Magyar Egyház, 1962 (41. évfolyam, 2-12. szám)
1962-11-01 / 11. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ ÍRÁS ÉS ÉLET . . . Angyalok és vadállatok “És ott volt a pusztában negyven napig kisértetve a sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.” Mk.l :13. Jézus megkísérlésének történetét részletesen Máté és Lukács irta meg. Azt azonban, hogy Jézus a pusztában angyalok és vadállatok társaságában volt, csak Márk evangéliumában találjuk. Márk ezzel úgy mutatja be Jézust, mint a második Ádámot, Akiben uj teremtés vette kezdetét. Valamikor az első Ádám is igy élt a Paradicsomban. Késői zsidó “midras” (rabbinus irásmagyarázat) szerint Ádám olyan fenséges volt, hogy a vadállatok szolgáltak neki és angyalok hordták számára a táplálékot. Márk evangélista most a második Ádámot állítja szembe az elsővel. A sátán legyőzte az első Ádámot, a második Ádám azonban legyőzte a sátánt. Az elsőt kiűzték az angyalok a Paradicsomból a bűneset után, a másodiknak azonban szolgálnak. Az első Ádám dicsősége gyalázattá lett, ezt a gyalázatot azonban a második Ádám, Krisztus, dicsőséggé fordítja. Ez dióhéjban Márk theológiája. A “theológia” szót hallva sokan arra gondolnak, hogy valami elvont, magas, nem minden jámbor földi halandó számára érthető okoskodásról van szó. Pedig nem okoskodás, hanem nagyon is valóságos igazság az, hogy a keresztyén egyház éppen úgy van ezen a világon, mint Krisztus a pusztában: angyalokkal és vadállatokkal. Nem érti az egyház sorsát és küzdelmét az, aki nem ismeri annak történetét. A történeti szemlélet azonban néha túl sok figyelmet szentel a múltnak és a múlt tanulságain okulva addig keresgéli a jövendő útjait, mig egészen megfeledkezik a jelen égető problémáiról. Vegyük tudomásul, hogy a jelen problémáira a múlt nem szolgáltat megoldást. Ami kérdés volt száz évvel ezelőtt, ma már nem az. Mit csináljunk tehát a jelen kérdéseivel, hogyan nevezzük őket, hova tegyük őket, hogyan válaszoljunk rájuk? Norvégiában járva alkalmam volt végignézni a nemzeti muzeum kertjét és épületeit, melyek egy egész hatalmas parkot foglalnak el Oslóban. Ott fényképeztem le a legrégibb és legérdekesebb templomot, amit valaha is láttam. Több mint nyolcszáz éves, eredetileg pogány fatemplom. Mikor a norvégok felvették a keresztyénséget, a pogány templomokat is használatba vették. A templom falára belül több helyen ordító farkas képe van karcolva. Kérdésemre elmagyarázták, hogy az a sátán szimbóluma. A Biblia úgy ir róla, mint ordító oroszlánról. Norvégiában azonban nincs oroszlán, olyat ott senki se látott még akkor, farkast viszont annál többet. A farkastól mindenki rettegett. Ha tehát a sátánt ordító farkassal ábrázolják, mindenki érteni fogja, milyen veszedelemről van szó. A sátán és annak egyházellenes tevékenysége, léleknyomoritó munkája az a “vadállat”, mely az egyházra szüntelenül leselkedik. A modern amerikai számára erről nem sokat mond már se az oroszlán, se a farkas képe. Ezeket egyszerűen lelövik, bundájukból szőnyeget csinálnak és azon játszanak a gyerekek a kutyával, vagy a macskával. Vannak azonban más, lelöhetetlen vadállatok. Nézzünk meg közülük néhányat. Az egyik, mely bug és morog, elragad és elnyel: az autó. A modern ember a gép, a motor őrültje. Az autó komoly tényező a templomlátogatottság szabályozásában. Milyen szép és természetes dolog volt valamikor otthon, hogy az emberek vasárnap délelőtt templomba mentek! Ahogy szokták mondani a három harangozásra: az első “készülj”, a második “indulj”, a harmadik a papnak