Magyar Egyház, 1968 (47. évfolyam, 1-12. szám)

1968-11-01 / 11. szám

MAGYAR EGYHÁZ 5 fölött tiszta lelkiismeretünket, adott szavunkat el ne árul­juk, a barátságban ne okozzunk csalódást és reményün­ket el ne veszítsük! Mint keresztyének, mindenért fele­lősek vagyunk, és a mi híveinknek az adatott, hogy soha ne haraggal és gyűlölettel, hanem türelemmel és meg­győzéssel győzzék le a gonoszt, a jó által. Emlékezünk még a 12 évvel ezelőtt Budapest utcáira kitett gyűjtőládákra, amibe hullottak a 100 forintosok a forradalomban elesettek hozzátartozói javára? Emlékszünk még a városligeti asszonytünte­­tésre? A könnyes szemmel Himnuszt éneklőkre? Csehszlovákiában nem folyt annyi vér, de a nyilat­kozatok hangja ugyanazt a lelket tükrözi: szabad­ságvágyat, emberséget, igaz testvériséget, a hamissá­gok és hazugságok visszatérése elleni harcot, az el­nyomás és bűn gyűlöletét. Hromádka nyílt levele a szovjet követhez Szeptember 6-án a nyugat-európai sajtóban érdekes levél látott napvilágot. írója a prágai teoló­giai akadémia világhírű professzora, a 79 éves Ilromádka József. Neve a kommunista államok egy­házi, sőt világi sajtójában is nagyon sokszor szerepelt a második világháború óta. Nyugodtan elmondhat­juk, hogy a kommunista államokban élő protestáns egyházi vezetők és teológusok közül Nyugaton és Keleten ő a legismertebb, a legtöbbre becsült és méltányolt. Az Egyházak Világtanácsa legmagasabb szervének tagja egészen nemrégi nyugdíjba vonulá­sáig. Azok közé tartozik, akik az egyház szerepét és jövőjét a szocializmusban biztosítva látják és feltét­len hívei a szocialista rendszernek és a Szovjetunió­nak. Magasfoku értelmi készségével, teológiai-filozó­fiai műveltségével és le nem tagadható meggyőző képességével az erre a helyzetre felépített úgy neve­zett új “szocialista” teológiát ő tudta legelfogadhatób­­bá tenni igen széles körökben, még Nyugaton is. Szándékainak őszinteségét és tisztaságát még ellen­feleinek nagy része is elismerte és elismeri. A ma ott­hon megint olyan divatossá vált “ellenforradalmár” jelzőt aligha lehet hát rásütni. A prágai Keresztyén Békekonferencia megalapítója, az úgynevezett ke­resztyén békemozgalom legfőbb vezetője. Tagja, igen magas vezető tagja a Világbéke Mozgalomnak is. A Szovjetunióban munkásságát annyira értékelték, hogy 1958-ban a Lenin-Békedíjjal tüntették ki, a leg­magasabb kitüntetéssel, amit külföldinek adnak. Számtalan személyes barátja van a Szovjetunió poli­tikai és kulturális vezetői között is. Nyugaton mindig és nagyon határozottan kiállt a Szovjetunió mellett és azok közé tartozott, akik a szovjet imperializmusról, erőszakról, hódító törekvésekről szóló véleményt daj­kamesének és vak, jövőbe nem látó, a világot hit szerint felmérni nem tudó üres anti-koinmunizmus­­nak bélyegezték. És Hromádka professzor volt az az ember, aki Nyugaton is ennek a véleménynek nagyon sok hívet tudott szerezni. Ilyen előzmények után nem érdektelen, ha magyarul is közreadjuk azt a levelet, amit Hromádka professzor Csehszlovákia katonai inváziójának harmadik napján írt Cserno­­venkónak, a Szovjetunió prágai nagykövetének és amelynek szövege szeptember 5-én került ki Nyugat­ra. A levél így szól: Excellenciás Uram! Nagyrabecsült Követ Úr! 1958-ban Moszkvában, a Kreml Szverdlovszk-termé­­ben a Nemzetközi Barátság és Béke Lenin-Díjával lettem kitüntetve. A mi országunkban kevés olyan ember van, aki a Szovjetunió népének olyan csodálója lenne, mint én. Számtalan esetben — sokszor feleségemmel is — hu­zamosabb időt töltöttem szovjet barátaim meghívására az Önök országában. Nagyon sok barátom van a Szovjet­unióban a Békemozgalomból és az Orosz Orthodox Egy­ház tagjaiból egyaránt. Az utolsó években szinte naponta az az érzés nyug­talanított, hogy a régi — január-előtti — rezsim a mi országunkban meggyilkolja népünknek a Szovjetunió iránti szeretetét. A Kommunista Párt elvesztette a tekin­télyét és a párt és államvezetés politikai, gazdasági és kulturális tehetetlensége miatt szocialista társadalmunk szerkezete is felbomlóban van. Ekkor, az 1968 januárjában megkezdődött megújulási folyamat hatalmas kísérletet jelentett a Kommunista Párt tekintélyének erősítésére, a nép felelősségi érzésének felkeltésére a szocializmus építésének munkájához, a szovjet nép iránti szeretet újraélesztésére és arra, hogy a szocializmus ügye a nemzetközi életben dinamikus erő­vé, hatalommá legyen. Tudomásomra jutott, hogy törekvéseinket a Szovjet­unióban nem értelmezik helyesen. Külföldi útjaimon újra és újra azt kérdezték tőlem, nem félek-e egy esetleges szovjet intervenciótól? Mindig az volt rá a nagyon hatá­rozott válaszom, hogy azt én lehetetlennek tartom, mivel a szovjet politikai vezetők államférfiúi bölcsességét igen nagyra értékelem. Ilyen előzmények és okok miatt számomra az öt szocialista szomszédország inváziója sokszorosan fájdal­mas. Belső érzésem mélységes csalódás, szenvedés és szégyen. Életemnek nem volt még ennél nagyobb tragé­diája, mint ez a katonai megszállás. E tekintetben éppen olyan mélyen meg vagyok rendülve, mint Alexander Dub­­cek, aki a legjobban szeretett barátaitól, szovjet elvtársai­tól olyan mély sebeket kapott. Nagyon-nagy a félelmem, hogy a mi népünkben valami jóvá nem tehető folyamat ment végbe: a szovjet nép szeretetének és megbecsülé­sének elvesztését hosszú évtizedek alatt sem lehet vissza­szerezni. A cseh-szovjet barátság köteléke szét lett zúzva. Fennáll a veszély, hogy népünk szeretete gyűlöletté ala­kul át és a legközelebbi barátaink ellenségeinknek lát­szanak. A szovjet kormány aligha követhetett volna el tragi - kusabb tévedést. Ez az invázió felmérhetelen szerencsét­lenség. A szocializmus és kommunizmus morális súlya hosszú időkre megrendült. Csak a megszálló hadseregek azonnali visszavonása tudná a mi közös szerencsétlen­ségünket legalább részben enyhíteni. Legmélyebb tisztelettel, Dr. Hromadka József, a prá­gai Comenius Fakultás professzora, a Keresztyén Béke­­konferencia elnöke. Nem tudjuk, hogy Csernovenkó szovjet nagy­követ továbbította-e Hromádka professzor levelét kormányához vagy íróasztalfiókjába, esetleg a kö­vetség irattárába sülyesztette. Nyilván Hromádka pro­fesszornak. vagy talán barátainak is az lehetett az érzése, hogy a “nyílt levél” ilyen úton-módon nagyon

Next

/
Oldalképek
Tartalom