Magyar Egyház, 1964 (43. évfolyam, 3-9. szám)
1964-10-01 / 8. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ "Megkeresztelvén őket..." “Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek nevébe, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek; és imé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Mt. 28:19-20 Nem hiszem, hogy Magyarországon valaha is megírtam volna ezt az elmélkedést. Az amerikai egyházi élet és gyakorlat azonban sok olyan gondolatot ad az embernek, ami különben aligha jutna eszébe. írok a keresztelésről azért is, mert Írtam egyszer korábban az úrvacsoráról is és igy kiegészíthetem a sákramentumainkról való tanulmányt. Amikor ezeket írom, az amerikai elnökválasztási harc teljes erővel folyik, a két jelölt a harc hevében tücsköt-békát kiabál egymásra, a nagy ország lakossága pedig hallgatja a rádión, olvassa az újságban, vagy nézi a televízión az egészet. Sokan már állást foglaltak, sokan még nem. Azok közül, akik állást foglaltak, sokan ennek külső felét is óhajtják adni és vagy az autó ütközőjére ragasztanak egy Johnson, vagy Goldwater nevét viselő cédulát, vagy a gomblyukba tűznek egy jelvényt, vagy a kalapra egy szalagot. Aki egy ilyen cédulát, jelvényt, vagy kalapot lát, azonnal tudja, hogy az illető demokrata, vagy republikánus. A jelvény az állásfoglalás, a hozzátartozás, az elkötelezettség jele. Az Ószövetség népe is viselt ilyen jelvényt. A körülmetélkedés jele annak volt a tanúbizonysága, hogy ez a nép az egy igaz Istent vallja Istenének, az Ö népe, az Ő szolgája. Hát az Újszövetség népe? Az is visel egy jelvényt, nem az autó ütközőjén, nem a kalapján, nem emberi szemmel láthatót. Isten látja csak, és ha Ő látja, az elég is. Ez a keresztség. A megkeresztelt ember Isten embere, Istenhez tartozik. A keresztséget nem mi találtuk ki, hanem az egyház Ura, Jézus Krisztus rendelte. Ez volt az utolsó rendelete mennybemenetele előtt. Azt akarta, hogy amíg e földön járunk, ez legyen a lelki ruhánk. Azt kérdezhetné valaki: szükséges a keresztség ahhoz, hogy az ember keresztyén legyen? A hit a szív dolga, nem pedig üres formaságoké. Ez igaz is. A keresztség azonban nem “üres” formaság, hanem van benne valami. Valami lényeges. Micsoda? Mivel Amerikában a keresztség kiszolgáltatásának különböző formái vannak és bizonyos egyházak az általuk gyakorolt forma helyességét nagy erővel védik, nézzük meg ezeket a formákat a Szentirás világosságánál. Hogy ez miért lesz hasznos, arra mondok egy példát. Egy ismerősöm, akit methodista templomban kereszteltek és methodistának is neveltek, személyi és egyéb okokból elhatározta, hogy inkább a First Christian Church istentiszteleteire jár. A templom közelebb van hozzájuk, a pap is barátságosabb. Kérték, hogy énekeljen az énekkarban, hívták az ifjúsági órára is. A vége az lett, hogy beszélt a lelkésszel, megmondta neki, hogy szeretne csatlakozni az egyházhoz. Legnagyobb meglepetésére a lelkész azt válaszolta, hogy rendben van, azonban ebben az esetben meg kell keresztelkednie. Meghökkent erre és azt mondta: “de kérem, én meg vagyok keresztelve!” Mire a lelkész: “nem, maga csak meg van hintve vízzel.” Három formája ismeretes a keresztelésnek Amerikában. Angolul mondom őket először: Sprinkling, pouring, submerging. Magyarul: spriccelés (vízzel való meghintés), megöntés, bemerítés. Több protestáns egyház szerint a forma mellékes, mert nem a viz mennyiségétől függ a keresztség érvényessége. Mivel azonban ezen a ponton könnyű zavarba jutni, menjünk kicsit bele a részletekbe. a.) Sprinkling. Ez általában úgy történik, hogy a szertartás során a lelkész átveszi a gyermeket az apjától, anyjától, vagy keresztanyjától, aki éppen tartja, jobb kezét vízbe mártja és azzal megérinti a gyermek fejét. Általában a tarkójához emeli a tenyerét és úgy mondja: “keresztellek én tégedet . . .” Ha a keresztség szimbolikus cselekmény, akkor az azt szimbolizálja, miként tisztit meg minket Jézus Krisztus vére minden bűneinktől. A legtöbb keresztelési beszédben mondja is a lelkész: “amiképpen a tiszta viz megtisztítja a testet annak szennyétől, aképpen Jézus vére is megtisztítja a lelket annak szennyétől, ami a bűn.” A keresztség tehát szimbolikus aktus, benne valami történik. A “sprinkling” azonban nem aktus. Ha a háziasszony úgy próbálja elmosni az edényeket, hogy vízbe mártott kezét csak hozzáérinti a tányérokhoz, bögrékhez, evőeszközökhöz, abból a mosogatásból nem lesz semmi! A viz ilyen módon semmi munkát nem végez. Ha úgy akarja kimosni a ruhákat, hogy csak bespricceli őket, abból a mosásból nem lesz semmi. A viz akciójára okvetlenül szükség van. Mi, magyar reformátusok, nem bespriccelt keresztyének, hanem megmosott keresztyének akarunk lenni. Ezt a spriccelő kereszelési formát a Biblia nem igazolja. b. ) Submerging. Ez a másik véglet. Ez a fajta keresztelés úgy történik, hogy a felnőttet a lelkész vízbe meríti, egyszer, vagy háromszor. Hívei azt tartják, hogy a gyermekkeresztség nem helyes, csak a hitét megvallott felnőttet szabad megkeresztelni. Nincs helyem itt vitatkozni velük, röviden csak ensyit: mind a felnőtt-, mind a gyermekkeresztség helyes és biblikus. Inkább arra a veszélyre akarok rámutatni, ami a bemerítés (görögül: baptidzó) szó pontatlan értelmezéséből folyik. A keresztelés tulajdonképpen bemerítés, ez az eredeti szó értelme. Azonban bemerítés mibe? így mondja a Biblia: “az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek névé BE.” És nem nevéBEN! Ez két dolgot jelent. Egyik az, hogy a keresztelés nem isteni aktus, hanem egyházi. Ha Isten nevében keresztelnénk, ez azt jelentené, hogy mint az Ő kinyújtott keze, az Ő munkáját végezzük, helyette, az Ő felelősségére. Ebben az esetben az egyházra magára semmi felelősség se hárul. Azonban nem igy van! A keresztelés az egyház dolga, annak minden felelősségével együtt. Ennek a felelősségnek az egyház a tanítással tesz eleget. Tulajdonképpen ebből következik, hogy a gyülekezeti munkák közül az egyik legfontosabb éppen a konfirmációi oktatás. Nincs súlyosabb hanyagság, mint ennek az elhanyagolása. Ez bizony sokkal fontosabb, mint pl. a felesleges és haszontalan vasárnapi bulletin. A másik dolog az, hogy a keresztség nem vízbe való bemerítés, hanem abban a szövetségfa e, melyben Isten van velünk a Jézus Krisztus által. Pál apostol ezt tanítja: “Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?” (Rém. 6:3) Igen, mert Jézus ezt az uj szövetséget halálával szerezte, és halálával igazán megszerezte. c. ) Pouring. A keresztelésnek ezt a fajtáját gyakorolja a magyar református egyház. A víznek a fejre
