Magyar Egyház, 1959 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1959-06-01 / 6-7. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ KÁLVIN AUDITÓRIUM. Hétfő van, mégis ünnepi hangulatban készülünk a genfi nagytemplom úgynevezett Makkabeus-kápolnájában a Kálvin-auditórium felszentelésére. Néhány perccel 10 óra előtt megkondul a nagyharang, a Clémence. A menet elindul az auditórium felé. A magisztrátusok nyitják meg a sort. Őket követi Jacques Courvoisier theológiai tanár, ezidei rektor, szines ünnepi palástjában. Az egyetemi karok dékánjai veszik körül ugyancsak akadémiai öltözékükben. Viola, piros, sárga szinek váltakoznak, aszerint hogy melyik fakultást jelzik. A Konzisztórium elnöksége követi őket. Utánuk a genfi lelkészek vonulnak ugyanolyan egyszerű fekete tógában, fehér kihajtóval, mint amilyet Kálvin idején viseltek a professzorok. A nagytemplomtól az auditóriumig mintegy ötven lépést kell tennünk. Ez alatt a két-három perc alatt mondjuk el: mi is a Kálvin-auditórium. Nem más, mint templom, amelynek a múltja az V. századra nyúlik vissza. A XI. században román, a XV.-ben pedig gótikus stílusúra építették át. Mindig egy-egy tűzvész készítette elő a stílus-változtatást. A múlt század utolsó negyedében “gyökeresen” átalakították, elrontották. A Református Világszövetség, 1954 évi princetoni nagy-gyűlésén, elhatározta eredeti formájában való helyreállítását. A templom eredetileg püspöki kápolna volt. Kálvin javaslatára az olasz és angol menekült református gyülekezetek tartották itt istentiszteleteiket. 1557-től, minden péntek reggel 7 órakor, itt volt az úgynevezett kongregáció, amelynek keretében a lelkészek a Biblia nehéz helyeit magyarázták az érdeklődő híveknek. 1562-től kezdve Kálvin János és Béza Tódor itt oktatják a theológusokat. Innen az elnevezés: “auditórium,” vagyis előadóterem. Kálvin halálakor 300 hallgatója volt ennek a theológiának. A feljegyzések szerint olykor ezren is hallgatták Kálvin és Béza előadásait. Itt fog ülésezni a jövőben a genfi Egyház Konzisztóriuma, itt tartják majd istentiszteleteiket a genfi idegennyelvü gyülekezetek. A skótok, hollandok, olaszok és spanyolok mellett a genfi magyar reformátusok is itt fogják anyanyelvükön dicsőíteni Istent. Közben megérkeztünk és helyet foglalunk az auditóriumban. Marcel Pradervand lelkész, a Református Világszövetségnek Genfben székelő főtitkára vezeti a szertartást. A beszédek után felzendül a LXVIII. zsoltár: “Hogyha felindul az Isten, elkergettetnek szerte minden ő ellenségi. ... De az igazak mindnyájan örvendeznek a kegyes Isten előtt. .. A nagytemplomnál kis magyar csoport alakul. Magyar kálvinisták, akiket országhatárok, sőt tengerek választanak el egymástól, kezet szorítanak, egymás szemébe néznek. ... * * * POST TENEBRAS LUX. Ezt a felirást olvassuk a Reformáció emlékművén, ezt a jelmondatot látjuk Kálvin városa címerében, középületek homlokzatán, hivatalos iratokon, ezt a jelmondatot örökölte reformátor nagyjaitól Genf. A SÖTÉTSÉG UTÁN VILÁGOSSÁG. És ez a genfi egyetemkert fény- és hangjátékának cime. A hang- és fényjáték francia találmány. Tudomásom szerint segítségével a Loire-menti várkastélyok történetét elevenítették meg elsőnek. Ezen a módon Svájcban most először élednek újjá történelmi események. Este tíz óra van. A Reformáció Emlékművével szemben állunk. A villanyok kialszanak. Az emlékmű feletti utón egy autóbusz suhan, azután annak a fénye is eltűnik. Sötét van. Tőlünk jobbra, mintegy száz méterre, egyszerre csak megvilágosodnak a bokrok és az Athénée muzeum fehér oszlopai. Ezzel egyidejűén, láthatatlan hangszóróból, a XVI. század távolából, megszólal Genf. Szabadságot követel magának. Balról, a sötétségből, az óváros bástyáinak irányából válaszol a szavojai herceg. Szabadság helyébe jólétet igér. Genf nem tágit. Az idegen nagyur fenyegetőzik. Genf kitart. Páréi már megismertette vele az Evangéliumot; Istenben bízik. Lemond hires vásárairól, élénk kereskedelméről, a gazdagságról. Szenvedések árán is inkább vállalja egy nagy gondolat fővárosának a nehéz szerepét. Abból az irányból ahol szobra emelkedik, az ifjú Kálvint halljuk. Genfen átutazóban szállást keres. Csupán egyetlen éjszakára, mert sietős az útja. Genfbe érkezése nem marad észrevétlen. Sejtelmes fény világítja meg a reformátorok szobrait és felhangzik Fárel hangja, örömmel üdvözli a Keresztyén Institúció szerzőjét és kéri, hogy maradjon. A huszonhét éves ifjú tudós tiltakozik. Páréi hangja elborul, majd felcsattan a fák közül: “A Mindenható Isten nevében, maradj Genfben! Ha nem, megátkoz Isten! ...” Kálvin Genfben marad. Szinte kigyullad az emlékművön a Kálvin-szobor, fent az óvárosban pedig kigyulnak a városház ablakai. Halljuk fentről, amint a francia “jövevény” a városi tanács elé terjeszti hitvallásának és fegyelmi szabályzatának a szövegét. Genf szabadságát félti. ... Kálvin, Fárellal együtt, elhagyja a várost. ... Újra sötétbe borul minden. Erősödő fényességben hangzik fel az Idő szava: Hit és fegyelem nélkül, Istennek való teljes alávetés nélkül, nincs szabadság! Genf visszahívja Kálvint és fejét Isten igájába hajtja. ... Vörös fények gyulladnak fel. Háború fenyegeti az evangéliumi hitű parányi köztársaságot. Bástyák erősítésére, fegyverre kell a pénz. A magasban újra megvilágosodik a városháza. A magisztrátusok tanácskoznak. S miközben létéért aggódik a város, Kálvin előadja a kollégium és akadémia tervét. A bölcsek tiltakoznak, a hívek adakoznak. Hosszú küzdelem után Kálvin terve győz. 1559 junius 5.-én megnyílik az akadémia. Fényárban úszik az emlékmű, a fák, az óváros. Kisfiam megcsípi karomat. Hátranézek. Az Egyetem nagytermének óriási szines ablak-mozaikjai szikráznak a reflektorfényben. Sorra gyulnak ki az egyetem ablakai, majd az egész épület fényben fürdik. A hangszórókból hálaadó zsoltár hangárja hömpölyög végig a parkon. Néhány percre még visszafordulunk az emlékmű felé. Pillanatnyi sötétség után egyenként gyulladnak ki a német Frigyes-Vilmos, a holland Hallgatag Vilmos, a francia Coligny Gáspár, az amerikai Williams György, az angol Cromwell Olivér és a magyar Bocskay István szobor-alakjai: az eszme terjed, az Ige győz. Jobbról, balról és a magasból orgona hangja zeng. Az egyetemkertben fény girlandok gyulladnak ki. Indulunk hazafelé. Még erősebben érezzük: nagy dolog református keresztyénnek lenni! Kupa László (Genf)
