Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1971-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ Arany és választóvíz 3 “Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok” (I. Thess. 5:21). A világon a legelterjedtebb és legtöbb kiadást megért könyv a Biblia. A magyar protestánsok által használt Bibliát mint tudjuk, Károli Gáspár gönci leformátus esperes fordította és adta ki 1590-ben Vizsolyban. A XX. század elejétől többször revideálták, azaz a régies kifejezéseket a mai nyelv szabályai szerint módosították. Károli modern volt a maga idejében, viszont az élő nyelv mindig változik. Ezért is, de egyéb megfontolások miatt is az ősi szövegen változtatásokat kellett és kell eszközölni. A bibliatudósok mindig nagy tisztelettel, szívvel és stílusérzékkel nyúltak a Károli fordításhoz; a megszokott bibliai fordulatokat meghagyták és csak ott változtattak Károli szövegén, ahol elkerülhetetlen volt. De nemcsak a fejlődésben lévő nyelv miatt kell revideálni a Bibliát. Vannak kifejezések, amik félreérthetők, sőt az eredeti héber és görög nyelvben egészen mást jelentenek mint amit a magyar fordítás visszaad. Vegyük például alapígénket: “Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok”. A felületes olvasásban ez a mondat azt jelenti, hogy az élettől felkínált lehetőségeket sorra ki kell próbálni, azaz meg kell élni és miután meggyőződtem arról, hogy ez jó, emez meg rossz, a jót fogadom el és követem a jövőben. Ahogyan mi Pál apostolt ismerjük, nem fér kétség ahhoz, hogy ő nem igy értette és a thessalonikai atyafiaknak is egészen más tanácsot adott. Eféle életelv ugyanis illett a “carpe diem!”, a minden napodnak leszakaszd virágát! — epikureus filozófusokhoz, de, nem ahhoz a Pálhoz, akinek morálja a legszigorúbb, a legaszkétikusabb volt. Vegyük elő az eredeti görög szöveget és nézzük meg, hogy az apostol milyen szót használt, amit a magyar fordítás így ad vissza, hogy “megpróbáljatok”. Dokimadzein. A bibliai összehasonlító nyelvészet erről az igéről újabban megállapította, hogy terminus technikus volt; egy, az aranyművesek által használt kifejezés. A korabeli görögben, ha valaki ezt a szót hallotta vagy leírva olvasta, azonnal tudta, hogy miről van szó. Dokimadzein t.i. azt jelentette, hogy próba alá vetni, választóvízzel megvizsgálni. Az aranyműves ma is a választóvízzel deríti ki, hogy az ékszer, amit eladásra kínálnak, arany-é vagy csak értéktelen ötvözet. A választóvíz sava t.i. könyörtelenül szétmarja, megfeketíti a silányabb fémeket. Hogy a bibliai összehasonlító nyelvtudomány milyen értékes felismerésekhez vezetett, mutatja egy másik péda is. Minden Bibliát olvasó ember ismeri Jézusnak azt a mondását, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átmenni mint egy gazdagnak a mennyek országába bejutni. Lukács evangélistáról tudjuk, hogy orvos volt. Mi sem természetesebb, hogy egy orvos, amikor tűre gondol, önkéntelenül is a sebek összevarfásánál használt “orvosi tű” kifejezés jut eszébe. Jézus nyilván nem ezt a szót használta, hiszen ő ács volt, hanem azt a tűt, amivel az édesanyja varrt. Lukács azonban mint orvos, anélkül, hogy az nála tudatos lett volna, azt írja, hogy “beléné”. A korabeli u.n. profán, világi irodalomban viszont a beléné egy speciális orvosi tűi jelentett. Visszatérve alapígénkhez, azt, hogy “mindent megpróbáljatok”, ma így kellene fordítani; mindent vessetek próba alá, vagy: előbb mindent teszteljetek le és ami jó, azt kövessétek. És ahogyan az aranyműves sem ránézésre, tapintással állapította meg, hogy a kezében lévő ékszer valóban arany vagy csak talmi ötvözet, hanem a választóvíz próbája alá vetette azt és azután mondta ki ítéletét, úgy kell a keresztyén embernek is próba alá vetni az élet által felkínált lehetőségeket, hogy jó döntéseket hozhasson. De felmerül — és jogosan — a kérdés, hogy mi ez a választóvíz és hol található? Egyáltalán megvan-e a képességem ahhoz, hogy az esélyeket, amik egyaránt lehetnek jók vagy rosszak, magamtól mérlegre helyezzem és megállapítsam, hogy ez jó, az viszont rossz és azt el kell vetnem? Ha az ember birtokában volna az abszolút jó, illetve az abszolút rossz tudásának, akkor nem lenne szüksége Mesterre, sőt nem lenne szüksége Istenre sem, mivel elégséges lenne önmagának. De mivel mindenki az eredendő bűn stigmájával születik, és “amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is” (Róma 3:10), az ember csak úgy tudhatja, hogy mi a jó és mi a rossz, ha ezt valaki megmondja neki. Ez a valaki : Isten. És ő az igéjében és az ige által közli, hogy mi a mérce, amihez az embernek szabnia kell magát. A próba, a választóvíz, a mérce tehát az Isten igéje. Feloldva és szabadon fordítva Pál tanácsát, azt mondhatjuk, hogy minden dolgotokat helyezzétek az kel, szolgálatukkal és áldozatukkal építik az egyházat és Istenhez vezetik, az Isten nyelvére tanítják meg a másik embert. Ámen. Dömötör Tibor egy életen át hazudozni másoknak jóságunkról, tiszta életünkről és mennyei látomásainkról. A pünkösdi csoda egyházat építő, híveket teremtő csoda volt. A léleknek a csodája mindig ez. Ma azok a léleknek a gyermekei és azok szólnak (emberi és isteni) nyelveken, akik hitükkel, életük-
