Magyar Egyház, 1959 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1959-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Amerikai Magyar Református egységünk ügye a történelem itélöszéke előtt Az Amerikai Magyar Református Presbiterszövetség ezévi ligonieri gyűlésén két előadás hangzott el az amerikai magyar református egységről. Sorrendben az elsőt Béky Zoltán püspök tartotta. Az előadás teljes szövegét közöltük a Magyar Egyház legutóbbi, 8-9. számában. Ugyanúkkor jeleztük, hogy a következő számban a második előadás szövegét nyomtatjuk le, melyet Dr. Szabó István, az Evangelical & Reformed Church Magyar Egyházkerületének elnöke tartott. Dr. Szabó István az alábbi szöveget bocsátotta rendelkezésünkre: Az a tárgy, melyről ma előadnom kell a legkényesebb tárgya amerikai magyar református közösségi életünknek. Az idő is kedvezőtlen, mert hiszen talán soha távolabb nem álltunk az egység lehetőségétől, mint most és soha sem álltak nehezebb lélektani akadályok egységünk útjába, mint pontosan ma. A hely sem az alkalmas fórum az egység megoldásának tényleges utján, mert hiszen az Országos Presbiteri Szövetség egyháztársadalmi keret és nem alkotmányos fórum, melynek hatalmában volna jogi döntéseket hozni. Viszont ez az egyetlen hely és ez az egyetlen fórum, ahol találkozunk és erről a mi legkényesebb és mégis legégetőbb problémánkról még egymással beszélni tudunk. Ha nem is beszélnénk többé valamelyes fórum előtt az egységünk még mindig kecsegtető lehetőségéről, akkor minden bizonnyal nyugodtan és örökre el is temethetnénk egységünk szép délibábját. Vallásos tantételeink és hitételünk egészének középpontjában ott áll örök és mozdíthatatlan alapvető hittétel: az, hogy nekünk mindannyiunknak egyszer meg kell állanunk számotadásra Isten itélöszéke előtt nemcsak azokért a bűnökért, amiket elkövettünk: hanem azokért a súlyos mulasztásokért is, amiket könnyelműen eltekozoltunk. De nem csak egyénenként és egyen-egyen kell, hogy megálljunk az itélőszék előtt, hanem mint közösségek, gyülekezetek, egyháztestek, népek és nemzetek is meg kell, hogy állljunk egyszer Isten és még azt megelőzőleg, a történelem itélöszéke előtt. A retorikai elfogadott szabályok szerint ötven esztendő az a történelmi távlat, melynek szögéből objektiv történelmi Ítélet mondható ki. A mi amerikai magyar református életünknek a mezején az egysegtörekvések síkján még nincs meg egészen a szükséges ötven éves távlat, tehát még mindig sok az iteletben természetszerűleg a szubjektív elem, de már közeledünk hozzá és nem igen várhatjuk meg teljes beérkezését, mert ha bevárjuk, közben esetleg örökre elvesztjük egységünk lehetőségét. Biztos és szent meggyőződésem, hogy elérkeztünk egységünk megoldásának utolsó lehetőségéhez. Néhány perccel vagyunk a tizenkettedik óra előtt. Vagy most, vagy többé soha. Olyan történelmi sorsforduló elé érkezett amerikai magyar református egyházi közösségeinknek élet-utja, mely csak azonnali döntéssel válhat életünkben utoljára eggyé: vagy ha nem, örökre véglegesített szétágazó irányban lendülve sodor majd mindannyiunkat a biztos beolvadás kohója felé. Ebben az utkanyarban, amelyben életutunk érkezett, lehetetlen az egység anélkül, hogy komoly önvizsgálattal szembe ne néznénk múltúnk tévedéseivel és azokat őszinte megbánással és bátor, szent akarással jóvá tenni ne igyekeznénk. Nézzünk ezért elsősorban farkasszemet közel múltúnk nagy történelmi tévedéseivel! 1. —TÖRTÉNELMI TÉVEDÉSEINK TIFFIN ELŐTT: Az első világháború véres időszaka alatt természetszerűleg megakadt a kormányzati, sőt lelki összeköttetés is a magyarországi anyaegyház és itt Amerikában megszervezett egyházközségei között. Az óceán inneni oldalán zűrzavar volt a katasztrofális, szerencsétlen eredmény. Nem volt egységes itteni kormányzati irányítás. Nem kerültek az élre határozott és erőteljes vezetők, akik a nagy történelmi változás idején egységes irányítás alatt megtudták volna tartani egyházainkat. Szétesett a vesszőnyaláb, mint oldott kéve szétszóródott gyülekezeteink sora. Létrejött egy állapot, mely minden későbbi tragédiánk eredő oka. Azok közül, kik akkor vezetők, irányítók lehettek volna és kellett volna, hogy legyenek, egy sincs többé egyháztesteink felelős kormányzói sorában. Ezért a történelmi és súlyos tévedésért, alapvető és sorsdöntő mulasztásért, nem mi állunk meg a történelem itélöszéke előtt, de ezt örököltük és bajaink ebből fakadnak. 2. —TÖRTÉNELMI TÉVEDÉSEINK TIFFINBEN: Az első világháború véget ért. Az anyaegyház legfőbb kormányzó szerve, az Egyetemes Konvent, úgy döntött, hogy Amerikában levő gyülekezeteit átadja a Reformed Church in U.S. nevű egyháztestnek, mely legközelebb állt a magyar református életformához és legtöbb önállóságot ígért egyházainknak. 1921. október 7-én, Tiffin, Ohioban megköttetett a szerződés, mely Tiffin Agreement néven ismerős. Ezért a szerződésért és annak bizonyos hiányaiért sok kritika érte azóta a magyarországi református egyházat és főként annak Egyetemes Konventj ét. Magam is azok közé tartozom, akik mindig hitték és hangoztatták hivatalos és felelős fórumok előtt, hogy a Tiffini Egyezmény nem az egyetlen megoldás volt és az Egyetemes Konvent nem szükségszerüleg kellett, hogy feladja Amerikában lévő egyházait. Bölcsebb és egyházaink egysége érdekében ajánlatosabb lett volna találni egy formát, amely itt lévő egyházainkat egységbe olvasztva megtartotta volna az anya
