Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1957-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Hálaadás Napja 1957 Irta: BÉKY ZOLTÁN Egyik barátommal beszélgettem az elmúlt napokban. Hálaadás Napjáról volt szó, amelytől csak pár nap választ el bennünket. “Nekem nem úgy néz ki” — mondotta, “mintha Hálaadás Napja közelegne. Nekem nem igen van okom a hálaadásra.” Gondolkozóba ejtett ez a sötét látású ember. És egyszer csak arra döbbentem rá, hogy az ő sötét gondolatai engem is elragadnak. Egy olyan korban élünk, amelyhez hasonlót nem igen ismer a történelem. Ennyi félelem, rettegés és bizonytalanság, ennyi gonoszáság, ennyi az egész emberiség létét fenyegető veszedelem még sohasem tornyosult össze, mint mai világunkban. Két rettentő háborút szenvedtünk át, annak minden borzalmaival, lelki és fizikai gyötrelmeivel és pótolhatatlan veszteségeivel. Egyikből sem tanultunk. Népeket, nemzeteket engedtünk kiirtani a föld színéről. Vak vezetők segítették felépíteni, felfegyverezni és megerősíteni a történelem legszörnyübb veszedelmét: az istentelen kommunizmust. Minden emberi és isteni törvényt megcsufolva szövetkeztünk a Sátánnal. Eladtuk neki legtitkosabb fegyvereinket, eladtuk neki a becsületünket, a lelkünket. Ezért most rajtunk az átok. Valakiknek felelni kell az élő-isten ítélő széke előtt a milliók ártatlan véréért, a kiirtott népekért és rabságba döntött ember milliókért. Valakiknek felelni kell az élő Isten itélőszéke előtt azért, hogy egy évvel ezelőtt nem hallották meg egy élet halál harcát vivő népnek a vészkiáltását és segitségkérését: “Civilizált világ... sülyed a hajónk... az árnyak óráról órára sötétebbek lesznek... könyörgünk, kiáltunk az Isten, a szabadság a szolidaritás nevében... segítsetek! hallgassátok meg jajszavunk! mozduljatok meg! nyújtsatok testvéri kezet... segitsetek! az Isten veletek és velünk van! segitsetek! segitsetek! ...” A magát keresztyénnek és műveltnek nevező Nyugat örök szégyene lesz, hogy süket maradt, hogy engedte Béky Zoltán főesperes, aki a New Jersey-i Kormányzói Menekültügyi Bizottság alelnöke, Haydu Györggyel, az Amerikai Magyar Szövetség uj elnökével egy jelvényt nyújtanak át Robert B. Meynernek, New Jersey állam kormányzójának a magyar menekültek ügyében kifejtett önzetlen munkájának elismeréseképpen. A jelvény Sztálin lerombolt budapesti szobrának anyagából készült. lemészároltatni, otthonaikból világgá verni, Szibéria halál táboraiba hurcoltatni annak a népnek ezreit, amely ezer éven át a testével védte Nyugatot a barbár keleti pogányság ellen. Szégyen borítja orcánkat, hogy ennek a magát műveltnek és keresztyénnek nevező nyugati civilizált világnak mi is tagjai vagyunk, amely az orosz műholddal, a sputníkkal felküldött kutyáért felháborodik és táviratok ezreivel tiltakozik Kruschevnél, de semmit sem tett és lemerjük írni, — mert a használt ruhák, a sajnálkozások és szépszavak a semmivel voltak egyenlők akkor, — amikor egy hősies nép élet-halál harcát vivta, nemcsak a saját, hanem az egész emberiség szabadságáért. Amit évtizedek óta kiáltunk bele a világ vak és süket vezetőinek a fülébe, ma bekövetkezett. A veszedelem az ajtónk előtt van. Egy gombnyomás csak és láng és tűz tengerben lesznek városaink. A gyujtogatókkal, embermilliók gyilkosaival parolázni büntetés nélkül nem lehet. Amit másokon elkövetni engedtünk, ugyanolyan állati kegyetlenséggel fogják meggyalázni, lemészárolni a mi gyermekeinket is, porrá égetni városainkat, kiirtani vagy rabságba dönteni a müveit Nyugat népeit is. Aki a sátánnal szövetkezik, az maga is elvész. Sötét gondolataimból az íráshoz menekültem és Istennél találtam megnyugvást, ahová mindig menekülni szoktam, ha fáj a lelkem, ha bánt az élet, ha gonosz a világ, ha megnőnek körülöttem az árnyak, ha félelmek, rettentések és veszedelmek vesznek körül. Titeket is arra kérlek, hogy Őhozzá menjetek, Ő benne bízzatok. Minden hatalom és megtartásra való erő az égen és a földön Őnála van. Nem az atom és kóbaltbombától függ a sorsotok és a világ sorsa, hanem az Istentől. Ő még nem ejtette ki kezéből a világot. A világok Ura még mindig Ő és Ő is marad minkörökké. Nem az lesz, amit a Kremlinben végeznek, hanem amit az Isten végez és akar. A végső győzelem nem azoké lesz, akik most megbomlott elmével, kezükben atombombával végpusztulással fenyegetik az emberiséget, hanem a végső győzelem az Istené lesz és azoké, akik Őbenne bíznak és az Ő nevében indulnak a harcba. Van-é okunk a hálaadásra, kérdezik a sötét látású emberek. A Szentirás számtalan példát ad nekünk az Isten népének, Megváltónknak az életéből, a keresztyénség sok sok szenvedéseiből, arra nézve, hogy nem szabad elcsüggednünk és kétségbe esnünk a legnagyobb veszedelmek idején sem, hogy van okunk a hálaadásra a legnagyobb nyomorúságok közepette is. A választott nép, amikor mindenét elvesztve, hazájából, otthonaikból rabláncra fűzve, elhurcolva a fogság keserű kenyerét eszi, ott a fogságban is csak az Istenben bízik. Könnye omlik mint a zápor, de ajkán zeng a zsoltár; “Akik bíznak az Ur Istenben... Azok nem vesznek el.. “Adjatok hálát az Istennek ... Imádkozzatok szent nevének...” S nem szűnt meg ajkukon a zsoltár, amíg el nem jött a szabadulásnak ideje. Évezredek messzeségéből zeng felénk Pálnak, a nagy Apostolnak a szava, “Mindenben háládatosak legyetek.” Pedig nála többet kevesen szenvedtek. Félholtra verik, börtönbe vetik, halálra ítélik. Onnan is
