Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Imádkozó nő a mi Édesanyánk Irta: NAGY LAJOS Olvasandó: I Sámuel I része. T: I Sámuel 1:27-28 v. Emberi életünk egyik legkedvesebb ünnepe az anyáknapja. Az Ur Isten ott a Sinai-hegyen fölséges kezével 5-ik parancsolatként véste a kőtáblára, mindjárt a Magára vonatkozó törvények után: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj a földön. Azóta Isten igéje minden nemzedék szive hustáblájára ráégeti újra és újra ezt a parancsot, amelyről olyan könnyen megfeledkezik a hálátlan gyermek. Isten parancsolja, hogy szeressük tiszteljük, legyünk hálásak és engedelmesek szüléinknek. Jó, ha újra és újra emlékezünk erre a parancsra. Amerika földjéről indult el s ma szerte a világon május második vasárnapját anyáknapjának nevezik. Ezen a napon a keresztyén templomokban az igehirdetés az anyai szeretetről zeng s hálás gyermeki szivek köszönik meg Istennek, hogy az anyai szeretetben földi életünk legdrágább kincsét adta nekünk. Adta nekünk Isten az anyai szeretetet, mint földi izét és halvány mását az Ő kibeszélhetetlen atyai szeretetének. Ám nem kálvinista ünneplés az, ahol Isten helyett az anyákat dicsőítik és egyenesen bűn, ha az anyai szeretetet összetévesztjük az Isten atyai szeretetével. Arra is féltékenyen vigyáz az igazi református, hogy istentiszteletére ne marsoljon be ünnepélyesen e világ pénzszerelme, ami a maga hasznára használja fel a legdrágább érzést: az anyák iránt érzett szeretetünket. NÉVTELEN HŐSÖK-MARTIROK Emberi életünk hősei, névtelen mártírjai az édesanyák. Isten a Maga szeretetét az anyai szereteten keresztül érteti meg velünk. Isten szeretete, ha emberi módon akorom kifejezni, olyan, mint az anyai szeretet és milliószor több ennél, mert ezer bününk ellenére megbocsát, szeret s tékozló utunkról hazavár, mint anyjáról, otthonáról megfeledkezett, hálátlan gyermeket. A hivő, a szent édesanyák szive egy elfelejtett világról beszél nekünk, arról, hogy van egy világ, ahol ilyen értelemfeletti módon szeretnek és féltenek minket. Isten a Maga szeretetét az Ótestamentumban az anyai szeretethez hasonlítja (Ésaiás 6:13, Ésaiás 49:15). Az anyai szeretetben megmaradt valami az égből s ezért a legdrágább, pótolhatatlan számunkra. Az év 365 napjából egyet az édesanyáknak szentelünk. Óh mily keveset és jaj nekünk csak ha egy napot szentelünk nekik. Ma legyünk mindannyian gyermekké és most mindannyian gondoljunk az édesanyánkra, aki talán most van virágjában, vagy már az idő minden virágot letépett arcukról, vagy arra az édesanyára, aki csendes temetőben alussza örök álmát, akinek édes alakját a messzi múltból idézzük és lélekben borulunk le kezeikre. Ma mind gyermekekké lettünk, ma mind az édesanyánkra gondolunk és megvalljuk: Igen, anyám, Te voltál, aki Isten után engem a legjobban szerettél a földön, Te voltál, aki minden botlásomat és gyarlóságomat megtudtad bocsátani. Te voltál, aki legjobban kívántad sikereimet és boldogságomnak Te örültél a legjobban. Legyen ezerszer áldott emléked ha már nem élsz és légy ezerszer áldott, ha még élsz és köszönöm Istennek, szived feneketlen mélységét. Ma anyáknapján, tele van a szivünk anyánk édes emlékével, hálával és e napon fellobog szivünkben a gyermeki szeretet. KÉSŐ BÁNAT De fellobog benne egy késői, égető bánat is. Anyám Te voltál a legjobb hozzám, Te szerettél a legjobban és én Tégedet a szent édesanyámat megbántottalak, megütöttelek, kigunyoltalak, talán végtelen önzésemben nem szóltam Hozzád, nem szerettelek, beteg ágyad mellé nem álltam, kínod egy ital vízzel nem enyhítettem, amikor a nagy éjszaka Reád kezdett borulni s Te engem hivtál, én még akkor sem futottam Hozzád, amikor pedig megvívtad csatádat s kihűlt a szived, én akkor is hideg szívvel néztelek és még egy könnyet sem tudtam ejteni koporsódra. Óh hogy éget az akkor el nem sirt könny, óh hogy bánt, hogy nem tudtam beteg ágyad mellé leroskadni s kérni bocsánatodat, óh de fáj egy életen át, hogy akkor nem tettem jóvá, amit jóvá kellett volna tennem. Anyáknapján reászáll szivemre a bánat, a könnyön és az emlékezés ködén keresztül egy szomorú arc, az én megbántott édesanyám arca néz felém. Anyáknapján felsikolt bennem az önvád: Óh még egyszer lehetne jóvátenni, óh ha még egyszer csak annyi idő volna mig ezt elzokognám. ÉDES EMLÉKEZÉS Ma az édes emlékezés ringatja lelkünket s valahonnan a múltból bölcsődal száil felénk. Milyen tisztán halljuk az ő drága hangját, aki igy hivott minket: gyermekem. De jó most gondolatban gyermeknek lenni, szinte érezzünk arca melgét, amint felénk hajol az esteli ima után. De jó most vallani: Édesanyám a Te nagy hited, a Tőled tanult imádság kisért el az életuton. Azért vagyok boldog és megelégedett, mert Te tanítottál meg hinni és imádkozni. Azért tudom gyermekeimet is megtanítani imádságra, mert visszaemlékeztem, hogyan tanítottál Te engem, drága jó anyám. Vagy még él édesanyád. Simuljon hozzá ma a lelked, ne szégyelj ma gyermek lenni. Nehéz köszönni a jóságot, hát olyan természetes, hogy az édesanyánk mindig ad? Ha egy idegennek apró szívességet sohasem felejtel el, hát az édesanyádnak nem jár köszönet? Nyisd csak fel szived ajtaját s hadd mondja el, amit eddig elhallgattál: Köszönöm az életemet, tudom, hogy a magadét tetted kockára érettem. Köszönöm virrasztásaidat, álmatlan éjszakáidat, hulló könnyedet, imádságodat, megbocsátó, nagy elnéző szeretedet, a szenvedéseidet, bánatodat, amit értem hordoztál, köszönöm a hitemet, a megtanított imádságot, köszönöm ezerszer köszönöm az anyai szeretetedet. Áldjon meg az Isten és tartson meg nagyon sokáig. Szivem, mint egy égő piros rózsa, az Ur oltárára teszem le s szivem egyre
