Magyar Egyház, 1962 (41. évfolyam, 2-12. szám)
1962-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Ha van hitünk - Van jövőnk DR. BÉKY ZOLTÁN PÜSPÖK IGEHIRDETÉSE A KELETI PRESBITERI SZÖVETSÉG KONFERENCIÁJÁN “Hanem ami nálatok van, azt tartsátok meg addig, mig eljövök.” János Jel. 2:25 Sokszor megjósolták már az amerikai magyar református egyházak elmúlását. Amikor mint fiatal ösztöndíjas lelkész tanulni jöttem amerikai teológiai főiskolákra, nem is számítva arra, hogy itt maradok, korban idős, nálamnál akkor sokkal tapasztaltabb s bölcsebb lelki vezetők szájából jaj de sokat hallottam, hogy “elközelget a vég..“nincs jövője a magyar református egyházi életnek az Amerikai Egyesült Államokban..Közel negyven éves független egyházi életünk kezdetén is igy szóltak az okosak, a bölcsek: “Szép, szép, de nem adunk tiz évet sem az egésznek.” Csak az én életemből ebben a szolgálatban eltelt három és fél évtized. S ma itt csak körül kell néznünk: száznál is több derék presbiter testvérünknek láttán van-e valaki, aki kételkedni mer abban, hogy van jövőnk? Nem hullottunk szét, mint gyülekezetek. Legtöbb egyházunkban az akkori, harminc-negyven évvel ezelőtti egy magyar nyelvű gyülekezet helyén két erős és élő gyülekezet van. Az angol és magyar nyelvű gyülekezet. S lehet a magyar gyülekezetekről azt mondani, hogy “még egy-pár év?” Nem és bizonysággal mondhatom, hogy nem. Az amerikai egyházi életben is egyre nagyobb szerepet vállaló angol nyelvű gyülekezeteink jövője felől pedig nem is kétségeskedik már senki. Megerősödött közegyházunk is. Az eredeti hat gyülekezetnél több mint ötször annyi tagegyházunk van. Négy évtized alatt megötszöröződött az Amerikai Magyar Református Egyház. Az amerikai protestáns egyházak közösségében, a világ egyházainak fórumain elismertek, ott vagyunk, van szavunk s meg is hallgatnak, mert mertünk és merünk amerikai magyar reformátusok lenni. De református hitünk szerint ez nem volt véletlen, nem is a mi érdemünk. Hiszen sorainkban, ma is hányszor felhangzik a hitetlenkedés, bizonytalankodás, kétségeskedés hamis próféciája és istentelen pesszimizmusa! Az Urnák akaratát, kegyelmes kezének csodálatos munkáját kell abban látnunk, hogy vagyunk, hogy mint kicsiny, de évek során megizmosodott amerikai magyar református közegyház élhetünk és szolgálhatunk ma is. Az Urnák tervében, örökös tanácsában véletlennek nincs helye. “Hanem ami nálatok van...” — s itt egy gyülekezetnek szól az Ur Jézus Krisztus, amelyik sok nehézség, bűn, hitetlenség és nyomorúság között megmaradt és él, azért mert van “nála” valami megtartatásra Istentől méltónak ítélt kincs. S ez pedig Isten legdrágább ajándéka, a hit. Mi a hit? A Heidelbergi Káté 21-ik kérdésére adott válasz szerint nemcsak ismerete és elfogadása mindannak, amit az Isten az ő Igéjében kijelentett, hanem egy teljes és tökéletes bizodalom, reménység is, amelyet a Szentlélek teremt szivemben, hogy a Krisztus megváltása és üdvössége nemcsak másoknak, hanem nekem is megadatik. Régi református atyáinknak egyik szép dicsérete igy fejezte ezt ki az 1566-ban kiadott váradi református énekeskönyvben: Add szivünkbe az igazságot, És a mi lelkűnkbe nagy bátorságod, Hogy nyilván elhihessük a boldogságot: Örök országod. Egy másik, már az ellenreformáció korából megmaradt énekünkben igy hangzik ez az áldott tanítás a hitről: “Adjad, hogy erős hittel bízzam szent Fiadban.” (Magyarországi Református Énekeskönyv 493:4.) A hit, az atyáknak megszentelt drága hite először is adatott nekünk. Isten kegyelmi ajándéka. Másodszor: ez a mi legdrágább kincsünk. Harmadszor: ez nem légüres térben adatott nekünk, hanem mint az amerikai magyar református egyház tagjainak. Isten tehát beimünket a hitre, mint amerikai magyar református keresztyéneket hivott el. A hitet nem “általános keresztyén hit” formájában adta. Magyar Református Hitet adott. Ebben az egyházban szólított meg. Ezért a hitért s annak megőrzésére úgy is elhívott Titeket, mint őrállókat. Ne feledjük, igénk parancs is számunkra. Ti, amerikai magyar református presbiterek, az Ur által megszólítva vagytok: Tartsátok meg azt, ami nálatok van! Félnetek nem kell. Aki hitet adott, az egyben reménységet is adott. De megszólított az Ur, mint az amerikai magyar református egyház tagjait s valami rendkívülire titeket elhívott: hogy mint az ő gyülekezetének őrállói, presbiterek szolgáljatok. Ma itt beszélni fogunk az amerikai magyar református presbiter mai hivatásáról és felelősségéről. Felelősségünk nem jelenthet mást, mint az isteni elhívásnak az elfogadását s arra egész életünkkel s szolgálatunkkal a mi Urunknak adott feleletet. A felelősség szóban benne van a felelet. Kötelezve vagyunk Isten itélőszéke előtt, hogy feleljünk életünkkel az ő elhívására. Ez a felelet, ez a felelősség nem lehet más, mint annak komolyan vétele, hogy reánk bízta az Ur az atyák hitének drága kincsként való megtartását a mi közösségünkben és most. Tehát nem az a kérdés, van-e jövőnk, hanem az, hogy van-e hitünk. Ha van hitünk, Isten elhívásának engedelmeskedő, megszólítására hűségesen felelő hitünk, akkor van jövőnk is. DR. BÉKY ZOLTÁN PÜSPÖK Október 28.-án a McKeesporti Egyház 40 éves jubileumán prédikált; november 4.-én a Keleti és New Yorki egyházmegyék presbiteri konferenciáján beszélt; november 10.-én Toronto, Canadában tartott előadást “A keresztyénség helyzete a New Delhi-i világkonferencia és a Il-ik Vatikáni Zsinat tükrében” cimmel; november 11.-én d.e. a torontoi egyház jubileumán prédikált és úrvacsorát osztott; d.u. a buffaloi egyház 35 éves jubileumán prédikált.
