Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1958-08-01 / 8-9. szám

MAGYAR EGYHÁZ 7 Californiai beszámoló A magyar ember fecske lelkű. Bárhová megy, fész­ket rak magának, ahol 6 az ur és egyedül él. A ma­gyar ember, mihelyt otthagyta ősi fészkét, idegen földön rögtön fészekrakáshoz látott. Nem szeretett más fész­kében lakni, a magáéba vágyott. Fészkét szerette a régi fészek szerint építeni. Hitével is igy volt. Hívogatták boldog, gazdag népek. Nagy katedrálisok nyíltak volna meg előttük, mert hitük nemesi levelén a gályarabok vére, nagy fejedelmek Írása van. Körülkerített egy kis területet, levette tisztességgel kalapját és először el­mondta imáját. Csak később mondta el nótáját s sza­valta el régi dicsősége emlékeit. Meg kell vallani, hogy minden hitü magyar nagy áldozatot hozott, hogy hite fészkét megépítse, hogy lelkének otthona legyen. Ennek az áldott népnek volt egy kis csoportja, amelyben különösen fellobogott az ezeresztendős magyar hite, daca és akarata. Ez nemcsak megépítette templomát Isten kegyelméből és maga erejéből, de azt is kimondta, hogy nem kell senki segítsége. Az én házam az én váram, ott Isten parancsol és senki más. Én megtar­tom ősi szokásom, rendem és törvényem, és itt is az vagyok, aki otthon voltam: magyar református. Ha az Amerikát alakitó pilgrimek megállották a magok lábán, akkor a magyar is megáll és ezt az Istenben kapasz­kodó hitet építi bele ebbe az áldott földbe. Az ősi jus­som az enyém s nem osztozkodnak gyermekeim sen­kivel. Csak egy vallása van amerikai és öreg magyar felé is, s ezt semmiért fel nem adja és ki nem cseréli. Megmarad örök Mikesnek, és 48-asnak, aki Aradot nem feledi. Függetlennek született, úgy akar élni és úgy akar meghalni. Fiam — mondja gyermekének — az ősi tagból nem hagyhatok rád, de reád hagyom becsü­letes nevemet és szent hitemet: add át te is gyerme­kednek. Ebből a szent végrendeletből született a Füg­getlen, vagy immáron az Amerikai Magyar Református Egyház és gyermekei megtartják akkor is ezt a hitet és egyházat, amikor a mi szivünk felett már csak vad­virág nő. Ennek a magyar fecske léleknek lelkifészek után való vágya lobbant fel Los Angelesben. Vágyott arra, hogy a maga független ősi hite és hagyományai és törvényei szerint való egyházban mondja el imáját és szárnyaljon éneke. Megáldja lelki testvéreit, akik vagy amerikai protestánsokkal egyesültek és büszkén viselik uj nevüket, de ők csak megmaradnak egyszerűen magyar reformátusonak és elindulnak egy külön nehezebb és áldozatosabb utón, amit Isten reájuk bízott, csak mint magyar reformátusok akarják elmondani, nemcsak be­felé, hanem kifelé és büszkén akarják megvallani, hogy a magyar református hit is olyan megtartó és teremtő mint másoknak a hite. Ahol a lélek kigyul, ott csodák születnek. Ennek a magyar református hitnek a kérő szavára mentünk el Califomiába. Ott fedeztük fel, hogy ez a tár a negy­venes évek óta ég. Sőt chartert is vettek ki maguknak. Tulajdonképen a független egyház 1945-ben alakult meg. Sajnos akkori vezetőink gúzsba kötötték kezüket az u.n. gentlemen agreementtel, hogy oda nem mennek, ahol már van egy más egyház. Ez a megegyezés csak nekünk ártott. Sok magyar testvérünk azért kallódott el a magyarság számára, mert mi elveket néztünk és nem az élet kötelező parancsát. Ez a sereg akkor mitőlünk nem kapott lelkészt s ők próbáltak maguknak keríteni. Akadt is nekik egy, de nem merte vállalni köztük a munkát, mert a hivek mind vad kurucok voltak, ő pedig akkor egy élő anakronizmus