Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1955-05-01 / 5. szám

MAGYAR EGYHÁZ 3 Imádkozó nő a mi Édesanyánk Irta: NAGY LAJOS Olvasandó: I Sámuel I része. T: I Sámuel 1:27-28 v. Emberi életünk egyik legkedvesebb ünnepe az anyák­­napja. Az Ur Isten ott a Sinai-hegyen fölséges kezével 5-ik parancsolatként véste a kőtáblára, mindjárt a Ma­gára vonatkozó törvények után: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ide­ig élj a földön. Azóta Is­ten igéje minden nemze­dék szive hustáblájára ráégeti újra és újra ezt a parancsot, amelyről olyan könnyen megfeledkezik a hálátlan gyermek. Isten parancsolja, hogy szeres­sük tiszteljük, legyünk hálásak és engedelmesek szüléinknek. Jó, ha újra és újra emlékezünk erre a parancsra. Amerika földjéről in­dult el s ma szerte a vilá­gon május második va­sárnapját anyáknapjának nevezik. Ezen a napon a keresztyén templomokban az igehirdetés az anyai szeretetről zeng s hálás gyermeki szivek köszönik meg Istennek, hogy az anyai szeretetben földi életünk leg­drágább kincsét adta nekünk. Adta nekünk Isten az anyai szeretetet, mint földi izét és halvány mását az Ő kibeszélhetetlen atyai szeretetének. Ám nem kálvi­nista ünneplés az, ahol Isten helyett az anyákat dicső­ítik és egyenesen bűn, ha az anyai szeretetet összeté­vesztjük az Isten atyai szeretetével. Arra is féltékenyen vigyáz az igazi református, hogy istentiszteletére ne marsoljon be ünnepélyesen e világ pénzszerelme, ami a maga hasznára használja fel a legdrágább érzést: az anyák iránt érzett szeretetünket. NÉVTELEN HŐSÖK-MARTIROK Emberi életünk hősei, névtelen mártírjai az édes­anyák. Isten a Maga szeretetét az anyai szereteten ke­resztül érteti meg velünk. Isten szeretete, ha emberi módon akorom kifejezni, olyan, mint az anyai szeretet és milliószor több ennél, mert ezer bününk ellenére megbocsát, szeret s tékozló utunkról hazavár, mint anyjáról, otthonáról megfeledkezett, hálátlan gyermeket. A hivő, a szent édesanyák szive egy elfelejtett világról beszél nekünk, arról, hogy van egy világ, ahol ilyen értelemfeletti módon szeretnek és féltenek minket. Is­ten a Maga szeretetét az Ótestamentumban az anyai szeretethez hasonlítja (Ésaiás 6:13, Ésaiás 49:15). Az anyai szeretetben megmaradt valami az égből s ezért a legdrágább, pótolhatatlan számunkra. Az év 365 napjából egyet az édesanyáknak szen­telünk. Óh mily keveset és jaj nekünk csak ha egy napot szentelünk nekik. Ma legyünk mindannyian gyermekké és most mindannyian gondoljunk az édes­anyánkra, aki talán most van virágjában, vagy már az idő minden virágot letépett arcukról, vagy arra az édes­anyára, aki csendes temetőben alussza örök álmát, aki­nek édes alakját a messzi múltból idézzük és lélekben borulunk le kezeikre. Ma mind gyermekekké lettünk, ma mind az édesanyánkra gondolunk és megvalljuk: Igen, anyám, Te voltál, aki Isten után engem a legjobban szerettél a földön, Te voltál, aki minden botlásomat és gyarlóságomat megtudtad bocsátani. Te voltál, aki leg­jobban kívántad sikereimet és boldogságomnak Te örül­tél a legjobban. Legyen ezerszer áldott emléked ha már nem élsz és légy ezerszer áldott, ha még élsz és kö­szönöm Istennek, szived feneketlen mélységét. Ma anyák­­napján, tele van a szivünk anyánk édes emlékével, há­lával és e napon fellobog szivünkben a gyermeki szeretet. KÉSŐ BÁNAT De fellobog benne egy késői, égető bánat is. Anyám Te voltál a legjobb hozzám, Te szerettél a legjobban és én Tégedet a szent édesanyámat megbántottalak, megütöt­telek, kigunyoltalak, talán végtelen önzésemben nem szóltam Hozzád, nem szerettelek, beteg ágyad mellé nem álltam, kínod egy ital vízzel nem enyhítettem, amikor a nagy éjszaka Reád kezdett borulni s Te engem hiv­­tál, én még akkor sem futottam Hozzád, amikor pedig megvívtad csatádat s kihűlt a szived, én akkor is hideg szívvel néztelek és még egy könnyet sem tudtam ejteni koporsódra. Óh hogy éget az akkor el nem sirt könny, óh hogy bánt, hogy nem tudtam beteg ágyad mellé leroskadni s kérni bocsánatodat, óh de fáj egy életen át, hogy akkor nem tettem jóvá, amit jóvá kellett volna tennem. Anyáknapján reászáll szivemre a bánat, a könnyön és az emlékezés ködén keresztül egy szomorú arc, az én megbántott édesanyám arca néz felém. Anyák­napján felsikolt bennem az önvád: Óh még egyszer lehetne jóvátenni, óh ha még egyszer csak annyi idő volna mig ezt elzokognám. ÉDES EMLÉKEZÉS Ma az édes emlékezés ringatja lelkünket s vala­honnan a múltból bölcsődal száil felénk. Milyen tisztán halljuk az ő drága hangját, aki igy hivott minket: gyermekem. De jó most gondolatban gyermeknek lenni, szinte érezzünk arca melgét, amint felénk hajol az es­teli ima után. De jó most vallani: Édesanyám a Te nagy hited, a Tőled tanult imádság kisért el az életuton. Azért vagyok boldog és megelégedett, mert Te tanítot­tál meg hinni és imádkozni. Azért tudom gyermekei­met is megtanítani imádságra, mert visszaemlékeztem, hogyan tanítottál Te engem, drága jó anyám. Vagy még él édesanyád. Simuljon hozzá ma a lel­ked, ne szégyelj ma gyermek lenni. Nehéz köszönni a jóságot, hát olyan természetes, hogy az édesanyánk min­dig ad? Ha egy idegennek apró szívességet sohasem felejtel el, hát az édesanyádnak nem jár köszönet? Nyisd csak fel szived ajtaját s hadd mondja el, amit eddig elhallgattál: Köszönöm az életemet, tudom, hogy a magadét tetted kockára érettem. Köszönöm virrasz­tásaidat, álmatlan éjszakáidat, hulló könnyedet, imád­ságodat, megbocsátó, nagy elnéző szeretedet, a szen­vedéseidet, bánatodat, amit értem hordoztál, köszönöm a hitemet, a megtanított imádságot, köszönöm ezerszer köszönöm az anyai szeretetedet. Áldjon meg az Isten és tartson meg nagyon sokáig. Szivem, mint egy égő piros rózsa, az Ur oltárára teszem le s szivem egyre

Next

/
Oldalképek
Tartalom