Magyar Egyház, 1959 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1959-06-01 / 6-7. szám

MAGYAR EGYHÁZ

5

EMBER ÉS EGYHÁZ

Nt. Trombitás Dezső, hollywoodi lelkipásztorunk, amerikai születése ellenére nemrég jött ebbe az országba. Detroitban született 1913-ban és szüleivel együtt 1921 -ben tért vissza Magyarországra. Iskoláit a pápai református kollégiumban, illetve teológiai akadémián végezte, teológiai magántanári képesítést Sárospatakon szerzett. Hosszú ideig volt lelkipásztor Tatabányán, utoljára pedig mint komáromi lelkész és komáromi egyházmegyei esperes szolgált. E tisztségétől, illetve szolgálatától 1954-ben függesztette jel a konventi elnökség; az ellene felhozott vád “az egyház és az állam közti jóviszony megbontása” volt. Az 1956-as forradalom idején Magyarországról való eljöveteléig gyári munkásként és szállodai portásként dolgozott.

Amerikába a hollywoodi gyülekezet meghívása folytán tért vissza. Szolgálatát eddig is gazdagon áldotta meg az Úristen, nyomán egyik legnagyobb egyházunk kialakulását remélhetjük.

Nemcsak mint lelkipásztort üdvözöljük Nt. Trombitás Dezsőt, hanem mint alaposan felkészült teológust is, akinek sok írását szeretnök közölni a Magyar Egyházban, íme, az első:

Akkor, amikor kimondom, hogy Amerikai Magyar Református Egyház, elsősorban nem egy szervezet, egy egyházjogi képlet jelenik meg lelki szemeim előtt, hanem az Egyesült Államok területén lévő és magukat függetleneknek is nevező gyülekezetek református népe egyen-egyen. Ennek hangsúlyozására azért van szükség, mert lelkipásztorok és egyháztagok megnyilatkozásaiban állandóan találkozunk olyan kitételekkel, mintha az egyház valami, a tagjai fölött lebegő vagy velük szemben álló valóság volna. A reformációban azonban megvilágosodott, hogy egyház ott van, ahol az ige szól, és az ige mindig emberekhez szól. A reformáció egyházfogalma szerint ahhoz, hogy valahol egyház létrejöjjön, legalább két ember szükséges: egyik, aki szólja s a másik, aki hallja és szivébe fogadja az igét. Az ige az egyházat mindig a tagjaiban mutatja fel. Nincs tehát olyan bűvös tér vagy olyan szent hely, amire azt mondhatjuk: ez egyház. Az egyház mindig lesz, és ujralesz, akként, hogy az ige szól és újra szól egyesekhez, emberekhez. S ezeket az egyeseket, embereket, akiket az igében megjelenő Jézus Krisztus a maga számára lefoglalt, üdvterve számára Szentlelkével vezérel, az azonos hit, az Urnák való engedelmesség egy fedél alá hozza, gyülekezetbe tömöriti. A gyülekezet voltaképpen megnőtt egyes ember; tömegében sem más és több mint elemeiben, hivő tagjaiban. Végeredményében igy az egyház jelenti az egyest, aki a gyülekezetei alkotja és a gyülekezetei, a Krisztus által gyűjtött, oltalmazott és megtartott emberekből álló közösséget. A gyülekezet sokaságában, közösségében sem hihet mást mint akármelyik tagja s engedelmeskedhetik másnak mint egy tagja.

Az egyes ember hite és engedelmessége azonban csak az összesség összhangjában működhetik egészségesen és gyümölcsözően. Csak addig normális a sejt élete, amig a szervezet együttes életébe tagolódik és abban tölti be a maga helyét. Az egyes emberek közösségének, a gyülekezetnek és a gyülekezetek közösségének, a közegyháznak, megvannak a sajátos hitelvei és kötelmei. Egyetlen közösség, igy az egyház — és most annak életműködését és rendjét biztositó jogiintézményes megjelenésére gondolok — sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy tagjai saját elképzeléseik szerint illeszkedjenek bele az együttes életébe. Maga Pál apostol is igy ir a kor intusi gyülekezetnek: “Kérlek azonban titeket Atyámfiái, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek közietek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és véleményben” (I. Kor. 1:10).

Annak az egyházi közösségnek, amit mi képviselünk, a neve: Amerikai Magyar Református Egyház, ami azt jelenti, hogy mi sajátos református örökségünket Amerika földjén a magunk módján, szép és tisztes hagyományaink szerint akarjuk megélni. Mi nem mondjuk, hogy ez az egyház, illetve a mi egyházfogalmunk az egyedül-üdvözitő; mi csupán annak a hitünknek adunk hangot, hogy azok az emberek, akik mint magyar reformátusok léptek Amerika földjére, nem szükségképpen kell, hogy hitéletüket más, mégoly tiszteletreméltó egyházi közösség hitelvei és regulája alá adják. Ha itt az embereknek joguk van ahhoz, hogy az Istenhez való tartozásukat privátim fogalmazzák meg, miért csak a magyar reformátusoknak ne lenne joguk ahhoz, hogy a saját erejükből, a hazai egyházi jogfolytonosság feltétele alatt, akarjanak gyülekezetekbe tömörülni?

Mi is valljuk, hogy az ember és világa elválaszthatatlanul egybetartozik. Az az ember, aki mint az egyház tagja, hisz, egyúttal családapa, gyárimunkás vagy orvos és amerikai állampolgár. Az emberrel történik az is, hogy imádkozik és az is, hogy szavaz. Az egyház tagja egyszerre Jézus Krisztus tulajdona és a má-ban, egy adott környezetben, államrendben élő ember. Viszont: az, hogy tiszteletben tartom azt a földet, amely nékem uj hazát és kenyeret ád, nem jelenti, hogy az Isten imádásának a módját hozzá kell szabnom a kálvinizmusukat angolvagy éppen más hagyomány, például német módra megélő és kiábrázoló atyafiakhoz. Egészen természetes, hogy amerikai hittestvéreinknek épugy megvannak a maguk szép és sajátos hagyományaik mint nekünk, magyar reformátusoknak. És az is egészen természetes, hogy egy népi-felekezeti unióban a nagyobb, a gazdagabb és a falakon belüli egység súlya lesz a döntő: mindig annak kell alkalmazkodnia, aki csatlakozik. Az élet törvénye, hogy abban a pillanatban, amikor egy egyház akár az államtól, akár egy másik egyháztól vagy bármiféle csoportosulástól pénzt fogad el rendszeresen, bizonyos értelemben és bizonyos fokig megszűnt függetlennek lenni. Azzal a ténnyel, hogy valahol a költségvetési rovatban egy tétel lettem, ellenőrzés és sugallat alá kerültem, bizonyos szempon-