szól. ligyan, hova is lehetett volna menni máshova? A kocsmában olyankor csak néhány javíthatatlan Részeg Miska üldögélt. A nép java a templomba ment. Ma azonban, és főleg Amerikában, egészen más a helyzet. Mindenkinek van autója. Ha szép idő van, az emberek felpakolják az ennivalót, az innivalót, kimennek valahova egy szép parkba és ott töltik az egész napot. Kicsi, tranzisztoros rádió recsegi fülükbe a szórakoztató zenét. Az ember azt várná, hogy legalább rossz idő esetén templomba fognak menni. De nem, mert ha hideg van, nem akar beindulni a motor. Ha eső van, be fog sározódni a kocsi, pedig szombaton este mosták szép tisztára. Ha meg havazik, nem lehet mozogni a kocsival. Akármilyen idő van, az autóra mindig lehet hivatkozni. A négy keréken járó, benzinivó vadállat uj, hatalmas szektát teremtett már: a “Seventh Day Absentists” felekezetet. Nem vagy a tagja véletlenül? A másik az idő faló vadállat: a “ballgame”. A sport minden országban népszerű. Azt azonban sohase fogom tudni megérteni, hogy lehet valaki felnőtt létére, sőt komoly és müveit ember létére egészen megszállottja egy gyerekeknek való játéknak? A football és baseball játékos egyenesen nemzeti hős. Hatalmas tömeg tolong minden meccsen és az emberek ölik egymást a jegyért. Ha valamilyen egyházi rendezvény a “ballgame” idejére esik, eleve kudarcra van ítélve. A nép, főleg a fiatalja, a stadionba fog menni a templom helyett. Mit tehet az egyház? Semmit. Meg se próbálja. A harmadik a kulturafaló vadállat: a televízió. Ordít, de nem harap, csak rombol és butit. Kezén a kultúra Ízléstelen, olcsó népröhögtető iparrá züllött. Hogy is lehetne másként, mikor a műsor összeállításában a döntő szó nem az irodalom, művészet és tudomány kiválóságaié, hanem a sört, cigarettát és kozmetikai cikkeket áruló üzleti köröké? Könyvek, versek, művészi muzsika helyett ezt a silány szellemi táplálékot szívja ma magába Amerika, szorgalmasan és szenvedélyesen. Mindazt, ami ellen harcol az egyház, tiltakozik az erkölcsi törvény, a jó Ízlés és a lelkiismeret, a televízió kívánatos csomagolásban házhoz szállítja. Vonzása, hatása félelmetes és nincs ellene fegyverünk. Vadállatok azonban nemcsak az egyház kerítésén kívül, hanem azon belül is járkálnak. Szelidebb szóval nevezzük inkább vadócoknak. Van, amelyik csak ólálkodik. Nem csinál semmit, csak les, figyel. Nem tesz rosszat, de az a baj, hogy jót se. Van aztán olyan, amelyik morog. Ha nem kérdezik meg, azért. Ha megkérdezik, azért. Senki se tud a kedvére tenni. Valamiért mindig mérges és soha senki se tudja, hogy miért? Van, amelyik ordít. Nem azért, mintha bántották volna, hanem mert igy akarja felhívni a figyelmet személyének fontosságára. Azt hiszi, hogy ő fújja a passzát szelet és ha ő nem volna, megállna a világ! Van aztán olyan, amelyik harap is. Kevés ember szereti az ilyeneket, aki csak tudja, elkerüli őket, de ha mégis összetalálkoznak, rájuk kell mosolyogni, mert mindenki fél attól, aki harap. Nem ismersz ilyeneket a gyülekezetben? Nem vagy-e véletlenül éppen Te az egyike azoknak, akiket vadócnak tartanak? A legveszedelmesebb vadállatok azonban bennünk vannak. És ezek a mi bűneink. Hogy a keresztyén egyházat még se ezek, se azok, se amazok fel nem falták, annak köszönhető, hogy Isten angyalai szolgáltak néki. Nagyszerű dolog tudni és hinni, hogy Isten angyalai ma is vigyáznak felettünk, fejünk felett kifeszitve tartják, mint egy hatalmas sátrat, az Isten kegyelmét. Bízzad egyházadat és a magad lelkét erre a kegyelemre! Ámen! Papp Ákos
