Magyar Egyház, 1959 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1959-08-01 / 8-9. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ és fizette meg. Saját magunk igazát kerestük és arról, hogy magyar református egységről csak magyar református alapon lehet beszélni illetve, hogy magyar reformátusokat csak magyar református hitben és egyházban lehet egyesíteni, nem igen akartunk tudni. Nem mertünk hinni abban, hogy Isten bennünket Amerikában is az évszázados élő hagyományokkal és hitbeli örökséggel gazdagon megáldott magyar református hit szolgálatára hivott el. Amit az egyháztörténelem világosan megmutat az angol, skót, ir, német és holland eredetű amerikai református egyházak életében, magunkra hitetlenségünk, engedetlenségünk miatt vonatkoztatni nem mertük, hogy nekünk éppenséggel kötelességünk a maga teljes gazdagságában átplántálni az atyáknak áldott és csodálatos hitét. Ezt a hitet a maga teljes valóságában csakis egy önálló és a magyar református Sionról leszakadt minden gyermek összefogását szolgáló egyházban tudtuk volna legjobban építeni. Talán éppen azért, mert nem volt már élő az atyáknak megszentelt hite, mert megkötözte lelkünket a jelen való gonosz világ, ebben az Istentől rendelt elhivatásunkban nem tudtunk hinni és azt bűnösen elhanyagoltuk. Meggyőződésem, hogy széttagoltságunk, töréseink és áldatlan testvérharcaink bűnös hitetlenségünknek, engedetlenségünknek átkos eredménye. Ma ütött a tizenegyedik óra. Történelmi idők kapujában állunk. Származásunk népe és benne a tövisek között élő liliom a halál árnyékának völgyében jár. Éppen azért, mert az élet és halál mesgyéjén járó lelki édesanya nem szólalhat meg, reánk tekint, felénk fordul úgy a vasfüggöny mögötti, mint a nyugati világ minden részébe szétszórt “maradék”, amely a mi testvéri kezünket keresi, akik Isten után a mi hitünk és szeretetünk áldozataiban reménykednek. HA MOST NEM TUDUNK ÖSSZEFOGNI, MEGÉRDEMELJÜK, HOGY ELVESSZÜNK. Ha most, amikor a “maradék” felénk tekint, nem tudunk egymásnak megbocsátani, megérdemelt kárhozat lesz a jövőnk. A mi egységünk ma már nemcsak az amerikai magyarságnak, ennek a kis letört “ágacskának” a kérdése, hanem az egész magyar kálvinizmus életének döntő és égető problémája. MILYEN EGYSÉGET KERESÜNK? AZ NEM KÉRDÉSES, HOGY SZÜKSÉG VAN EGYSÉGRE. Krisztus imája az egységért minden hivő keresztyén lelkében kell éljen. A “maradék”, a kereszt alatt élő magyar református egyház és azok, akik szétszórattak, felénk tekintenek. Abban mindnyájan egyezünk, hogy számunkra az egység ügye életkérdés, de most még azt is hozzá kell tegyük, hogy milyen egységet keresünk? Két fogalmat kell tisztáznunk: hitünk és egyházunk fogalmát. Azt hiszem mindnyájan valljuk —bármilyen denominációba tartozunk is—, hogy magyar reformátusok vagyunk. Tudnunk kell azonban azt, hogy ennek zsinórmértéke van és pedig az a teljes Szentirás, a Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás elfogadása, valamint a bibliai tanitások és hitvallásaink alapján a magyar református egyházkormányzati rendszer, illetve az annak formái között való élés. Az egyház célja és rendeltetése a Heidelbergi Káté 54-ik kérdésére adott felelet és a II. Helvét Hitvallás XVII-ik fejezete szerint nem lehet más, mint a Krisztus által kiválasztottak, elhivottak összegyűjtése, egységben tartása, megőrzése és az örökkévalóságba való átmentése. Mint hitvallásunk mondja, az ecclesia militansnak (XVII :3) küzdenie kell a test, a világ és e világ fejedelme ellen, valamint a bűnnel és halállal szemben, amely az egyház életét, erősödését meggátolni, rut töviseivel ama drága liliomot megfojtani törekszik. A mi számunkra ez a hit, ez az ecclesia militans: ez az egyház és ez az élet a magyar református hit, a magyar református egyház és a magyar református élet. ISTEN AZOKNAK HÍVOTT EL. így csak mint magyar református tölthetem be rendeltetésemet, szolgálhatom az Isten dicsőségét. Tehát számomra a küzdő egyház Istentől kapott tanítás és hitben felismert döntés szerint nem lehet más, mint a magyar református egyház, amelyben keresztyén hitem és magyarságom egyaránt benne van: egyiket sem magamtól, hanem az Istentől kaptam és azt magamtól eldobni, elprédálni öngyilkos és bűnös kisérlet lenne. Ezt az egybeolvadó kettősséget meg kell őriznem és azt sem Ígéretekért, sem fenyegetésért, sem anyagi előnyért, sem veszteségért feladnom nem szabad. “A karom rövid ahhoz, hogy az egész világot átöleljem, de elég hosszú ahhoz, hogy az enyéimet, a magam vérének képviselőit, hitben testvéreimet átöleljem és magamhoz szorítsam” — mondotta egyik egyházi vezetőnk. Egyrejutásunk kérdése tehát csak úgy oldható meg, ha mindnyájan Isten Szent Lelke segedelmével végre felismerjük, hogy számunkra hitbeli döntés kell legyen a magyar református hit és egyház szolgálata. Ha ezt megértjük és egységre jutunk legalább ennek elfogadásában, meglátjuk, hogy az Amerikában élő magyar reformátusság számára, hogy az annak megmaradjon, amit ama drága “maradék” tőle vár az egyedül követhető ut az önálló és minden magyar reormátust magába foglaló Amerikai Magyar Református Egyház kiépítése, amely szervezetben, hitvallásában, rendjében azonos a mi lelki édesanyánkkal, melyben Isten teremtett minket azért, hogy most is hűségesek legyünk hozzá, amikor a halál árnyékának völgyében jár és ez a lelki Sion a történelmi magyar református egyház. EZ NEM FÜGGETLEN GONDOLAT Az önálló magyar református egyház megalakításának gondolata még idősebb, mint az amerikai magyar református egyházak. A német református egyházban igen komolyan gondoltak arra, mielőtt a magyar munkát elindították a tizenkilencedik század nyolcvanas éveiben arra, hogy az a munka önálló magyar református egyházat eredményezzen, mintahogy őket is önállóságra nevelte és támogatta a holland eredetű református egyház történetük első évtizedeiben. Ugyanezt a gondolatot szolgálta az első amerikai magyar egyházmegye megszervezése 1904-
