Magyar Egyház, 1972 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8-9. szám
MAGYAR EGYHÁZ S EGY BOLDOG KIVÁLTSÁG L: II. Sámuel 7:1-16 v. T: I. Krónika 17:1-4 11-12 v. Kedves Testvéreim! Szeretett volt gyülekezetem! Nem jöttem borostyánlevelet kérni senki koszorújából. Ügy érzem, hogy nekem is kell adni egy pár babérágat, azoknak, akik megépítették ezt a templomot. Jöttem, hogy nagy alázattal meghajoljak az én Istenem előtt s köszönjem, neki, hogy megértem ezt a napot. Köszönöm néktek, hogy megtiszteltetek azzal, hogy ezen a szószéken én hirdethetem Isten Igéjét először magyarul. Kérem a jó Istent hogy nagyon sokáig zengjen még itten az ének, szárnyaljon az imádság és beszéljen hozzátok az Ige édesanyátok nyelvén is. Köszönöm Istennek, hogy ez a templom áll s könyörgök Hozzá, hogy tartsa fenn ezt a templomot időtlen időkön át és legyen ez a templom olyan kedves Néktek, mint atyáitoknak, anyáitoknak volt az a másik templom, amiből most ide költöztetek. Mindenki ma egy boldog ünneplő gyülekezetét lát itt. Én, mint ennek a gyülekezetnek 20 évig volt pásztora, ha kinyitom is szemem, ha behunyom is, három gyülekezetei látok itt. Az első gyülekezet az, akik elmentek már minden élők utján, de hitük, jóságuk, áldozatkészségük, mindenek felett hűségük beleépült ebbe a templomba. Maguk adománya, gyermekeik adományával beleépült ebbe a templomba s világit s mosolyog felénk, mint a gyémánt az éjszakában. Istenünk köszönjük drága emléküket s megvalljuk nagy alázattal, hogy az ő hűségük nélkül sohasem épül meg ez a templom. Szívünk minden szeretete megsimogatja emléküket, s köszöntjük gyermekeiket, akik felépítették ezt a templomot. Megáldom emléküket ezerszeresen, mert drága tagjai voltak ennek az egyháznak. Második gyülekezet ti vagytok, akiknek szíve csordulásig van hálával, mint szinültig töltött aranyserleg, amit remegő kézzel tesz az úrasztalára az Isten szolgája. Szemetek csillogásából, boldog mosolyából látom, hogy mégis csak a legnagyobb boldogság templomot építeni az élő Isten dicsőségére. Én is álmodtam sokat erről a napról és hálás a szívem, hogy veletek adhatok hálát az Istennek ezért a napért. A harmadik gyülekezet is tihozzátok tartozik ünneplő gyülekezet. Szívem mélyéből szeretem őket, hű barátaim voltak az elmúlt 22 és félévén át. Adományaikat mind beadták erre a templomra, jóságuk itt zeng zsoltárainkkal. Édes testvéreink, atyáink, anyáink ők. Bármit is mond az ajkuk, a szívük azt dobogja, hogy egyek vagyunk mindörökre. Hulljon rájuk áldás, szálljon feléjük szeretet és lélekben átöleljük őket, mert ők is segítették felépíteni ezt a templomot. Értsük meg őket. 50 év küzdelmének helyét, ahol fiatalok voltak, ahol oly sokat dolgoztak, ahol kedveseiket elsíratták, ahol hálaimádságaikat elmondották, azt a helyet nem lehet könynyen feledni. Most, hogy öregszem, gondolatban, de sokat járok azon a helyen, ahol fiatal és boldog voltam. De szeretném visszahozni, ami elmúlt és amit feledni olyan nehéz. Ök is igy vannak a régi kedves kis templommal. Nehéz, nagyon nehéz legszentebb emlékünket ott hagyni. Ezért szeretném, ha a régi szolgának igehirdetése egy aranyhíd lenne az ünneplő és az otthon maradt gyülekezet között. Egy boldog üzenetem van Istentől mindenkinek, hogy templomot építeni az ember legnagyobb és legszentebb kiváltsága a földön. Erről szól ma az igehirdetésünk. I. Különös textust választottam erre a templomszentelésre. Itt áll ez a gyönyörű templom, gyönyörködik benne a telketek, s alapigém ünneprontásként hangzik ezen a napon. Dávid király életében egy pillanatig csend van. A csatákzaja elült, Izráel édes énekese, a zsoltáros király ott ül cédruspalotájában és az Úrról elmélkedik. A szövetségládáját