Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1957-08-01 / 8-9. szám

4

MAGYAR EGYHÁZ

Az első vallásszabadságot biztosító törvény Európában

AZ 1557. ÉVI TÖRD AI ORSZÁGGYŰLÉS VÉGZÉSE

Most van 400 éve, hogy a világ minden más országát és nemzetét megelőzve a tordai országgyűlés a Nádasdy Tamás által “tündérország”nak nevezett Erdély lakói (helyesebben a három politikai “nemzet” tagjai: a magyarok, székelyek és szászok) számára a vallásszabadságot biztosította.

Mi volt ennek a magyarság tisztességét öregbítő, korszakalkotó eseménynek, a vallásszabadságot kimondó tordai országgyűlésnek a kerete és a háttere?

Angliában ebben az időben VIII. Henrik és Arragóniai Katalin leánya, I. Mária uralkodott s még akkor Anglia igen kicsike ország volt. A gyarmatszerzés kora később kezdődött. Franciaországban II. Henrik viselte a koronát, de csak rövid ideig. Egy lovagi tornán halálát lelte. A Habsburgok halálos ellensége lévén, Erdéllyel már kapcsolata volt. A török birodalom Nagy Szolimánnak hódolt. Mohácsnál ő mérte Magyarországra a halálos csapást és halálát mégis Magyarország okozta. 1566-ban Szigetvár ostrománál gutaütést kapott. Tulkemény diónak bizonyult számára az általa “juhakol”-nak nevezett, de Zrinyi Miklós által védett vár. Spanyolországban, amely akkor már világbirodalom volt s dúskált az inkák és a mexikóiak kizsarolt aranyában, II. Ferdinánd volt a király a Habsburg házból. Moszkvában IV. vagy Rettenetes Iván volt az ur, aki elsőnek vette fel a “minden oroszok cárja” címet s aki az orosz világpolitikai irányt és viselkedést évszázadokra befolyásolta. Most is azt nyögjük. A római pápai székben IV. Pál ült. A tridenti zsinat, amely a római egyház zilált szénáját volt rendbehozandó s amely az u. n. “ellenreformáció” fegyverét kovácsolta, még tartott. Luther a tordai gyűlés előtt tizenegy évvel halt meg, Kálvin még javában élt. Északamerika még jobbára felderítetlen volt s Ausztráliáról nem is tudtak az emberek.

A tizenhatodik század közepén az elméket három nagy esemény foglalkoztatta. Először a reformációnak nevezett vallási mozgalom, azután a földrajzi felfedezések és végül, de nem utolsó sorban, a török háborúk, a mohamedánság második nagy rohama Európa ellen.

Magyarország ugyanakkor három darabra volt törve. Nyugaton és északon I. Ferdinánd uralkodott, az ország közepe török megszállás alatt volt, Erdélyben pedig Izabella, Szapolyai János király özvegye volt az ur.

ERDÉLY. Ez a fejedelemség magában foglalta a tulaj donképeni Erdélyt, tehát a székely és szász székeket s a magyar megyéket, meg az u.n. Partiumot, tehát a tulaj donképeni Magyarország Erdéllyel határos részét. Akkori területe

40,000 négyzetmérföld volt, vagyis két és félszer akkora, mint Svájc. Politikailag az u.n. három nemzet alkotta: a magyar, székely és szász, amik, de különösen a két utóbbi, nagy önkormányzattal bírtak. Az oláhoknak, mint bizánci vallásu, nomád, és a székelyek, magyarok és szászok után lassan beszivárgó népnek politikai joguk nem volt. A Habsburg párti, kalandor, de igen képzett

Georgius a Reychersdorf Transylvanus Erdélyről 1550-ben irt földrajzában azt mondja, hogy háború esetén a három nemzet 90,000 fegyverest tudott kiállítani. Ennek és más hasonló adatoknak az alapján Erdély akkori lakosságát az oláhokkal együtt kb. 400,000-re tehetjük. Ebből magyar és székely kb. 230,000, szász 70,000 és oláh 100,000 volt.

Az önálló fejedelemség kialakulásához az első lökést a mohácsi tragédia adta, aminek II. Lajos király is áldozatául esett. Az akkori legitimista párt Lajos özvegyének, Habsburg Máriának a testvérét, I. Ferdinándot választotta királlyá, a nemzeti párt pedig az erdélyi vajdát, az eredetileg délszláv származású Szapolyai Jánost, aki igazságos Mátyás egyik kiváló tábornokának volt a fia, a lengyel királynak sógora, ő maga pedig agglegény. Mivel két király egy országban nem fér meg, különösen ha azt ráadásul még ellenség is pusztítja, igy a választást tizenkétéves testvérháboru követte, aminek a váradi béke vetett véget 1538-ban. Eszerint János király a címet, koronát s az általa birt országrészt haláláig megtartja s ekkor mindez Ferdinándra vagy utódjára száll. A következő évben János megházasodott, elvette a lengyel király leányát Izabellát s mikor egy évre rá 1540-ben fia született, a váradi egyezséget felmondta. Igaz, hogy fia, János Zsigmond születését csak két héttel élte túl, de hűséges emberei, különösen közeli rokona, a szintén délszláv Petrovics Péter utján gondoskodott róla, hogy Ferdinánd igényeit ne érvényesíthesse. Rövidre fogva 15 év történetét, Petrovics, de különösen a horvát-olasz származású Martinuzzi György hintapolitikájának eredménye és következményeként — mert Erdélyt és a megcsonkított Magyarországot egy fő alatt egyesíteni nem lehetett — Erdély a Szapolyai ház kezében maradt s ettől kezdve kb. 140 évig Magyarországtól különváltan élt.

A REFORMÁCIÓ ERDÉLYBEN. “A reformáció magyar földön és igy Erdélyben is első sorban sajátosan vallási mozgalom s a vele kapcsolatos művelődési, politikai, gazdasági és egyéb fejlemények csak járulékok, melyek színezik, de nem határozzák meg, még kevésbbé idézik elő azt, ami benne a lényeg: a hitélményt”, mondja Makkai László “Erdély Története” cimü munkájában. (Budapest, 1944, p. 248.) Igaza van. Tényleg “az élethalál harcát vivő XVI. századi magyar ember számára a reformáció . . . mindenek előtt a hitélet elmélyülését jelentette. Szorongattatásában, kilátástalanságában sorsát Isten kezébe tette le s a magát és nemzetét ért csapásokat bűnei következményének tudva be, bünbánatával Megváltójához fordult bocsánatért. A kor összes egyházi Íróinál maga a magyar nemzet, mint kollektiv egyéniség áll a legfőbb Biró itélőszéke előtt s mint közösség várja a megváltást is; a gyermekbetegségeivel küzködő magyar nacionálizmus természetes önzése, emberi gyarlóságai felé igy emelkedik az eszményi, szigorú önbirálaton és mély keresztyén hiten alapuló nemzettudat, amely már nem puszta érdekkö