Magyar Egyház, 1963 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1963-10-01 / 10. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ EZT CSELEKEDETEK “És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” I. Kor. 11:24. Aki elolvasta ezt a textust, most biztosan arra gondol, hogy az alábbiakban egy urvacsorabeszéd következik. Bizonyára gondolkodik is: miért? így hát rögtön az elején megmondom, hogy nem urvacsorabeszédet akarok Írni. Azonban, ugye milyen érdekes, hogy mikor elolvas az ember egy Igét, rögtön hozzágondol egy alkalmat is, amire az való. Vannak részei a Bibliának, melyeket csak karácsonykor szoktunk hallani, vannak részek, melyeket csak nagypénteken, husvétkor, vagy pünkösdkor; ismét más részek, melyek esketésre, temetésre, keresztelésre, vagy urvacsoraosztásra valók. Maga a Biblia sehol se mondja, hogy bizonyos részeit és verseit csak bizonyos alkalmakkor kell, illik, illetve szabad használni. Úgy kellene lenni, hogy a Biblia szabályozza az életet, a gyakorlatot. Azonban a valóságban úgy van, hogy az élet, az egyházi gyakorlat nyomja rá a bélyegét a Biblia különböző részeire és minősiti őket ilyen, vagy olyan alkalomra valónak. Ha pedig ezeket a “minösitett” részeket külön is szemügyre vesszük, azt találjuk, hogy az, amelyik az egyház bélyegétől a legtöbbet szenvedett, az úrvacsora szereztetési Igéje. Az egyházak a maguk theológiájával ezt a részt már szinte az érthetetlenségig magyarázták és annak sákramentumi értelmezésével a maguk dogmatikai rendszerébe úgy beleszoritották, hogy a jámbor halandó ember, aki az Igében a mindennapi kenyeret, az életnek kenyerét keresi, ettől a résztől félve huzza vissza a kezét. Úgy érzi, ezt értelmezni nem szabad, ez mélységes misztérium és hinni kell kételkedés nélkül úgy, ahogy azt az egyház tanítja. Hogy mit jelent az egyházi tekintély és hogy szenvedi azt meg néha az Ige, az úrvacsora szereztetési Igéje jó példa rá. Nem akarom most részletezni, miért van kenyér a református úrvacsorában és miért van ostya az evangélikus és a római katholikus úrvacsorában; miért van bor nálunk, grapejuice más amerikai egyházakban, és semmi a római katholikusoknál; mi a római katholikus felfogás, mi a lutheránus, mit gondolt Zwingli és mit tanított Kálvin. Az úrvacsorát, mint sákramentumot, egyedül Kálvin értelmezte helyesen. Hogy hogyan, azt minden szép urvacsorai beszéd röviden összefoglalja. Én most azt szeretném tenni, hogy leemelem az Igéről az egyházi dogmatikák theológiai nehezékeit és a theológiai ut helyett egyszerű, biblikus utón közelitem meg. Két kérdést akarok megvizsgálni: mi az úrvacsora, és mit jelent: “ezt cselekedj étek”? 1. Mi az úrvacsora? A kérdéses bibliai rész 20-22 verseiből kiderül, hogy az első keresztyének rendszeresen összejöttek és összejöveteleiken együtt vacsoráztak. Ebben nem volt semmi rossz, és nincs ma se semmi rossz abban, ha a gyülekezet tagjai néha összejönnek és együtt töltenek egy-két órát a terített asztal körül. Pál apostol arra céloz, hogy az ilyen gyülekezeti vacsora tulajdonképpen úrvacsora kellene, hogy legyen, mert különben mi a célja az egybegyülekezésnek az asztal körül? Fájlalja, hogy nem az, és meg is mondja, mi az, ami mássá teszi. Az, hogy kiki az ö saját vacsoráját veszi elő és az egyik pukkadásig eszi magát, mert van neki mit, a másik pedig éhesen megy haza, mert a szegénységéből nem tellett vacsorára. Vagyis