Magyar Egyház, 1960 (39. évfolyam, 1-9. szám)
1960-06-01 / 6-7. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 A LEECHBU A magyarországi Református Egyház a XIX. század végén és a XX.-ik század első felében áldva emlegette egy katolikus főur, gr. Baldácsy Antal nevét. Ez a gyermektelenül elhalt főur minden vagyonát a magyar református és a magyar evangélikus egyházra hagyta, hogy szegény egyházakat és árván maradt lelkész gyermekeket segítsenek vagyona jövedelméből. Ez volt az u.n. Baldácsy Alap, amelynek áldását nagyon sok kis egyházban és nagyon sok árvánmaradt lelkészi családban élvezték. A második világháború után történt óriási változás ezt a milliós értékű alapot is elsöpörte, de Baldácsy Antal neve örökre be van írva a magyar protestáns történelembe arany betűkkel. Ha nem is olyan nagy vagyonnal, hanem szerény kezdettel az Amerikai Magyar Református Egyháznak is meg van — ha nem is a Baldácsy Alapja, — hanem az u.n. Leechburgi Alap-ja. Egy egyszerű hivő magyar református pár, Nyíri János és neje verejtékkel összegyűjtött vagyonukat ráhagyták a leechburgi Független Magyar Református Egyházra, azzal a kikötéssel, hogy vagyonuk csakis független magyar református célokat szolgálhat. Nyíri János adománya mindez ideig segített fenntartani leechburgi egyházunkat. Amikor híveink jórésze átment az ottani magyar becsatlakozott egyházhoz, akkor a magyar egyházkerületnek elnöke ezt a vagyont bírósági perrel szerette volna megszerezni és átvinni az United Church of Christ vagyonába. Akadt egy néhány igen hűséges lélek, akik ezt a Nyiri-féle örökséget kitartásukkal megmentették független egyházunk számára, örök emlékezetül feljegyezzük nevüket: néhai id. Palczer István, néhai Ladik András és neje, néhai Cherry Irén, Bartha Zsigmond és neje, özv. Palczer Istvánná, ifj. Palczer István, Palczer Margit, Palczer Kálmán, Palczer Endre, Bartha Zoltán, Bartha Ede, és Kállai Jenőné voltak azok, akik a leechburgi alapot megalkották. Miután az egyház tagjainak egy része elhunyt, a megmaradt hü kis csoportnak erejét RGI ALAP felülmúlta volna az épületek rend'bentartása. 1960. május 1-én tartott közgyűlésükön kimondták, hogy az egyház vagyonát eladják s a vagyon árából befolyó pénzt átadják az Amerikai Magyar Református Egyház Püspöki Tanácsának kezelés végett. Az átadott vagyont nem költheti el az Amerikai Magyar Református Egyház, hanem alacsony kamat mellett kiadja építkező, templomot vásárló szegényebb egyházainknak; ha ilyen nem akadna, akkor tehetősebb egyházainknak adják oda 1%-al kevesebb kamat mellett, mint ahogy a Református Egyesület ad kölcsönöket. A kölcsön adásakor a Református Egyesület eljárása veendő alapul. Ha az egyházak nem vennék igénybe a pénzt, akkor az Amerikai Magyar Református Egyház megbízható tagjainak is adható a kölcsön megfelelő biztosíték mellett. A leechburgi alap kamata a tőkéhez teendő mindaddig mig az alap 100,000 dollárra fel nem gyűl. Ha valaha egyházaink feladnák függetlenségüket, akkor a pénz teljes egészében a magyarországi Református Egyház Konventjének juttatandó el lelkészi özvegyek és lelkészi árvák segélyezésére. Amig a Palczer és a Bartha Család egyházi tisztséget viselt tagjai élnek, addig a leechburgi alap állásáról kívánságukra évente kell őket értesíteni. Leeohburgban kialszik a fény, de a leechburgi alap segít másutt felgyújtani a magyar református hit lobogó szövétnekét. A leechburgi alap megteremtésével néhai Nyíri János áldott végakarata is teljesült, mert vagyona független amerikai magyar református célt, mindenekfelett Krisztus evangéliumát szolgálja. Donorai egyházunknál is, ha megszűnik az egyházi élet, ily módon határoztak ottani egyházunk vagyonáról. Mindig fájdalmas az, ha egy magyar templomban az igehirdetés megszűnik és szivet összeszoritó keserű sors amerikai Simándy Pálnak lenni, de az egyház Ura tudja, hogy mikor kell kimozdítani egy-egy egyháznak a gyertyatartóját. Az a vigasztalásunk, hogy Szent Lelke a kialudt fényt másutt gyújtja föl. Nagy Lajos. Egy keresztvetés története Irta: ADY ENDRE (Ady Endre Debrecenben jól ismerte Kuthy Zoltánt, aki később az amerikai magyar egyházmegye, majd a keleti egyházmegye esperese volt. A Kuthy Zoltán szerkesztette 1909-es Almanakban irta ezt az elbeszélést a nagy magyar költő, mely érdemes az újból való elolvasásra. — K.A.) Reggel volt s a virágos Szamosvölgy szinte nyögött tavaszi pompájának áldott súlya alatt. Gyors szekerek, tiszta, jóképű parasztok, fölséges reggeli fény, gonoszul sok levegő vártak reánk, városi urakra. S amikor a tavaszi mezőnek robogva nekivágtak a lovak, meghurcolt testünk visszajajgatta, remegte a gyorsvonatot. Gyorsvonaton érkeztünk virrasztva és szédültünk most, amikor a szabad föld friss, szűz tavasza reánk lehelt. Boldogítani jöttünk ezt az elhagyott, virágos tájat s hangos, kedves, jó parasztjait, e pünkösd előző szent vasárnapon. Követet, jelöltet hoztunk, hozzánk hasonló sápadt, fáradt urat, aki kénytelen volt vidáman parolázni, beszélni. Utálta az utat, a mezőt, a parasztot, legjobban köpni szeretet volna itt mindenkire, de nem volt szabad. Erőszakosan betanultan hetykélkedett, barátkozott, magyarosakat mondott s titokban aggodalmasan számitgatta, hogy elég pénzt hozott-e a kortesek számára. Némelyik szekeren zászló volt, némelyiken dalos természetű paraszt ült s lármásan rohantunk a mezőn. Az első falu nagy kálvinista falu lesz, onnan valók a szekeresek is s azért sietünk, hogy a templomozásra ott legyünk. Már szinte beláttunk a faluba, reggel kilenc óra, az elsőt harangozták a legöregebb haranggal. No, éppen idejében jövünk, megtiszteljük a néppel egyetemben az Istent s azután a templom mellett a nagy piacon jön a hivalkodás, a beszéd s ami jönni
