Magyar Egyház, 1968 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1968-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 fölött tiszta lelkiismeretünket, adott szavunkat el ne áruljuk, a barátságban ne okozzunk csalódást és reményünket el ne veszítsük! Mint keresztyének, mindenért felelősek vagyunk, és a mi híveinknek az adatott, hogy soha ne haraggal és gyűlölettel, hanem türelemmel és meggyőzéssel győzzék le a gonoszt, a jó által. Emlékezünk még a 12 évvel ezelőtt Budapest utcáira kitett gyűjtőládákra, amibe hullottak a 100 forintosok a forradalomban elesettek hozzátartozói javára? Emlékszünk még a városligeti asszonytüntetésre? A könnyes szemmel Himnuszt éneklőkre? Csehszlovákiában nem folyt annyi vér, de a nyilatkozatok hangja ugyanazt a lelket tükrözi: szabadságvágyat, emberséget, igaz testvériséget, a hamisságok és hazugságok visszatérése elleni harcot, az elnyomás és bűn gyűlöletét. Hromádka nyílt levele a szovjet követhez Szeptember 6-án a nyugat-európai sajtóban érdekes levél látott napvilágot. írója a prágai teológiai akadémia világhírű professzora, a 79 éves Ilromádka József. Neve a kommunista államok egyházi, sőt világi sajtójában is nagyon sokszor szerepelt a második világháború óta. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kommunista államokban élő protestáns egyházi vezetők és teológusok közül Nyugaton és Keleten ő a legismertebb, a legtöbbre becsült és méltányolt. Az Egyházak Világtanácsa legmagasabb szervének tagja egészen nemrégi nyugdíjba vonulásáig. Azok közé tartozik, akik az egyház szerepét és jövőjét a szocializmusban biztosítva látják és feltétlen hívei a szocialista rendszernek és a Szovjetuniónak. Magasfoku értelmi készségével, teológiai-filozófiai műveltségével és le nem tagadható meggyőző képességével az erre a helyzetre felépített úgy nevezett új “szocialista” teológiát ő tudta legelfogadhatóbbá tenni igen széles körökben, még Nyugaton is. Szándékainak őszinteségét és tisztaságát még ellenfeleinek nagy része is elismerte és elismeri. A ma otthon megint olyan divatossá vált “ellenforradalmár” jelzőt aligha lehet hát rásütni. A prágai Keresztyén Békekonferencia megalapítója, az úgynevezett keresztyén békemozgalom legfőbb vezetője. Tagja, igen magas vezető tagja a Világbéke Mozgalomnak is. A Szovjetunióban munkásságát annyira értékelték, hogy 1958-ban a Lenin-Békedíjjal tüntették ki, a legmagasabb kitüntetéssel, amit külföldinek adnak. Számtalan személyes barátja van a Szovjetunió politikai és kulturális vezetői között is. Nyugaton mindig és nagyon határozottan kiállt a Szovjetunió mellett és azok közé tartozott, akik a szovjet imperializmusról, erőszakról, hódító törekvésekről szóló véleményt dajkamesének és vak, jövőbe nem látó, a világot hit szerint felmérni nem tudó üres anti-koinmunizmusnak bélyegezték. És Hromádka professzor volt az az ember, aki Nyugaton is ennek a véleménynek nagyon sok hívet tudott szerezni. Ilyen előzmények után nem érdektelen, ha magyarul is közreadjuk azt a levelet, amit Hromádka professzor Csehszlovákia katonai inváziójának harmadik napján írt Csernovenkónak, a Szovjetunió prágai nagykövetének és amelynek szövege szeptember 5-én került ki Nyugatra. A levél így szól: Excellenciás Uram! Nagyrabecsült Követ Úr! 1958-ban Moszkvában, a Kreml Szverdlovszk-termében a Nemzetközi Barátság és Béke Lenin-Díjával lettem kitüntetve. A mi országunkban kevés olyan ember van, aki a Szovjetunió népének olyan csodálója lenne, mint én. Számtalan esetben — sokszor feleségemmel is — huzamosabb időt töltöttem szovjet barátaim meghívására az Önök országában. Nagyon sok barátom van a Szovjetunióban a Békemozgalomból és az Orosz Orthodox Egyház tagjaiból egyaránt. Az utolsó években szinte naponta az az érzés nyugtalanított, hogy a régi — január-előtti — rezsim a mi országunkban meggyilkolja népünknek a Szovjetunió iránti szeretetét. A Kommunista Párt elvesztette a tekintélyét és a párt és államvezetés politikai, gazdasági és kulturális tehetetlensége miatt szocialista társadalmunk szerkezete is felbomlóban van. Ekkor, az 1968 januárjában megkezdődött megújulási folyamat hatalmas kísérletet jelentett a Kommunista Párt tekintélyének erősítésére, a nép felelősségi érzésének felkeltésére a szocializmus építésének munkájához, a szovjet nép iránti szeretet újraélesztésére és arra, hogy a szocializmus ügye a nemzetközi életben dinamikus erővé, hatalommá legyen. Tudomásomra jutott, hogy törekvéseinket a Szovjetunióban nem értelmezik helyesen. Külföldi útjaimon újra és újra azt kérdezték tőlem, nem félek-e egy esetleges szovjet intervenciótól? Mindig az volt rá a nagyon határozott válaszom, hogy azt én lehetetlennek tartom, mivel a szovjet politikai vezetők államférfiúi bölcsességét igen nagyra értékelem. Ilyen előzmények és okok miatt számomra az öt szocialista szomszédország inváziója sokszorosan fájdalmas. Belső érzésem mélységes csalódás, szenvedés és szégyen. Életemnek nem volt még ennél nagyobb tragédiája, mint ez a katonai megszállás. E tekintetben éppen olyan mélyen meg vagyok rendülve, mint Alexander Dubcek, aki a legjobban szeretett barátaitól, szovjet elvtársaitól olyan mély sebeket kapott. Nagyon-nagy a félelmem, hogy a mi népünkben valami jóvá nem tehető folyamat ment végbe: a szovjet nép szeretetének és megbecsülésének elvesztését hosszú évtizedek alatt sem lehet visszaszerezni. A cseh-szovjet barátság köteléke szét lett zúzva. Fennáll a veszély, hogy népünk szeretete gyűlöletté alakul át és a legközelebbi barátaink ellenségeinknek látszanak. A szovjet kormány aligha követhetett volna el tragi - kusabb tévedést. Ez az invázió felmérhetelen szerencsétlenség. A szocializmus és kommunizmus morális súlya hosszú időkre megrendült. Csak a megszálló hadseregek azonnali visszavonása tudná a mi közös szerencsétlenségünket legalább részben enyhíteni. Legmélyebb tisztelettel, Dr. Hromadka József, a prágai Comenius Fakultás professzora, a Keresztyén Békekonferencia elnöke. Nem tudjuk, hogy Csernovenkó szovjet nagykövet továbbította-e Hromádka professzor levelét kormányához vagy íróasztalfiókjába, esetleg a követség irattárába sülyesztette. Nyilván Hromádka professzornak. vagy talán barátainak is az lehetett az érzése, hogy a “nyílt levél” ilyen úton-módon nagyon
