Magyar Egyház, 1964 (43. évfolyam, 3-9. szám)
1964-10-01 / 8. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Októberi Emlékezés Október végén két történelmi esemény évfordulóját éljük lélekben át. Egyik a reformáció idén 447-ík, másik az 1956-os magyar forradalom 8-ik fordulója. Lehet-e egyszerre emlékezni e két eseményre? Hiszen egyik — a reformáció — egyházi volt, a másik pedig politikai-társadalmi. Csakhogy a reformációnak is megvoltak a inaga roppant politikai és társadalmi következményei, nemzeti öntudat és nemzeti műveltség megszilárdulása, uj társadalmi viszonyulások kialakulása, uj politikai gondolkodásmód megszületése. Az 56-os forradalom erőforrása pedig a néplélek mélyében rejlett, kitűzött céljai ideálisok voltak, maga a forradalom pedig a hit hősiességével folyt le. Az 56-os forradalomról — mert vérbe fulladt — azt szokták mondani, hogy nem sikerült, a reformációról pedig azt, hogy sikerült, mivel nyomában egyházak alakultak, melyek négy évszázad múltán is élnek és százmilliókat kötnek össze. A “siker”-nek azonban sokféle mértéke van. És ha azt tekintjük, hogy a magyar nép 56-ban megmutatta a világnak, hogy mik nemzeti életformájának ideáljai — és ennek kifejezésében nem észszerű meggondolás, hanem az igazságban való hit spontán lendülete vezette —, akkor az 56-os forradalom nagy sikerrel járt. És ha arra gondolunk, hogy ismeretlen jövőt magában rejtő moszkvai személyi változások idején még csak a lehetőségek közt sem említik, hogy Magyarországon a Rákosi-éra fullasztó és halálos atmoszférája visszatérhet, ebben a meggondolásban kétségtelenül 1956-nak is nagy szerepe van. Mi ez, ha nem “siker”? Ami viszont a “sikeres” reformációt illeti, ne feledjük, hogy a keresztyén egyház sokszoros megosztódottsága nem siker, hanem keserves teher és korunk egyre izmosodó ökumenikus mozgalma legalább is arra mutat, hogy a reformáció, ha feltétlen szükséges volt is, de nem mindenben volt “sikeres”. Sikert és sikertelenséget nem emberi, hanem isteni mérték szerint kell megítélni. Az októberi évfordulók alkalmával jó megtanulni ezt a leckét és mind szemléletünk, mind jövőbeni cselekedeteink iránymutatójául és ösztönzőjéül magunkévá tennünk. H.A. EGY VERS A SZOLGASÁGRÓL Én szemben álltam: nem fogyasztottam vele csibemellet, nem ittam tigrisszemü bort a zsarnok mellett; asztalához nem ültem, messzirül elkerültem, kocsijába se szálltam, kedvét nem stimuláltam, mondatait se stilizáltam, egy veszett percig se álltam a zsarnok mellett — csak szemben, ahogyan kellett; ö ellene tüzeltem, éltem élte ellen szenteltem, erőm ereje ellen emeltem, mézes babérjairól lemondtam, aranyát sárba tiportam, pillanatig se simultam a zsarnok mellett: csak szemben, ahogyan kellett — mert fénylett az ut előttem: ellene dalokkal lőttem s harcoltam foggal, körömmel, magával a történelemmel fúr koztam agyba, hátba: botom jó ötszáz éves bunkójával suhogtattam ellene a világba, átkokat, szitkokat rágva, bosszút lihegve, panaszt dohogva; és éhtemben, még úgy sem kezdtem hízelgő dalokba, vig szólamokba, sima szavakba; se szomjamban egy tréfát vagy jó szót meg nem engedtem a zsarnokkal szemben, semmilyen alkalommal; mert mindig ellene voltam a kigyulladt pokolban, ami volt életem az ő uralma alatt — s a zsarnok elment, a nép itt maradt. (A Budapesten megjelenő “Látóhatár' 1964. februári számából) való öntésében akció van, világosan jelképezi a szenny lemosatását, a háromszori öntés pedig a Szentháromságot, Akinek nevébe keresztelünk, szövetségébe bemerittetünk. Nincs benne semmi félremagyarázható. Mindezek után is jól tudjuk, hogy a forma maga nem azonos a lényeggel. A legszebb szertartás is lehet üres, mint egy kiszáradt hordó. Hogy a keresztség nem üres formaság, az azért van, mert Jézus Krisztus rendelte, benne Ö maga ad esőt az uj élet zsenge palántájára, hozzá Ő kapcsol drága Ígéretet: “imé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Meg vagy keresztelve? Nem vagy egyedül. Egy szövetségnek a tagja vagy, tudják a neved odafenn, angyalok vigyáznak rád, Jézus van veled. Vigyázz, hogy a kezed ki ne csússzék az Ő kezéből! Amen! Papp Ákos