azok a külömbségek, melyek odakint a világban elválasztanak egyik embert a másiktól, a gazdagot a szegénytől, az úriembert a paraszttól, megmaradnak az egyházon belül is. Ha pedig igy van, ki hiszi el, hogy a Krisztusban mindenki egyforma és testvérek vagyunk? Az ilyen vacsora akkor lenne úrvacsora, ha mindenki úgy étkeznék, ahogy Krisztus étkezett utoljára a tanítványaival. Jó ezt meggondolnunk ma is, mikor az egyházi tevékenységek között egyre nagyobb hangsúlyt kap az evés-ivás. Abban az amerikai egyházban (nem magyar református), melyben jelenleg szolgálok, szinte minden nap látom, hogy terítenek, vagy reggel, vagy délután. Száz és száz okot találnak az asztalok kirakására és megtérítésére és a kávé szaga terjeng az egész épületben. Pál apostol ezt kérdezi: “Hát nincsenek-é házaitok az evésre és ivásra?” Ma igy kérdezhetnénk: hát nincs otthon konyha, nincs elég café és restaurant a városban? Minek kell az egyházat tömegétkeztető szervezetté változtatni? A gyülekezeti vacsora azonban lehet úrvacsora, ha cselekszünk valamit, amit igy mondott Jézus: “Ezt cselekedj étek.” Mi az az “ezt”? 2. Ez a szó, hogy “ezt” egyet bizonyosan nem jelent: a templomban, liturgia keretében, hagyományos formák között történő urvacsoraosztást. Ha meggondoljuk, hogy e formák, liturgiák között milyen mérhetetlen külső, szertartási és tani külömbségek vannak, nehéz is elgondolni, a sok közül melyikre mondaná Jézus: “ezt!”? Jézus vette a kenyeret, hálákat adott, megtörte és ezt mondotta: “Vegyétek, egyétek.” Szétosztotta a tanítványai között. A kenyér megtörésének tehát egyetlen gyakorlati célja és értelme az volt, hogy szétoszthassa a tizenkettő között. Mi más okból törte volna meg? Ő azonban a kenyér megtörésének szimbolikus értelmet is ad: “ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik.” Miért töretett meg Jézus teste a kereszten? Jézus szenvedése és halála nem öncélú volt, hanem hogy elvegye a világ bűneit. Szenvedésében és halálában mintegy szétosztotta magát, hogy mindaz, aki akar, részesülhessen Benne s érdemében. Ezt kellene nékünk is cselekednünk, eladogatni, szétosztogatni az életünket, mint a gyertya önmagát azáltal, hogy világit; mint Krisztus önmagát azáltal, hogy életét adta értünk, a mi szabadulásunkért. És pontosan ez az, amit mi sohase csinálunk, mikor úrvacsorát veszünk. Azt hisszük, hogy az Ur asztalához való járulással, a szent jegyek vételével urvacsor ázásunk teljes és tökéletes volt. Jézus az úrvacsorát nem csak sákramentumnak szánta, hanem mindennapi életgyakorlatnak. Azt mondta Jézus: ez az én “testem”. Nem igy mondta: a lelkem, vagy az életem! Milyen könnyű megszánni, megsegíteni valakit lelkileg! Nehezebb, ha anyagi, testi dolgokról van szó. Például pénzt adni, egy magatehetetlennek rendszeresen ebédet venni, kitakarítani, meglátogatni, gondozni valakit, stb. De jól ismerte Pál apostol az emberi természetet, mikor azt mondta, hogy a lélek kész, de a test erőtlen! De sok baja van az embernek a testtel! Talán ezért is van, hogy mikor meghalunk, le kell vetnünk ezt a testet magunkról, mielőtt átlépnénk a másvilág küszöbét. Mit kezdenénk vele a mennyországban? Emlékezel-e te Krisztus halálára? Mit cselekszel az Ő emlékezetére? Most volt a reformáció emlékünnepe. Jó volna a reformáció lelkűidével és reflektorával belevilágítani életünknek ebbe a zugába is és csinálni jobban, szentebbül. Ámen! Papp Ákos