volt lelki­pásztor társai között, aki távcsövének az ellenkező végébe nézegetett. A tűz nem aludt ki másfél évtized alatt sem: az 1956-ban a magyar név megint fényes lett. öreg magyarok szive megifjult, s nyugtalanította a magyar sors. Álmatlan éjszakáin sokat gondolt arra, hogy még sokkal tartozik fajtájának, ősei emlékének, reágondolt a régi atyai búcsúra: fiam a hitedet őrizd meg. Ebből az ősi hithez halálig való ragaszkodásból, fajtánk iránti szeretetből és Isten iránti hálából szü­letett meg a Hollywood-i magyar református egyház. A mi predestinációs hitünk szerint Isten akarata lett meg ott a magyar protestánsok között a Csendes Óceán partján és ennek az Akaratnak volt eszköze Szőke István egyházkerületi lelkészi főjegyző és a Nyu­gati Egyházmegye esperese, amikor hivó szavukra el­mentek közéjük. E sorok Írója húzódozott a megtisztelő megbízatás­tól, mert félt attól, hogy munkája eredménytelen lesz. A magyar lélek tavasszal és ősszel lángol, nyáron még az eleven életű egyházban is kánikula és csend van. Oh mennyit imádkozott azért, hogy a Szentlélek Isten tegyen csodát és amit ő emberi ésszel lehetetlennek tartott, vigye véghez! A mi Urunk ugyan kiadta a parancsot, hogy gya­log, saru és pénz nélkül menjenek tanítványai a lel­keket megnyerni az Isten országa számára, ám nekünk kirendelte, hogy hatalmas és minden kényelemmel ellátott repülővel utazhattunk. Biztos vagyok benne, hogyha Judás nagycsütörtök estéjén el nem árulta volna az Urat, akkor ott az égben rettenetesen csó­válta volna a fejét, hogy micsoda tékozlás. Sokat is gondoltam reá csaknem 9 órai repülés alatt, hogy jaj lesz nekünk, ha utunknak nem lesz eredménye. Ami­kor beültünk a repülőbe, figyeltem feleségem, aki any­­nyira félt, hogy alig birt felmenni a repülőre. Minden vigasztaló szavam csődöt mondott. Annyiszor látott vigasztalni, megnyugtatni embereket s gondolta, hogy miért legyen más ő mint a többiek, ő se nyugszik meg és csak azért is fél. Nem sikerült kinyomozni, hogy kicsoda volt, de borzalmas mikéntjeit irta le az uta­zásnak. Azt hiszem, hogy legszívesebben a földön ma­radt volna, vagy legalábbis féllábbal a földön, mert ami biztos, az biztos. Jöttek az emberek utánunk, mennie kellett, s fenn voltunk a repülőnek azon a részén, amit turista osztálynak hívtak, de nekünk gömörieknek az is első osztály volt. Javasoltam erősen az ablakot a feleségemnek, de annál távolabb ment tőle. Leteleped­tünk, s az ülés biztonsági szijját felcsatoltam s felesé­gem megrökönyödve nézett reám. Hát még erre is szükség van? Sokat tréfálkoztam vele s láttam rajta, hogy ezerszer megbánta Istent kisértő légi utazását. Elmondtam egy bűnbánati imát, s letettem életem Isten kezébe. Közben megmagyaráztam feleségemnek, hogy a kálvinista ember semmitől se fél s tudja, hogy minden körülmények között Isten akarata lesz meg, az pedig a legjobb égen és földön. Elmondtam neki, hogy mindketten 100,000 dollárra vagyunk bebiztosítva, ha száz életünk volna sem tudnánk ennyit adni gyer­mekeinknek, a szeretetünk pedig még túl a kéklö égen lévő világból is reájuk sugárzik. Lassan, simán felemel­kedtünk s nagyon elcsodálkozott, amikor megmondtam, hogy már 10 perce repülünk. Később egy kávé után megbátorodott és ő is nézni kezdte felülről Isten cso­dálatos világát. Felejthetetlenül szép volt, amikor a föld párából a fénylő magasságokban repültünk. Alat­tunk térképpé szelídült a pennsylvániai hegyes határ. Ohióban zöld táblák és sárgára érett búzatáblák vál­

Next

/
Oldalképek
Tartalom