elhozatta a Sión hegyére. Azt a szövetségládát, ami a pusztaságon és Izráel véres századain keresztül ott volt Izráel népével s beszélt a népnek, hogy Isten szüntelenül vele van. Ez a szövetségládája, amely az Isten jelenlétét szimbolizálta, mindig sátorban volt. Dávid gondol egy merészet s a legszentebb emlékeket hordozó szövetségládáját egy állandó épületben az Isten dicsőségére emelt templomban akarja elhelyezni. Az a Dávid, aki az Isten után sóvárgó lélek imádságait zsoltárokban kifejezte, akinél szebben senki nem imádkozott a földön, most templomot akar építeni, hogy háláját, Isten iránti szerétét kifejezze. Arra gondol hogyha már neki cédruspalotája van, akkor Isten miért ne lakjon egy gyönyörű palotában? Vágyát elmondja barátjának, lelkitanácsadójának Nátán prófétának. Nátán próféta lelkesedik a gondolatra s tanácsolja, s szinte előre biztosítja az Úr helybenhagyó áldását. Ugyan, Isten melyik embere beszélné le a templomépítésről népét? Menj, építs! Ez, Istennek kedves gondolata! Ha már neked palotád van, miért ne lehetne Istennek is? Hadd simogassam meg lélekben az Amerikába érkező pionír magyarságot, mert nekik még nem volt házuk, amikor az Isten házának építésére gondoltak. Csodálatos nép, áldott nép az amerikai magyarság. Most pedig jön két különös szó, ami megváltoztatja a világot, sötét felhővel borítja el a kéklő eget. “Azon éjjel!” “Azon éjjel” . . . csak két szó, s milyen fordulat áll elő a zsoltáros király életében. “Azon éjjel” kiderül, hogy még a próféták is tévedhetnek. “Azon éjjel” az álmok szerte oszolnak. “Azon éjjel” kiderül, hogy az Isten akarata más, mint a miénk. Halljátok Isten Igéjét és döbbenjetek meg. Dávidnak ezt üzeni az Isten, hogy “Ne Te építs nékem házat lakásul.” Másik helyen egyenesen az a parancs: “Ne építs te az én nevemnek házat!” A zsoltáros királynak, aki közelebb állott Istenhez, mint fia, nem engedi meg Dávidnak, hogy templomot építsen. Az a Dávid, aki Isten királyságát, uralmát, teokráciáját kiábrázolta ezen a földön, akinek királysága a földi képe az Isten országának, nem építhet templomot Istennek? Halljátok nem mindenki építhet templomot Istennek!! Dávid álma szertefoszlott. Hárfáját leteszi és nem zendül rajta ének, mig nem hallja Isten vigasztalását. Elhangzik a legédesebb vigasztalás, amit egy király, egy apa, a zsoltáros király kaphat. Dávid nem építhet hajlékot az Úr számára, de az Úr épít Dávidnak és az ő magvainak örök hajlékot. Dávid királyságának nem lesz vége. Elhangzik a legédesebb Ígéret, hogy az ő törzséből származik a Messiás, akinek királyi széke örökké fennáll. Isten Dávidban választja ki a Messiás ősét. Nem építhet templomot Dávid, de trónja mind örökké megáll. Nem Dávid, a harcok embere, hanenj. fia Salamon, a békesség hercege építi meg a templomot. De Salamon vétkezik élete végén és a gyönyörű templomát lerombolják és újat kell építeni, s mindaddig kell építeni a templomot nemzekékről nemzedékre, mig el nem érkezünk az igazi Dávid fiához, a Messiáshoz, aki három nap alatt felépítette Isten templomát, amit főpapok, a bűnös ember s ellenséges hatalom lerombolt. Dávid Fia testét templomhoz hasonlítja. Halandó Salamon múlandó templomot épített fel. Isten Fia, Krisztus egy mindörökre megmaradó lelkiházat épített fel. Ö a királyok Királya és megváltott népén uralkodik mindörökké és trónja megáll mindörökké. A templom építéséről álmodozó Dávid nem építhet templomot de kap egy édes Ígéretet, a törzséből származó Messiásról, aki örökkévalót épít és uralmának nem lesz vége sohasem. Isten házának építése megy nemzedékről nemzedékre, mig a föld el nem múlik. Királyságok, országok elmúlnak, nemzedékek, nemzedék után elmenetelnek erről a földről, de a Messiás
