Magyar Egyház, 1964 (43. évfolyam, 3-9. szám)
1964-06-01 / 6. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 DR. BÉKY ZOLTÁN PÜSPÖK: Közösségünk tagjaihoz! Vannak az ember életében pillanatok, amikor nem könnyű szólni azokhoz, akik oly közel állnak az. ember szivéhez. Nem kell ehhez elválni, elszakadni vagy messzire menni. Valahogy ez az érzés járja át szivemet — amikor az Amerikai Magyar Református Egyesület elnökévé történt megválasztásom után — először szólok ahhoz a néphez, amelynek küzdelmes útja, sok szenvedése és a magyar református jövendőért megvívott hősies harca oly elszakithatatlanul van az én életemhez kötve, hogy azt sem hivatali változás, sem uj munkamező, hanem csak a mindenek sorsát bölcsen intéző Isten szaggathatja szét. Ez vallomástétel és megnyugtatás azoknak, akik aggodalmaskodnak, hogy tőletek sem nagyobb hivatal, sem több fizetés nem szakíthat el, hanem csak az Ur Isten. Egész életemet hitünk és népünk szzolgálatára szántam oda, ez életem egyetlen célja és értelme. Legyen ez biztatás azok számára, akik még hisznek egy nagy, szent összefogásban, a magyar református hit egységet teremtő és jövőt formáló erejében, hogy ez a sokat szenvedett, szétszórt, de nagyrahivatott nép nem veszhet el, mert Istentől nyert hivatása van és ezt a történelmi hivatást — bárhová is sodorja az élet vihara — el kell végeznie. Ez a hivatásból eredő szent kötelesség a szabad világ magyarságára nehezedik. Legelső helyen pedig az amerikai magyarságra és reformátusságra. Aki életemet és szolgálatomat figyelemmel kisérte az elmúlt évtizedek során, az meggyőződhetett arról, hogy ezt a hivatást végzetszerűen láttam, vállaltam és ezért küzdöttem itt és világfórumokon, egyházi és közéleti szolgálataimban. Elfogadtam Istennek azt a rendelését, hogy magyar reformátusnak teremtett és életem útját igy vezette. Vállaltam a református hitemből és magyarságomból eredő kettős, de számomra egy és azonos elkötelezettséget, fájdalmat, szenvedést. Ezt akarom a jövőben is szolgálni. Egyházi működésemet meghatározta az, hogy a reánk bízott lelki örökséget, a négyszázados történelmi magyar kálvinizmust akartam szolgálni mindenkoron. Amikor lábam az uj haza földjére tettem, Isten látást adott, hogy mi az Ő rendelése velem: ennek a széthulló, sokszor önmagával meghasonlott népnek pártjára állni, azt összeszedni mielőtt elvész. Uj lélekkel egy nagyszerűbb holnap látomásával szivemben felrázni ezer csalódás és csatavesztés után. Ehhez az ut az atyák hitének ősi forrásaihoz való visszatérés volt. Fiatalon, harmincöt éves koromban kerültem a keleti egyházmegye élére, mint annak esperese. Uj gyülekezetek szervezésébe vetettem bele minden erőmet és tehetségemet. Hét gyülekezetből állott a keleti egyházmegye, amikor esperes lettem, tizennégy gyülekezet esperességét adtam át tizenöt esztendő múltán, amikor Isten kegyelme és népünk bizalma a főesperesi, majd a püspöki tisztbe emelt. Ebben a legmagasabb tisztségben is igyekeztem mindazt megtenni, amit az Ur az ő gyarló szolgájától elvárhat. Egyházunk történetében nem volt olyan belső és külső megerősödés, uj egyházakkal való meggazdagodás és előretörés, mint az utóbbi évtizedben. Egyházunk egyenjogú tagja lett az egyházak világszervezeteinek és a világfórumokon szószólója, bizonyságtevője hitünk igazságainak és az igazságtalanul széttépett régi hazánk s halálraítélt fajtánk szent ügyének. Hogy nekem mindebben mennyi részem volt, azt majd az arra hivatott történelem dönti el. Egyről jó bizonyságot tehetek, hogy emberfeletti feladat és munka volt. S ha az Isten kegyelme nem lett volna nagyobb, mint az én erőm, s ha papjaink, kiváló munkatársaink, népünk és trentoni egyházam megértő népe nem állott volna mellettem, ezt az emberfeletti szolgálatot elvégezni sohasem lettünk volna képesek. Istennek legyen hála, ma az Amerikai Magyar Református Egyház él, szervezetében, rendjében erős vára Isten szétszórt, árva magyar református népének. Istennek legyen hála és dicsőség, hogy előtte való alázattal végezhettem ezt a nagy szolgálatot. Alkotmányunk értelmében püspöki tisztem törvényesen megszabott ideje lejárt. A hivatalommal járó vezetés irányitó politikája kezemből kikerül és mint autoritás nélküli ember ugyanazt a szolgálatot eredményesen nem végezhetem. Meggyőződésem az, hogy egy más munkamezőn sokkal nagyobb szolgálatot végezhetek, egy olyan szolgálatot, mely nemcsak a mi közösségünk javára van, hanem más denominációkban élő hittestvéreink és az egész amerikai, illetve az összmagyarság egyetemességének az érdeke is! Nem is lehetett más választásunk, mint engedni az Isten akaratának és amig az Ő kegyelme éltet, igyekezni fogok ezt az uj szolgálatot hűséggel és felelősséggel betölteni. Hiszem, hogy közösségünk népe imádságos lélekkel mellettem lesz ebben az uj szolgálatban is, mely szolgálat csak akkor végezhető el jól, ha annak betöltője sohasem feledkezik el azokról, akik hivatalába emelték: az amerikai magyar református népről, annak teljes egészében, mely egység az Amerikai Magyar Református Egyesület holnapjának egyetlen útja. Terveimről és elgondolásaimról, hogy miként kívánom elvégezni ezt az uj szolgálatot az Amerikai Magyar Református Egyesület élén, mely az egész amerikai magyar reformátusságnak és összmagyarságunknak közös kincse, jövő év márciusában fogok szólni, amikor hivatalomat elfoglalom. Addig mig püspöki tisztségemről történő lemondásom időszerűvé lesz, megértésre és nyugalomra kérek és intek minden testvérünket. Egyházunk eléggé erős és népünk eléggé érett lelkiekben ahhoz, hogy ezen a személyi változáson minden meghasonlást okozó zökkenő nélkül átjusson. Egyházunknak Isten után népünk állhatatos hűsége és kiválóan képzett, nehéz szolgálatban megedzett lelkészi kara volt legfőbb erőssége. Meggyőződésem, hogy Isten Szent Lelke segedelmével az Egyház vezetése a majd megválasztandó uj püspök személyében arra méltó és hivatott kezekbe kerül. Püspöki Tanácsunk még az év eltelte előtt a választásokat kiirja, ezzel intézkedvén a püspöki hivatal betöltését illetőleg. Addig is a Mindenható Isten szeretete, áldó és megszentelő kegyelme legyen közösségünk minden rendű és rangú tagjain, tanácsosain, vénein és ifjain!
