgimnázium igazgató és a csicseri jómódú és szegény ember közti távolságot eltüntette az ő szívének nagy szeretete és alázata. Szabó Gyula a csicseri földmíves ifjú nem ment messze feleséget keresni, bekopogtatott falujának lelkészlakásán és elvette lelkipásztora Dr. Magda Sándor akkori csicseri, későbben nagykaposi lelkipásztor és a Felvidék magyar református püspökének leányát Sárikát, akivel igen nagy boldogságban éltek Patakon. Püspök apósa élete végén náluk talált otthonra, nagy türelmes sírígtartó szeretette. Volt diákjai, pataki diákok, otthoni csicseriek, amerikai és kanadai csicseriek álljunk meg egy pillanatig némán, főlehajtva. Köszönjük Istennek, hogy a magyar falvak mindég kitermelik a Szabó Gyulákat, akik becsületes és jól képzett nemzedékeket nevelnek a magyarságnak. Sok gondot és terhet hordott, lelkére ráhullott a Krisztus vére, hiszem kegyelemre talált és ott mosolyog nagy elődei között, szolgálata, hűsége, tanítása és példája ott él tanítványai szívében. Drága emléke pedig Patakon, Csicseren és a világon szétszóródott barátai, földijei és falubelijei szívében. Nagyszerű ember, kiváló nevelő, alázatos lelkipásztor, derék magyar ember volt. De jó volna, ha Isten több Szabó Gyulát teremtett volna. Csicseriek büszkék voltatok reá, én is veletek együtt büszke voltam reá, mint pataki diák. Jól végzett munka után hazahívta Ura pihenni. “Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bizlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe.” Máté 25:21. Bement Ura örömébe és ez a mi vigasztalásunk. Nagy Lajos
