Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 A REFORMÁCIÓ EMLÉKÜNNEPÉN Kol. 3:12-14. Máté 6:12. Kedves testvérek ma október 31. van a reformáció 454. évfordulója. A mai vasárnap összesereglettünk itt az Isten szent hajlékában emlékezni. Én ma szeretnélek benneteket megtanítani felejteni. Igaz szükséges mind a kettő: a felejtés is, az emlékezés is, csak hogy nem úgy mint ahogyan eddig csináltuk. Nem úgy, hogy időről-időre elfelejtjük az elődök jó példáit, az ősök önfeláldozását, mert ezt sohasem volna szabad egyetlen református embernek sem elfelejteni. De nem is úgy, hogy gyűlölködve, bosszúért sóvárogva tartogatjuk egymás ellen a haragot, szinte napról-napra őrizgetjük minden kis sértésnek minden rossz szónak még az emlékét is. Nem testvéreim. Ne tartogassunk ilyen emlékeket, mert ez nem méltó hozzánk, mert ez bűn Isten ellen és egyben bűn önmagunk ellen is. Hanem emlékeztessen bennünket szüntelenül Jézus Krisztus imádsága, bocsáss meg az ellened vétőknek. A mi mennyei Atyánk ehez köti a bocsánatot. Hiszen az élet is ehez köti a boldogulást. Feledd el ez a titka, ez az útmutatója egy boldogabb földi életnek s ez a inegszentelője a világnak. Ne gyűlöld embertársadat, ne gyűlölj más nemzeteket, ne gyűlölj más jelekezetet. Bárcsak a szívetekre vennétek a mai szentigének ezt a tanítását és bárcsak megszívlelnék azt mások is, hogy senkinek ne lennénk többé ellenségei és nekünk se lennének többé ellenségeink. Az emberek nehezen felejtik el a rajtuk esett sérelmeket. Pedig igen sokszor kárt vallanak vele. Kárt látnak a miatt, hogy gyülölségükben, a kenyérért való irigy vetélkedésükben harcra — bírókra kelnek a helyett, hogy kezet fognának, egymást gátolják, a helyett hogy együtt haladnának. Nem jobban menne-e ez a mai rohanó világ és minden, ha az emberek támogatnák és segítenék egymást, és nem éleznék ki az ellentéteket. Mennyivel könnyebben boldogulnának ma, mennyivel kevesebb gonddal élnénk, ha mindenki megtanulná ezt a felejtést, és nem akadályozná, hanem támogatná a mellette lévőt. Miért is akarunk minden áron, egymás ellenére érvényesülni, mikor könnyebben érvényesülne mindenki egymás segítségével? Miért keressük egymásban folyton az ellenséget, a helyett hogy egymásban megkeresnénk a jóbarátot? így aztán nem csodálható, ha segítés helyett csupán ellenszegülést találunk. Sokszor aztán úgy van, hogy amilyen az adjon- Isten, olyan lesz a fogadj-Isten. Pedig van segítőkészség az emberekben, nem csak rossz akarat, van elismerés is, nem csak feliinerés. Nem olyan rosszak az emberek, mint ahogy valamikor, keserűségünkben érezzük. Mindenki szívében van szeretet és jóakarat, ... de hát aki nem keresi, nem találhatja meg. És ami a legfontosabb, mindenek előtt magunk szívében kell ezeket a tiszta, nemes érzéseket felébresztenünk, ha másoktól is meg akarjuk nyerni. íme, ma terítve van a szentasztal újborért való hálaadás alkalmából, ismét kínálkozik az alkalom, hogy Istennel és egymással megbékéljünk. Hirdetem hát e megtérített szentasztal felett a felejtést, hirdetem a szereletet, hirdetem a testvériséget... Jérték, és ha olyan nagy a gvülölség a nagyvilágban, legalább itt legyen egyesség, testvériség, ebben a mi itthoni, kis világunkban. Öltözzetek fel, mint Istennek választottal, a könvörületességet, a csendességet. Eltűrvén egymást és megengedvén egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, mint ahogyan Krisztus is megengedett néktek. Öltözzétek fel a szeretetet és az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben. Az egyes emberek közötti érdekellentéten kívül ott van a faji ellentét is. A faji ellentét sohasem éleződött ki, úgy mint a mai hitetlen világban. Nem bírnak igazán megbékülni egymással a nemzetek. Sokszor halljuk, hogy itt és itt konferencia lesz. Gyűlést gyűlés után tartanak, vezérek, az elnökök a békességről tanácskoznak. Tanácskoznak, csak éppen hogy békülni nem békülnek. Akinek tehetsége van hozzá úgy rajzolhatná meg ezt, hogy a népek küldöttei körülveszik a tanácskozó asztalt és békére nyújtják az egyik kezüket,... és ezalatt a másik kezük alattomosan fegyvert szorongat a hátuk mögött. Alá lehetne írni, hogy íme egy mai konferencia: Si vis pacem — para bellum... Ne gyűlölj más nemzeteket, hirdetik Isten igéjének prédikátorai, de szavaik hatás nélkül peregnek le a szívekről. Elválaszt egymástól a faji és nemzeti ellentét. Hiába,.. addig nem fognak leszerelni a fegyveres kezek, amig le nem szerelnek a gyűlölködő szívek. Ez pedig olyan lassan halad, hogy közben tönkre mehet a világ. A faji gyülölség miatt mennyi nyomorúság szakadt már e világra, és ki tudná re! Miattunk, akiket meggyógyított az Isten sok betegségből, megmentett a földi élet számára ezer megpróbáltatásból, akiket megváltott a maga számára Krisztuson keresztül. Áldott az a keresztyén élet, amely háláadással válaszol az Isten jóságára és elindul megkeresni és Istenhez vezetni azokat, akik nem látnak és nem hallanak. Áldott az a hivő, aki nemcsak látja, de másokkal is megláttatja a földi dolgok mögött a lelki javakat, a lelki javak mögött pedig a Krisztus által kegyelemből elnyert örök életet. Ámen. Dömötör Tibor
