Magyar Egyház, 1962 (41. évfolyam, 2-12. szám)
1962-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 DR. BÉKY ZOLTÁN: HÚSVÉTI HIT A Feltámadás csodálatos tényének nemcsak hivő tanúi voltak. A Megváltójukat a feltámadás után kimondhatatlan örömmel felismerő tanítványok sokasága mellett az evangéliumi történet elmondja azt is, hogy a sirt őriző katonák olyanokká lettek mint a halottak, mikor az emberiség reménytelenül sötét éjszakáját Isten a húsvéti feltámadás hajnalának eljövetelével fejezte be. Isten közelségében lenni mindég rádöbbenti az embert gyarló voltára s félelem tölti el szivét. Mikor az Ur az Ő Fiának születését karácsony éjszakáján közölte az ephratai pásztorokkal, az angyali szózat úgy kezdődött: “Ne féljetek...” A húsvéti tanítványok szive rettegéssel volt tele, mikor először valami különös eseményről vettek tudomást Uruk sírjánál s az Élet Igéjének első üzenete számukra az: “ne félj.. .” S Mária Magdaléna, majd Péter, azután később a többi tanítvány is, de éppenugy az ötszáz és a keresztyéneket üldöző Saul is, meghallotta ezt az igét. Hol van koporsó hatalmadP — énekeljük az örökkévalóság e földi oldaláról hivő keresztyének ma is. Hittel csak akkor énekeljük ezt, ha éppenugy meghallottuk s elfogadtuk a húsvéti ige bevezetőjét: Ne félj többé. Ne félj élni ma és holnap, mert az Élet Fejedelme kikeresett Téged, hogy szenvedésével, halálával és diadalmas feltámadásával befejeződjék szivednek minden rettegése, félelme, mely lehetetlenné tette azt, hogy biztos reménységgel élj. A sirt őriző katonák valószínűleg durva, felületes, vakmerő s emberi életek kioltására is kész örömmel vállalkozó emberek voltak. A sir őrzését unhatták, nevetségesnek tarthatták, mert hiszen jól lepecsételt sziklasirból még élő ember sem szökhet ki. De a tanítványokról is tudták, hogy mind megfutamodtak, mikor a nagy pillanat elkövetkezett, azoktól — gondolták —, úgy sincs mit tartaniok. Mégis, amikor Isten hatalmasan kijelentette nekik, hogy nincs az az emberi hatalom amelyik lepecsételhetné, megállíthatná, megölhetné azt, amit Ő tesz, akar s ígért, az Ur közelségétől megrettenve olyanokká lettek, mint a halottak. Számukra iszonyatos félelmeknek forrásává lett az a hajnal, amikor a biztos halálból diadalmasan kitört az Élet. Tanuk ők is, hamis és hazug tanuk, akiknek jó pénzt kellett azért fizetni, hogy hallgassák el azt amit láttak, hallottak — amely képzelt nyugalmas éjjeli őrségüket rémület, félelem és megfutamodás éjszakájává tette. A ma Magyarországán tudományos világnézeti folyóiratban terjesztik a hitetlenséget, az öntudatos ateista álláspontot, amelyről azt hirdetik, hogy félelem nélkülivé teheti az ember életét s egészen az uj társadalomnak szentelheti élte napjait a modern ember. Néhány hónappal ezelőtt az egyik budapesti egyetemi tanár a tudományos ateizmus folyóiratában azt is leírta, hogy nyugodtan elismerhetik a marxista-leninista tudósok azt, hogy volt tényleg egy názáreti Jézus. A múltban rendszerint ezt a tényt is a legendák, az evangéliumokat pedig a mítoszok nem létező világába utalták. Az említett tanár is hajlandó igaznak elfogadni, hogy valóban keresztrefeszitették ezt a Jézust s tényleg ezzel a kiáltással az ajkán: “Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem?” halt meg. Persze szerinte ez a kétségbeesés s kudarc szava volt. Hát akkor joggal kérdezheti akárki a “tudós” professzortól: hol van hát a sírja ennek a kudarcot vallott prófétának? Az anyagelvüség bajnokainak tudniok kell azt, hogy ha valamit nem hisznek el s mást mondanak helyette, bizonyítékkal is kellene szolgálni. Van azonban számunkra más bizonyíték arról, hogy nem lehet a ma hitetlenségében sem sírba zárni örökre az Életet. Ugyancsak szülőhazánk földjén az egyik vezető irodalmi újság beszámolt egy fiatal s tehetséges uj költő felfedezéséről. Állami otthonokban nevelkedett a mai Magyarországon, szüleit a második világháború ölte meg. Még csecsemő volt akkor. Elemi iskoláit abban az évben kezdte el, amikor már nem volt kötelező vallásoktatás, s mindmáig a tudományos ateizmus szellemében élt, nevelkedett s még véletlenül sem került maradi, babonás, vallásos emberi környezet befolyása alá. Első nyomtatásban leközölt versének kérdése ebben foglalható össze: mi az, ami maradandó, örökkévaló az életből? A halál nagy emberi kérdését vizsgálja s érezzük belőle a husvét reménységét még nem ismerő emberi lélek vágyakozását, keresését, félelmét. íme az uj embertípusnak egyik legtehetségesebb fiatalja, kit vallásos családi környezet nem “rontott meg” s egyedül az uj társadalom tanításán nevelkedett és mégis kérdő szívvel áll meg annál a simái, melyre a tudományos materializmus rányomta az örök halál pecsétjét s gondosan őrzi az c fiatal lelkét is, hogy meg ne rontsa azt az Élet igazságának reménye. A sirtőrző marcona katonák is tudtak annyit, hogy halottól félni nem kell. A sirt gondosan lepecsételték. A tanítványok meghátráltak, azoktól sem kell hát félni. Ha Jézus Krisztus feltámadása nem igaz, akkor miért kell görcsösen bizonygatni azt, hogy nem is élt, majd azt mondani: talán mégis élt s meghalt? És minek ezt rákényszeríteni az emberiségre, ha az nyilvánvalóan csak a félelemmel teljes emberi képzelet világának szülötte és az uj társadalom gyermekei, akik mentesek ilyen behatásoktól, már félelem nélkül élhetnek? Miért üldözni a hátráló egyházat, ha annak úgyis automatikusan ki kell pusztulnia ebből a világból? Miért megvenni jó pénzen az emberi tudományt, hogy terjessze, hirdesse azt, ami úgyis nyilvánvalóvá lesz? Az igazság az, hogy azokban a szivekben van a félelem, a kétség, akik próbálják azt állítani a húsvéti életről, hogy nincs. De az Élet reménysége, mint a sötétséget megszüntető hajnal, eljön mindenütt s nincs az a pecsét, hazugság, pénz, fegyver amely gátat emelhet a diadalmas Élet nagy igazságának. A legjobb bizonyságtevés nem lehet más, mint a mában élni a Feltámadott Jézus Krisztus erejéből, rettegés s félelem nélküli győzedelmes életet. Ez az Élet feltartózhatatlanul utat tör, fényességével leküzdi a sötétség éjszakáját s a Világ Világossága ezen a husvéton is megerősíti hitünket: Ne féljetek .. . Én vagyok az Ut, a Feltámatás és az Élet.
